Klopstock

Frigyes Gottlieb, német költő, szül. Quedlinburgban 1724 jul. 2., megh. Hamburgban 1803 márc. 14. Apja ügyvéd volt, akinek 14 gyermeke között K. volt a legöregebb. Már mint gimnáziumi tanuló sok költői tehetséget árult el s mikor 1739. a pfortai iskola növendéke lett, nagy buzgalommal tanulmányozta az ó-klasszikai irókat. 1745. Jenába ment, hogy teologiát tanuljon és akkor irta meg a Messiás három első énekét, de csak prózában. A három első ének a Bremer Beiträge-ben jelent meg. Bodmer azonnal megismerte K.-ban Milton szellemi rokonát és őszinte lelkesedéssel nagy jövőt jósolt neki. K. azalatt, aki Lipcsében mint lirikus is produktiv volt és ott közzétette néhány legszebb ódjáját, egy tekintélyes családhoz ment Langensalzába nevelőnek. Ott szenvedélyesen belezeretett nagybátyjának, Schmiednek leányába, Mária Zsófiába, akit Fanny név alatt örökített meg. Minthogy a leány nem viszonozta szerelmét, elfogadta Bodmer meghivását és Zürichbe ment. 1751. Bernstroff miniszter közbenjárására V. Frigyes dán királytól 400 tallér évdíjat kapott, hogy Kopenhágában befejezhesse a Messiást. Hazautaztában megismerkedett Moller Metával, aki 1754. a felesége lett. Boldog házasságának első éveiben költészetének zenitjére ért. Ez időben jelentek meg K. legkorábbi prózai dolgozatai; 1757. Ádám halálával (magyarul kiadta Sikos István, Győr 1812) a szinpadon is kisérletet tett és nagyon művelte a vallásos költészetet. 1758. elvesztette hűséges metáját (ódáiban Cidli név alatt örökítette meg). 1759-62-ig Dániában időzött, 1762-64-ig Quedlinburgban. Folyton dolgozva a Messiáson, megirta Salamon c. tragédiáját s a Hermannschlacht-ot, amelyből kiindult a mult században a lényegtelen, bombasztikus német bárdköltészet. 1791. egy Winthem nevü elhalt barátjának az özvegyét vette nőül. Azután gyors egymásutánban megirta a Dávid címü szomorujátékot és befejezte a Messiást. A költő hirneve messzire tul ment Németország határain. Főművét francia, német és olasz nyelvre lefordították (magyarra Tárkányi ford., Messiás, I. kiad., Pest 1871). 1773. befejezete a Die deutsche Gelehrtenrepublik címü prózai művet, amelynek bámulói közé a nagy Goethe is tartozott. 1775. Goethével ismerkedett meg, de a jó viszony kettőjük közt csakhamar megszakadt. Életének utolsó 28 évét folyton növekvő csendben töltötte, mert elkedvetlenítette az, hogy nyelvészeti kisérleteit nem fogadták eléggé melegen. Majd a politikai mozgalmak iránt lelkesedett, különösen a francia forradalom iránt. 1821. Quedlinburgban szobrot állítottak emlékére. K. nem tartozik ama költők közé, akiknak műveiben a maradandó elemek tulsúlyban volnának azok fölött, amelyek elenyésznek. Ellenben őt tekinthetik a németek nemzeti irodalmuk és költészetük második felvirágoztatójának, úttörőjének és megkezdőjének. A lirában volt a legnagyobb; ott is lirikus volt, ahol az hátrányára vált. Legértékesebbek ódái; ezekkel szemben egyházi dalai sokkal csekélyebb jelentőségüek. Ami nagy eposzát illeti, az mindama hibákban leledzik, amelyek a költő individualitásából vezethetők le. Érzéseinek hullámzásában nem volt képes plasztikus alakokat teremteni. A Messiás elbeszélő, epikus részei e szerint a leggyöngébbek és ebben is csak mint lirikus igazán nagy és a lirai deskripciókban K. többi műveit a közönség már nem olvassa s csakis az irodalomtörténész tud róluk. Drámái életében sem részesülnek nagy tetszésben; cselekményben, drámai bonyodalomban szegények és nem állnak másból, mint szentimentális lirai dialogokból. Művei igy jelentek meg: K. művei (7 köt., Lipcse 1798-1810); u. az (12 köt., u. o. 1798-1817); összes művei egy kötetben (u. o. 1839); stereotip kiadás 9 kötetben (az utolsó K. Méta szellemi hagyatékát tartalmazza, u. o. 1839); Poetische Schriften (kiadta Back, Stuttgart 1876).

Forrás: Pallas Nagylexikon