Koháry

(csábrághi és szitnyai gróf és herceg), kihalt, régi nemes család, melynek neve díszes helyet foglal el a magyar történet évlapjain. Nem tekintve K. Györgyöt, ki 1470 körül mint Mátyás király udvarnoka szerepel, a család csak a XVI. század közepén kezd feltünni Hont vármegyében. Kiválóbb tagjai: K. Péter, Imre fia, jeles katona és diplomata. Közpályáját mint hontvármegyei jegyző kezdte meg. 1593. mint alvezér Fülek ostrománál, 1594. pedig Esztergom alatt vitézkedett. 1606. mint királyi biztos résztvett a bécsi béke megkötésében. II. Mátyás király megkoronáztatása érdekében is buzgólkodott, tagja lévén ama küldöttségnek is, mely a Prágában, Rudolf királynál levő szent koronát haza hozta (1608). Ez időtájt lett Érsekújvárnak alkapitánya. 1613 febr. mint királyi követ járt Báthory Gábor erdélyi fejedelemnél. Ügyességei és érdemei jutalmául 1616. báróságot nyert. 1619. vitézül védte Érsekújvárt Bethlen Gábor ostromló serege ellen, de sikertelenül. K. maga is a győztesek fogságába esett s csak 1621-ben nyerte vissza szabadságát. 1623., ezúttal már mint Érsekújvár főkapitánya, sikeresen küzdött a törökökkel és az erdélyi felkelő hadakkal. II. Ferdinánd király a vitéz és bölcs férfiut 1627. királyi személynökké tette, 1629. pedig Csábrágh és Szitnya várával és uradalmával adományozta meg. Megh. 1629 körül, egy fiu- és két leánygyermek hátrahagyásával. Neje volt Kazy (némelyek szerint Balassa) Borbála. (V. ö. Mocsáry Antal, Nógrád vármegye ismertetése, III. kötet; Pethő Gergely, Rövid magyar krónika; Fessler, Die Geschichte d. Ungarn, XIII. kötet.) K. István, a költő apja, 1647. Szécsény, 1657. pedig Fülek várának főkapitánya. 1658. Hont vármegye főispánja. 1664 jul. 19. a török ellen vívott lévai csatában elesett. K. István (l. o.). K. János (1657-1696) 1682. Thököly Imre ellen harcolt, de fogságba esett és előbb Kassára, majd Ungvárra hurcolták. K. Farkas, cs. kir. kamarás, kiváló katona. 1683. Bécs, 1686. Buda ostrománál vitézkedik. Megh. 1704. Dubraván, Horvátországban, ahová a belzavarok elsimítására küldetett ki. Mind János, mind Farkas testvérükkel, Istvánnal együtt 1685 jul. 15. I. Lipóttól grófi rangot nyertek. K. György (1688-1716), kapitány. Elesett a péterváradi csatában. K. János (1689-1717), kapitány. Belgrádnál mult ki hős halállal. K. András (1694-1757), 1715. katonai pályára lépett. Gyorsan emelkedett a rangfokozatok lajtorjáján. 1730. ezredes, 1739. vezérőrnagy, 1741. altábornagy, 1748. lovassági tábornok. 1731 óta Hont vármegye főispánja. Sokat áldozott katonai célokra és jótékony alapítványokra, kórházakra is. Nagy mértékben növelte a család vagyonát. Birtokában volt a csábrághi és szitnyai régibb szerzeményeken kivül a murányi, balogvári, füleki stb. vár és néhány alsó-ausztriai uradalom. Legidősebb fia, K. Miklós (1721-1769), 1733., tehát még mint gyermek, kapitány atyja ezredében, 1754. ezredes, 1758. Hont vármegye főispánja és vezérőrnagy. Latin verseket is irt. K. János (1733-1800), cs. kir. kamarás. K. Miklós (1764-1810), cs. kir. kamarás és határőrvidéki alezredes. K. Ignác (1726-1777), 1744. mint kapitány vitézkedik a porosz háboruban, 1745. a felkelt nemesség őrnagya, 1769. Hont vármegye főispánja. Neje gróf Cavriani Mária Gabriela. Fia pedig K. Antal (1760-1826). A hivatalos pályán magas polcra emelkedett. Kiváló szerepet játszott a közélet terén. Nagyszámu fontos tisztséget töltött be. Volt cs. kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, az aranygyapjas-rend vitéze, főpohárnok, főkancellár, Hont vármegye örökös főispánja. 1815. hercegi rangot nyert. Fiutóda nem lévén, a család roppant vagyona és uradalmai egyetlen leányának, Mária Antoniának révén ennek férjére Szász-Koburg Ferdinánd hercegre szállottak. L. Koburg.

K. István gróf, országbiró, hadvezér, politikus és költő, a csábrági és szitnyai Koháry-család legkimagaslóbb sarja és grófi rangjának szerzője, szül. Csábrág várában (Hont) 1649 márc. 11., megh. u. o. 1731 márc. 29. Atyja K. István báró volt, anyja Balassi Judit bárónő, egy művelt, de főleg vallásos nő. A nagyszombati egyetemen kezdte felsőbb tanulmányait, ott érte atyja halálának hire; a 15 éves ifjut Lipót király atyja után a füleki vár kapitányává nevezte ki, tanulmányai befejeztéig helyettest rendelvén érette. K. 1667. végezte tanulmányait a bécsi egyetem teologiai karán, licentiatust nyert, disputát állt, melyért Lipót 200 arany súlyu nyaklánccal tüntette ki. Hazatérvén, átvette a füleki vár parancsnokságát, s vitéz kicsapásaival nem egyszer egész az Al-Dunáig szorította le a dúló török hadakat. A Thököly támadása idején hűségesen megmaradt Lipót pártján s az egyesült kuruc és török seregek ostroma ellen 1678. megvédelmezte Füleket; Lipót ezért elismerő levéllel és aranyláncon függő képével tüntette ki, s érdemeiért 1681. királyi tanácsossá, ezredessé és aranykulcsos kamarássá nevezte ki. Fülek második ostroma (1682) alkalmával Thököly kezébe esett, ki őt örökös foglyának nyilvánította, s Regéc várába vitette, ahol a várkapitány nehéz börtönbe vetteté, melynek szigoruságát a nemesszivü Zrinyi Ilona igyekezett enyhíteni. Innen Munkács várába vitette Thököly, ahol még kegyetlenebbül bántak vele, nedves és bűzös börtönbe vetették, melyet nem is takarítottak, vasat vertek kezére-lábára, s száraz kenyéren és vizen tartották. Itt még Zrinyi Ilona is alig tehetett érte valamit. A kiváltására és kicserélésére irányzott törekvések Thököly hallatlan követelései miatt sikertelenül maradtak. Thököly még gyakran megpróbálta részére nyerni, egy ízben saját hiveiből alakított törvényszékkel itéletet tartott felette, de sem meghajlítani, sem megtörni nem tudta. K. szenvedései közt a vallásban keresett erősítést, s a börtön unalmát versek szerzésével űzte el; a kigondolt verseket, iróeszközök hiján, ismétlés által véste elméjébe. Munkács után még Tokajban, Patakon, Ungvárt raboskodott, végre ez utóbbi várnak 1685 nov. 6. történt kapitulációja alkalmával 38 hónapig tartó senyvesztő rabságából kétségbeejtő állapotban megszabadult. Midőn Bécsben megjelent, Lipót miniszterei és fényes udvari környezete előtt több ízben megöleleve «speculum fidelitatis»-nak, hűség tükörének nevezte, s Fülek várát örökös joggal neki ajándékozta, miután még K. fogsága alatt 1685 jul. 15. az egész K.-házat örökös grófságra emelte. Ince pápa dicsérő levéllel, díszkalappal és búcsuirattal tisztelte meg. Lipót ezután a dunáninneni részek és a bányavárosok altábornokává nevezte ki; a rábizott területet nemcsak védte, hanem a Dunán két ízben is átkelvén, a törököt Székesfehérvárnál megverte. Buda 1686-iki ostromában huszárjaival fényes része volt; az elfoglalt vár őrsége magyar részének parancsnoksága rá bizatott. 1687. a császári sereg magyar csapatjainak élén Eger várának visszavételében volt része, s e vár elfoglalása az ő lángbuzgalmának köszönhető. Midőn itt egy kirohanó sereget egészen a várkapuig üldözött, egy bástyáról irányzott golyó oly veszélyesen megsebesíté jobbját, hogy többé nemcsak fegyverfogásra, hanem irásra sem használhatta. A beállott béke nyugalmában szerzett verseit udvari káplánjának mondta tollba. II. Rákóczi Ferenc támadása idején Bécsbe hivták a főhaditanács értekezletén részt venni, majd az alvidéki megyékben sereget toborzott, katonáit felvezette a Vág vidékére a kurucok ellen, ahol több királypárti csapattal egyesülvén, előre nyomultak, a Garam mellett megverték Ocskayt, visszafoglalták Lévát, de Bercsényitől és Károlyi Sándortól Zólyomnál megveretvén, Privigyéig szorultak vissza, ahol Schlick seregével egyesültek. K. továbbra is a táborban maradt, de nagyobb szerepet nem vitt, inkább a béke megkötésén fáradozott s az 1704. selmeci békeértekezleten mint Lipót egyik biztosa működött. A háboru sikeres viselésére többször jelentékeny pénzösszegeket kölcsönzött az országnak, saját költségén is egy huszárcsapatot szerelt fel és élelmezett, de a személyes részvételtől mindinkább visszavonult, s miután birtokait feldúlták a kurucok, Budára vonult és ott a Vizivárosban várta a háboru megszünését. Az ónodi gyülés 1707. megnótázta és birtokait Rákóczi vezérei közt szétosztotta. Ugyanez évben a trónra lépő I. József király altábornagyi ranggal tüntette ki. 1609. visszajutott Csábrág birtokába, 1711. József király Hont vmegye örökös főispánjává nevezte ki s a még 1665. neki adományozott nógrádi főispánságot örökössé tette a K.-családban. III. Károly király is többször kitüntette, az 1712-iki koronázó gyülésen 40 évi hű szolgálataiért és elpusztított birtokaiért a fő haditanács javaslatára teljes fizetéssel nyugdíjazta. De K. a polgári közügyekben ezután is részt vett. Az 1714-iki országgyülés Pálffy Miklóst nádorrá, őt pedig országbiróvá választotta, egy külön törvénycikkben felhatalmazván, hogy nevét ezüst lapra metszetve, ezt a bélyegzőt használhassa kézaláirás helyett. Újra épített csábrági várában élt az igazságszolgáltatásnak, jótékonyságnak és birtokai rendbehozatalának. Az országgyülések több nevezetes országos bizottságba küldték ki. Az 1715. kirendelt vallási bizottságban a királynak volt egyik biztosa, s e bizottság 1720. ő elnöklete alatt folytatta tárgyalásait. Ugyancsak a határkiigazító bizottság Morva-vidéki küldöttségének elnöke volt, tagja a német katonaság ellen emelt panaszok megvizsgálására rendelt bizottságnak és a királytól kinevezve a politikai, katonai és közgazdasági ügyek szervezésére kiküldött bizottságnak. A következő 1723-iki országgyülés is több bizottságba beválasztotta. Verseit, melyeket kiszabadulta után emlékezetből irt le, ekkor öregsége napjaiban tette közzé. Sohasem nősült. Jobbágyainak igaz atyja volt és jószágát tisztes takarékossággal növelte. Sokat, mintegy 700,000 forintot áldozott közjóra, a kecskeméti algimnáziumot megalapította, a debrecenit pedig konviktussal látta el. A könyveket nagyon szerette, a táborban is mindig tartott magánál könyveket. Szeplőtlen jelleme, politikai következetessége, hűsége, katonai hősisége, rendkivül buzgó vallásossága és egész lelki nagysága nemcsak kortársai szemében, hanem az utókor előtt is a kiváló példaképek közé emelték. Versei az ő viszontagságait, szenvedéseit festik s elmélkedő, vallásos és erkölcsi tartalmuak. Nemes lélek, de csekély költői tehetség mutatkozik bennök; modorán I. Balassi Bálint iskolája, s a Rimai és Beniczky hatása látszik, versei legnagyobbrészt Balassi-strófákban vannak irva, s e versalak bőbeszédüségre csábító tulajdonsága nagyban erőt vesz rajtok. Nyelve tiszta, de költészetünket K. működése nem igen vitte elébb; nála a verselés inkább szórakozás volt, maga sem tartott sokat költői tehetsége felől. Munkái: Sok óhajtás közben, inségviselésben, éhségszenvedésben, keserves rabságban Munkács kővárában szereztetett versek (5 füzetben adta ki 1720); Üdőmulatás közben szerzett versek (1687-ből, midőn Eger alatt vett sebében sinlődött); Sokféle kereszttel elkeseredett embernek kikoholt verse (1706-beli budai elvonultsága idejéből); Elvénült embernek búsuló gondolatai (1721-ből); Hol egyszer s hol másszor kifaragott s összveszedett, rongyából leirt fűzfaversek (1726-ból). Mind név és hely nélkül. Vannak kéziratban is magyar versei s irt latin költeményeket is. Újabb kiadásban nem jelentek meg. K. hamvai a garam-szent-benedeki egyházban nyugszanak. A Catóra készített jellemzést ő rá is alkalmazták: Vir erat maximae gravitatis.

Forrás: Pallas Nagylexikon