Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
kőkorszak stone age

Magyar Magyar Német Német
Kőkor... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Kőkor

(l. a mellékelt képet). Az emberiség őstörténelme, vagyis azon roppant időköz, mely az ember első fellépésétől egészen addig lefolyt, amidőn már irott emlékek, vagy legalább hagyományok állanak a történetiró rendelkezésére, három nagy részre oszlik. Az első rész az ember eredetét, vagyis a geologiai harmadkor emberét; a második az emberiség fejlődését, vagyis a negyedkori embert, a harmadik pedig az alluvialis, vagyis jelenkori földalakulás emberét az ő kezdetleges állapotaiban kutatja.

[ÁBRA] KŐKORSZAK.

Ez a felosztás azonban bármily jeles is, éppen általánosságánál fogva nem kielégítő s nem alkalmas a rendszeres kutatásra s a megfigyelések és leletek megfelelő és észszerü beosztására. A skandináviai tudósok tehát az őstörténelmi időknek egy más felosztását hozták javaslatba, melynek alapjául azon anyagot vették, amelyből leginkább készített az ember az egymásra következő korszakokban fegyvereit s használati tárgyait s ez alapon ismét hármas felosztáshoz jutottak, mely azonban nem pontosan vág össze az előbbi felosztással. Ez utóbbi felosztás szerint az 1. a K., vagyis azon legrégibb kor, amelynek tartama alatt a fémek használatát nem ismerte az ember, a 2. a bronzkor (l. o.), a harmadik a vaskor (l. o.). E három egymásra következő korszak Dániában és Svédországban teljesen konstatálva van s Európa többi részére s a többi világrészekre nézve is mind jobban elfogadhatóvá válik. Bővebben a francia régészek, különösen Mortillet G. fejtette ki e nagyon alkalmas felosztást, megkülönböztetvén geologiai és jelenkori időket s felosztván az előbbit harmad- és negyedkorira, ezeket együtt történelemelőttieknek (préhistoriques), az utóbbit pedig kezdő történelmi (prothistoriques) és történelmieknek nevezi el. Ezen időkbe helyezi a három említett kort s minden korban periodusokat és epokákat különböztet meg. A K.-t a francia szakemberek kezdetben két periodusra osztották fel: u. m. a pattintgatott K.-ra (période de la pierre taillée), mely a régibb s a csiszolt K.-a (periode de la pierre polie), amely az újabb, vagyis hozzánk közelebb eső. Az elsőt az jellemzi, hogy szerszámait és fegyvereit kagylóstörésü kövekből (kova, obszidián) kizárólag pattintgatás által készíti; a másodikban pedig főkép csiszolás által készülnek ezek, bár a pattintgatás ez utóbbiban is divatban van, de kisebb mértékben. Minthogy tehát az újabb K.-ban mindkét technikai eljárás dívik s igy az ezen eljárások közti eltérés sem alkalmas a K. két szakaszának megjelölésére, ennélfogva az angol szakemberek egyszerüen a két periodus egymásra következését vévén alapul: az elsőt régibb K.-nak (palaeolith), a másikat újabb K.-nak (neolith) nevezték el s ez a két elnevezés nyer legáltalánosabb végleges elfogadást. A paleolit geologiailag a negyedkornak felel meg, a neolit pedig az alluvialis időknek s ennek megfelelőleg Mortillet a harmadkorra az eolit elnevezést hozta javaslatba, ez azonban annál kevésbbé jöhetett általános használatba, mert a harmadkori ember létezése is rendkivül vitás. Ezt a kort, amennyiben arról egyáltalán beszélni lehet, az jellemzi, hogy szerszámai tűz segélyével hasogatott (pierres éclatées) kovából készíti s Mortillet két epokát különböztet meg benne; u. m. a régibb thenai vagy aquitani (geologiai szempontból, l. Aquitáni emelet) és az újabb ottai vagy tortoni-t, mely elnevezéseket ő épp ugy mint a K. egyéb epokáiét is egyes, legtöbb esetben franciaországi lelőhelyektől vette. A paleolit korszaknak, mely egymagában nagyobb időt ölel föl, mint az annak letünte óta elmult összes korszakok egészen a mi napjainkig, mint láttuk, az a jellemzője, hogy az ember fegyvereinek és szerszámainak legnagyobb részét a kagylós törésü kovából és obszidiánból pattintgatta, vagyis ugy készítette, hogy a kőzetekre alkalmazott ütések által abból addig tördelt, pattintgatott le egyes darabokat, mig azok a kivánt formát meg nem nyerték.

E periodusnak négy epokáját különbözteti meg Mortillet. 1. A chell-i, ebben az ember kortársa részben a Mammut, az Elephas antiquus és a Rhinoceros Merckii a rég kihalt állatfajok közül, a Hyppopotamus amphibius és a foltos hiéna a jelenleg is élő, de már melegebb éghajlatok alá költözöttek közül. Növényvilágát a borostyán és fügefa jellemzi, éghajlata tehát nedves és meleg volt. Az akkor élt emberfaj ugy látszik azon raszhoz tartozott, melyet a Neander-völgyben lelt koponya után lehet rekonstruálni. Szerszáma kovából s más hasonfaju kőzetből készült, mandola-, tojás-, v. koralaku vagy pakóca volt, mely mindkét lapján eszközölt durva pattintgatás által készült. E szerszámok töréshelyei nagyok, ami durva nagyolásra mutat. Ugy látszik kézbe markolva használták, miért is francia nevök coups de poing. Az e fajta leletek klasszikus hazája Franciaország s különösen a Somme völgye (Saint Auchel) s másutt is rendesen a folyamvölgyek és plateauk negyedkori kavicslerakódásaiban fordulnak elő. 2. A moustieri epokát legjobban jellemzi a barlangi medve s az, hogy már többféle szerszám készül a kovából, ezek közt a durva fúró, vakarókés és a kés a jellemzőbbek. Az ember legnagyobbrészt barlanglakó s azért ezt az epokát a barlangi leletek epokájának is nevezik (l. Barlangi leletek). 3. A sollutré-i korszakban a rénszarvas s részben a mammut jellemzik a faunát. A szerszámok tekintetében jellemző: a) két fajtája a kovapengéknek. Az egyik borostyán-, a másik fűzfalevél-idomu. Mindkettőnek van egy közép gerince és vagy egyik, vagy mind a két szélén oldalpárkánya, de csak előoldalukon. Háti lapjuk rendesen egylapu. Párkányaik rendesen retouche-t mutatnak. A borostyánlevél-idomunak alsó és felső végén szintén van retouche. Mindkettő nyélbe volt erősítve és nyílhegy, lándsahegy, fúró és késképen használtatott. b) A vakarókés (l. o.), c) a csontszerszámok használata, d) a vésés kezdete. Egyébiránt ez az epoka erős összeköttetésben van a 4-ikkel, az u. n. magdaleni-vel, melyekben a kovapengék rendesen hosszabbak s egyik végük fúróvá, vagy vakarókéssé van pattintgatva. Gyakoriak a kettős fúrók, kettős vakarók. A csontszerszámok igen változatosak és számosak, gomb, tű, ár, balta, vezénybot, tőr, harpuna stb., de különösen jellemzők azon rendkivül magas művészi fejlettségről tanuskodó faragványok és vésetek, melyekkel rénszarvasagancs-darabokat díszítettek (l. Figurális ábrázolások). A paleolit hosszu tartama és azon nagy műérzékről tanuskodó faragásai dacára, melyek ezen epoka végén feltünnek, nem mutat a vadászéletnél magasabb műveltséget, mely ismeri ugyan a tűzgerjesztés módját és a fűtést, de az embernek nincs állandó hajléka, nincs házi állata, nincs agyagedénye s nincs egyéb szerszáma v. fegyvere sem, mint a fáról letört ág és a kő (silex), melynek pattintgatás által könnyebben kezelhető formát ad. A műérzék is csak a franciaországi barlanglakóknál éled fel, de ezen iránynak nincs folytatása; elvész valószinüleg azon emberfajjal együtt, mely abban működött. A paleolitból a neolitba való átmenetet képezik egyrészt a megalit emlékek (Menhir, Cromlech, Rocking, Stone, Dolmen stb.), melyekkel szemben még mai napig is nyilt kérdés az, hogy e korban mily erővel és szerszámokkal emelték ezeket a roppant sziklatáblákat; másrészt a dániai u. n. kjökkenmöddingek, melyekben a kutya mint házi állat ott van már az ember társaságában. A neolit-kor, mint láttuk, fegyvereit és szersszámait leginkább csiszolás által állítja elő (l. Csiszolókő), még pedig nemcsak kovából, hanem sok már egyéb kőzetből, melyek nem alkalmasak a pattintgatásra, de annál alkalmasabbak a csiszolásra, mint az agyagpala, diorit, amfibolit, melafir vagy bazalt, szarukő, kloritos gnájsz, mállott gránit, tömör quarc stb. E fegyverek és szerszámok közt látunk vésőket, bunkókat, parittyaköveket, csákányokat, fejszéket, kalapácsokat, melyeknek egy részében kiváló tökéllyel fúrt nyéllyukakat látunk. Ezen csiszolt szerszámok mellett azonban szerepelnek a pattintgatás által készült kovaszilánkok, kések és nyilhegyek is, valamint a szarvasagancsból készült szerszámok, különösen tőrök, kalapácsok és balták, valamint az egyéb csontból készült tűk és árak is.

Legnevezetesebb momentuma ezen periodusnak az agyaggyártás feltalálása, az agyagedények, melyeket előbb szabad tűznél égetnek ki s csak sokkal később kemencében, de az egész perioduson keresztül kézzel formálnak. Az ember szépérzéke leginkább ezeknek ékítésében nyilatkozik (l. Agyagedények). Ezeknek feltalálása teszi lehetővé a főzést, ami ismét jelentékeny előlépést jelent az erkölcsök szelidülése terén. E kor népének lakásai hol földalattiak, melyeket rőzséből, vagy zsuppal fednek, hol föld felett álló rőzséből font kunyhók, melyeket sárral tapasztanak be, hol pedig cölöpépítmények (l. o.); nevezetesek a lakóhelyeiket sokszor körülvevő földsáncok, melyek azokat valóságos várakká, megerősített helyekké teszik. A neolit nép tart házi állatokat, ismeri a földmívelést és halászatot; szigonyát, horgát (l. Halászat) csontból készíti, ismeri a szövést, van hálója, korcsolyája ökörszárcsontból. Agyagból alakít apró állatokat, kutyát, disznót, lovat, tulkot, juhot stb. nem nélkülözi az ékszereket sem, melyeket kifúrt vadkanagyarakból készít, vagy agyagból és kagylóból alakít gyöngyökké. Ez utóbbiak közt különösen a tridaena orientalis és a dentalium kagyló szerepel. Temetkezési módjait l. Temetkezés. Hogy aránylag mily óriási időt képvisel e kor, mely alatt az ember csigalépéssel haladott elő művelődésében, arról fogalmat ad Mortillet időszámítása, ki a chelli epokát 78,000, a moustierit 100,000, a sollutréit 11,000, a magdalenit 33,000, tehát csak a paleolitet 222,000 évre számítja, Morlot pedig a neolitet teszi 6400 évre s ezzel együtt 228,400 évet tesz ki ez a kor. Bár e számítás ma még alig tekinthető tudományos hozzávetésnél egyébnek, arra még alkalmas, hogy tájékoztason ezen kor hatalmas időbeli arányai tekintetében.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is