Köldök

(umbilicus), a has elülső felszinén fekvő heges behúzódás, maradványa azon helynek, melytől a magzatban a köldökzsinór indul el. Igen fiatal embrióban az elemi bél teknő-alaku hosszukás bemélyedésből áll, ez közepetti sekély befűződésnél a köldökhólyaggal függ össze. A fűződési helyek szűkülése által a köldökhólyag a bélcsatornától befűződik és kurta nyél útján függ össze a hasfalakkal, a nyílból utóbb a bélköldökvezeték lesz. Ugyanabba a nyílba jut korán bele a bélcsatorna sarki végeiből egy tömlőalaku kitüremkedés: az allantois. A bélcsatorna mindkét kitüremkedésének, t. i. a bélköldökvezetéknek és allantoisnak megvannak a maga vérerei; emberben a bélköldökvezeték a vérereivel együtt elsorvad, ellenben annál jobban fejlődnek ki az allantois vérerei, belőlük utóbb a köldökzsinór és ébrényi méhlepény vérerei lesznek. 3-4 hónapos emberi ébrényben ugyanis az allantoisnak a méhfallal érintkező része a méhlepénnyé lesz (l. o.), az ébrény hasától hozzámentő nyíl pedig megnyulik, benne a bélköldökvezeték és allantois hámmenete elsorvad, csak a kötőszöveti alkotó részek maradnak meg a vérerekkel, kivül takarva hámmal; ezeknek összessége teszi a köldökzsinórt (funiculus umbiliculis). Kötőszöveti alkotó része kocsonyáz vázból áll (Wharton-féle kocsonya), ebben csavarodva halad a méhlepénytől az ébrényhez a köldökvivőér s körüle az ébrénytől a méhlepényhez a két köldökverőér. A vivőér a köldökön keresztül a máj elsó felszinéhez jut, ott a verőceérrel közlekedik, azután az alsó öblös vivőérbe nyilik, benne verőeres vér megy a méhlepényből az embrióhoz. A kölökveőerek az embrióban a belső csipő-verőereknek teszik a folytatásait, a húgyhólyag mellett konvergálva felhaladnak a köldökhöz és onnan a köldökzsinórba jutnak, bennök kevert vér (vivőeres is jut a magzatból a méhlepényhez. Szüléskor a köldökzsinór lekötése és elsorvadása után a magzati vérerek elsorvadnak, a köldökvivőérből lesz a máj görgetegszalagja és az Arantius-féle vivőeres szalag, a köldökverő erek elsorvadásából a húgyhólyag oldalsó szalagjai származnak.

K., az építészetben, fecskefark-alaku, rövidebb vasdarab, mellyel két faragott követ mekanikus úton kapcsolnak össze egymással, hogy egykönnyen szét ne válhassanak.

Forrás: Pallas Nagylexikon