Kollár

1. Ádám Ferenc, történetiró, szül. Terhován (Trencsén) 1718 ápr. 15., megh. Bécsben 1783 jul. 13. 1737. Bécsben a jezsuita-rendbe lépett s főleg keleti nyelvekkel s teologiai tanulmányokkal foglalkozott. 1748. kilépett a rendből s a magánéletbe vonult vissza. Ezután Mária Terézia a bécsi császári könyvtár őrévé, majd igazgatójává nevezte ki. Ez idő alatt irta s adta ki műveit. Legfőbb érdeme számos történeti forrásmű kiadásában van. Nevezetesebbek: Analecta monumentorum Vindobonensia (Bécs 1761); C. Ursini Velii de bello Pannonico libri X. cum adnotationibus et appendice critico (u. o. 1762); Historia diplomatica juris patronatus apost. regum. (u. o. 1762); De originibus et usu perpetuae potestatis circa sacra apud Hungariae reges (u. o. 1764); Amoenitates juris publici Hungarici (u. o. 1783); s kiadta Lambeccius művét Commentarii de bibliotheca caes. Vindobonensi (u. ott 1766-1782).

2. K. János, tót költő, szül. Mosócon (Nyitra) 1793 jul. 23., megh. Bécsben 1852 jan. 29. Középtanodáit Körmöcön, Besztercebányán, a teologiát Pozsonyban és a jenai egyetemen végezte. 1819-től a pesti ág. ev. egyház segéd-, később rendes tót lelkésze. 1849-től a bécsi egyetem archeologiai tanára. K. elsőrangu szláv költő, műveit cseh-tót nyelven irta. Főműve: Slávy dcera (Sláva [tót istennő] leánya, Pest 1832), a felvidéki tót ifjuság ébresztője s a cseh-szláv fajoknál a pánszláv eszme megteremtője volt. E 600 szonettféle versekből álló műben a tárgy egysége csak abból áll, hogy minden vers a szlávok hajdani dicsőségét, mai sülyedését, jövő nagyságát vagy tapasztalt hibáit énekli, dicsőíti vagy korholja; egységes meséje azonban nincs. Alapeszméje, hogy az összes szlávok közös törzshöz tartoznak, dicsőségük és jövőjük is közös. Mint Hurban irja, e mű gyujtó hatással volt a szláv s főleg a felvidék tót ifjuságára, mely ebből merített eszméket és lelkesedést. K. 1836-ban O literarnej vzajemnosti mezi kmeni a nárecimi slavskymi (A szláv törzsek és irodalmak irodalmi közösségéről) címen prózában is kifejtette tendenciáit s buzdította a fiatalságot, hogy tanulmányozza a cseh, lengyel, orosz és illir irodalmakat. Az általa ébresztett nemzeti szellem szülte meg az önálló tót irodalmat s a csehektől való elszakadást, mely ellen K. hasztalan küzdött. A Slávy dcera után költészettel többé nem foglalkozott, csak a tót népdalokat gyüjtötte össze e címen: Narodnie Spiewanky (Pest 1832-1833). Komoly tanulmányoknak adta magát s főleg a szlávok régi műveltségét tanulmányozta. - Művei: Básn? (költemények, Prága 1821); Slávy dcera (Buda 1824 és Pest 1832; az előbbiben csak 150, az utóbbiban már 600-nál több ének van); Dobre vlastnosti narodu slovanského (A tótok jó tulajdonairól, Pest 1822); Rozpráva o jmenách, pocátkách, i staro?itnostech narodu slavinskiho (A szláv törzsek nevéről és eredetéről, Buda 1830). Halála után jelent meg: Staro-Italia slavjanská (A szláv Ó-Itália, Bécs 1853). Összegyüjtött műveit 4 köt. Prágában adták ki (1862-63). Németre Albrecht bécsi orvostanár is fordított műveiből Poesie aus Böhmen (1892) címen.

Forrás: Pallas Nagylexikon