Kolosszus

(gör.), eredetileg a. m. embernagyságot meghaladó arányokban készült szobor. Ez az arány uralkodik a legrégibb idókben, kivált a keleti népeknél általános érvényben találjuk. Egyiptom és Assziria hatalmas arányokat mutatnak fel (l. Építészet) és ez a hajlam átvándorol a görögökhöz, elannyira, hogy még Aristoteles szerint is csak az szép, ami nagy. Igy létesült az istenek és félistenek kolosszális szobrainak egész sorozata a görögöknél, hol üresen, kivül elefántcsonttal és arannyal burkolva, hol tömören ércből avagy márványból. Leghiresebb K. volt a napistennek rodusi Chares által készített K.-a, mely a hagyomány szerint 70 rőf magas volt s amelyet az ókori közvélemény a világcsodák közé sorolt. Nagyságra nézve következett utána Zeusnak Lysippostól készített ércszobra Tarentumban (49 rőf), de művészi értékre valamennyit felülmulta Phidias két kolosszális szobra, az olimpiai Zeus és az athéni Athéne Parthenos. Lucullus egy 30 rőfös Apollo-K.-t hozott Apolloniából Rómába, Nero perdig Zenodoros által saját szobrát csináltatta meg ilyen óriás arányokban. Ezt a szobrot aztán a Kolosszeum mellé tették (l. o.), Commodus pedig levette a szoborról a Nero fejét és a magáét tétette rá. A középkor művészetében a K. nem fordul elő, de a renaissance ismét használja, az újkor meg éppen diadalra segíti. Hires renaissance-kori K. a borromaei Károlyné Aronában (1697, érc és réz), újkoriak a Bavaria, München mellett a Puy szűz (Notredame de France) Bonasticu-tól és a 46 m. new-yorki szabadságszobor. V. ö. Lesbazailles, Les colosses anciens et modernes (Páris 1876).

Forrás: Pallas Nagylexikon