Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kolumbácsi ... ----

Magyar Magyar Német Német
Kolumbácsi ... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Kolumbácsi légy

(Simulia columbacensis Fabr., l. a mellékelt szines képet), a kétszárnyuak rendjébe, a Bibionidák családjába tartozó légyfaj. Hamuszürke, erősen sárgán szőrözött, hátán 3 fekete vonallal, potrohán fekete hátfoltokkal. Rövid, 10 ízü csápjai sárgák. Feje lefelé hajlott és csaknem olyan széles, mint a tor. A homlok a nősténynél széles és az összetett szemek egymástól távol állnak, mig az igen ritka himnél keskeny, ugy hogy a szemek egymáshoz nagyon közel esnek. Még nagyobb a különbség az ivarok közt a szájrészekben. A tor erősen domboru és púpos. Az átlátszó és napfényben szivárvány szineit játszó szárnyaik a potroh végén jóval tul terjednek. A lábak rövidek, feketésbarnák, a bokaízülék világos sárgásbarna. 2-3 mm. hosszu.

[ÁBRA] A KOLUMBÁCSI LÉGY ÉS FEJLŐDÉSE.

KÉPMAGYARÁZAT A "kolumbácsi légy" című melléklethez.

1. ábra. A kolumbácsi légy nagyítva, a a csáp.

1a. ábra. Ugyanaz természetes nagyságban.

2. ábra. A nőstény feje, a a csáp, o a szemek.

3. ábra. A hím feje, a a csáp, o a szemek.

4. ábra. a és b peték nagyítva.

5. ábra. Álca felülről nézve és nagyítva, or sodrószerv, tr lélekző szerv, s tapadó szerv.

5a. ábra. Ugyanaz természetes nagyságban.

6. ábra. Ugyanaz oldalról nézve, a a csáp, or sodrószerv, ps állábak, tr lélekző szerv, s tapadó szerv.

7. ábra. Álca feje alulról nézve és erősen nagyítva, or sodrószerv, a jobboldali kiterjesztve munkaközben, a baloldali nyugalomban, md felső állkapocs, mx alsó állkapocs, pmx alsó állkapocs tapogatója, la alsó ajak.

8. ábra. Báb tokostól együtt, felülről nézve és erősen nagyítva, tr lélekző szev, l az álca levetett bőre.

9. ábra. Ugyanaz tok nélkül erősen nagyítva, alulról nézve, tr lélekző szervek.

10. ábra. Fűszálakra erősített bábtokok, z bábokkal, x üres bábtokok.

E légyfaj közeli rokona a moszkitóknak és a csecselégynek, amelyeknek megjelenése egyaránt rémülettel tölti el az embert és az állatot. Nevét az Al-Duna mellett fekvő és Szerbiához tartozó Golubác (Galambóc) nevü és most már romokban heverő vártól kapta. Hogy a K.-nek eredetét, fejlődését és természetrajzi tulajdonságait tökéletesen ismerjük, azt fiatalon elhunyt zoologusunknak, Tömösváry Ödön dr.-nak köszönhetjük, ki 1882-83. vizsgálta ez állat életmóját. E légy életének első legnayobb szakát mint pete, álca és báb a vizben tölti. A nőstény Magyarország déli részén, különösen a Bánságbn és Szerbiának a Dunával határos erdős vidékein gyorsan rohanó, kristálytiszta vizü hegyi patakokba rakja le petéit. A piszkos és nagyobb vizeket kerüli. Május hó végén és junius elején mintegy 5-10,000 mikroszkópi kicsinységü petét rak egy nőstény kis kerek, nyálkás, kocsonyaszerü csomóban a vizben lévő kövekre, fűszálakra, vagy más idegen tárgyra, a nőstény azután elhull. A petékből azután az időjárás szerint - mielegebb időben hamarább, hidegben későbben - 2-3 hét alatt kibujnak az álcák, melyek a testök végén levő fürészfogakkal ellátott tapadóval a viz fenekén lévő kövek, növények stb. tárgyak alsó lapjaira tapadnak. Ezek a izben úszó apró mikroorganizmusokkal táplálkoznak, melyeket a vizzel együtt a fejükön lévő, sajátos kerékformáju szervüknek folytonos forgása által előidézett örvénnynel hajtanak tág szájukba. Eleinte fehérek, majd négyszer vedlenek, 6-7 mm. hosszuak, piskóta-alakuak és zöldesbarna szinüek lesznek, vagyis épp olyan szint öltenek magukra, mint környezetük, amiért is csak figyelmesen vizsgálva vehetők észre. A testük végén lévő három, levélalaku trocheás kopoltyuval lélegzenek. 6-8 heti táplálkozás után, augusztus v. szeptemberben, bábokká alakulnak át. Az átalakulás biztos helyen történik. E célból sajátságos pókhálószerü anyagból rizsszemnagyságu, egyik végén nyitott tokot készítenek maguknak, melyben átváltoznak bábbá. A nyilása mindig a viz folyásának irányában van. Igy maradnak azután megdermedve egész télen át, tavasszal április vége felé a napsugarak melegétől új életre keltve, bőrüket levetik, a tokokból mint teljesen kifejlődött legyek kibujnk és megszáradva tova röpülnek, hogy megkereshessék állandóan melegvérü állatok véréből álló táplálékukat. Április és május elején ilyenkor tömegesen hagyják el a vizeket és miután kikelésük igen rövid időre esik, igen természetesen hatalmas rajok alakjában jelennek meg. Az erős nyár, enyhe tél, korai meleg tavasz fejlődésükre igen kedvező befolyásuak, mig ellenben nagy és rohamos záporesők, nagy szárazság, tavaszi fagy és hó fejlődésükben nagy mértékben korlátozzák, sőt gyakran teljesen meg is semmisítik. Legveszedelmesebb az első raj, mig a 2., illetve 3. az u. n. elkésve kibujó legyeket tartalmazó rajok már kevesebb számuknál fogva nem oly veszedelmesek. Eleinte kikelési helyeiken, a patakok mentén, árnyékos helyeken repdesnek, majd rajokba gyülekeznek. Ez több napig tart s különösen napfeljötte előtt csoportosulnak, midőn a Duna völgyén 6-7 óráig állandó szélcsend uralkodik. Majd a szél szárnyán a Duna folyásának irányával szemben felfelé vitetnek. Az ily légáram vitte légytömegek a Duna vize felett 2-4 m. magasságban vannak és valami felhőfoszlányhoz vagy ködtömeghez hasonlítanak. Amint azután az igy haladó légyraj Buziáson felül kiér a Duna-szorosból, az ott uralkodó szél tovasodorhatja őket a szélrózsa minden irányában. A Dunán kivül mg más nagyobb folyók, a Karas, Néra, Morava stb. völgyeiben is csoportosulhatnak. A születéshelyükről ily módon eltávozott legyek oda már többé vissza nem térnek, hanem ha útjokban legelő csordákat találtak, vérszomjukat kielégítve elpusztulnak. A terület, melyet évenként meg szoktak látogatni, az időjárás viszonyától, a szelek irányától, erejétől stb. függ. Szerbiában a Mlava és Morava völgyeiben, hazánkban pedig leginkább Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyékben okoznak óriási károkat. De akárhányszor máshová is, Arad, Hunyad stb. vmegyébe, Romániába, sőt 1830-ban Ausztriában és March folyó partján is állítólag megjelentek. 1876 ápr. 30. Ungvár környékére is elvetődtek, 1880. pedig Topánfalva (Alsó-Fehérmegye) képezte inváziójuk végső határát. Leginkább Szerbia van kitéve ez állatok pusztításainak. Igy évenként tetemes károkat okoznának. Voltak azonban évek, midőn azon vidékek, ahol megjelentek, valóságos csapással voltak sujtva.

Általánosan azt hiszik, hogy e legyek az állat orrán és száján hatolnak be a légcsőbe és a szó szoros értelmében véve megfulasztják, ismét mások szerint még az állat szemén és fülén keresztül agyvelejébe is bejutnak. E felfogások azonban tévesek. A K.-ek ugyanis szájszerveikkel szerzik meg eledelüket és csakis a nőstények azok, melyek csípnek, vagyis melyek éhségüket melegvérü elő állatok vérével csillapítják. A himek nem is vesznek részt a vándorlásban, szájrészeik pedig nincsenek kifejlődve, tehát nem is veszedelmesek. Ellenben a nőstények tökéletes szúró és szívó szájrészekkel birnak, mely erős fürészes szélü és a seb kitágítására szolgáló két felső állkapocsból, kardalaku, fürészes szélü és a bőr felmetszésére való két alsó állkapocsból, az ezek közt lévő szúró sertéből és az ajkakból alakult szipókából áll. Ily hatalmas támadó fegyverekkel ellátva a marhákat egyszerre tömegesen lepik el és a megtámadott állat vérét rohamosan szipolyozzák. Ilyenkor azután a szegény állat gyorsan beálló vérfogyottságnak, a tömérdek bőrszúrás következtében támadó reflexidegingerlésnek és a szúrással együtt járó vérmérgezésnek - miután a légy mérges nyálfolyadékot választ ki - vagyis olyan háromféle káros behatásnak van egyszerre kitéve, melyek közül egy is képes lenne az illető állatot megölni.

A kolumbácsi legyek csípése az emberre is veszélyes, csakhogy ő jobban tudja magát védelmezni, azért reája nagy ritkán szokott halálos kimenetelü lenni. A házi állatok közül is nem mindegyik van egyformán kitéve. Igy legkevésbbé a ló, mely farkával, bőrizmaival, leheveredéssel képes elűzni őket, a szarvasmarha már jobban, leginkább pedig a bivaly és a disznó érzik meg csipésüket. Amint egy légy utat tört magának az illető állat szőre közt, mind többen és többen tolakodnak utána, ugy hogy csakhamar egy helyre 50-100 légy is befészkelte magát, s az igy ilyen csoportokban összegyült legyek csípése következtében származott seben 3-4 cm. nagy és 1-2 cm. magas daganat keletkezik. A daganatok pedig oly sűrün vannak egymás mellett, hogy egy tenyérnyi területen 3-4 található. Midőn azutá a legyek teleszívták magukat, tehetetlenül hullanak le az állat testéről és elpusztulnak. Sajátságos, hogy a madarakat nem bántják. Mindössze csak egy esetet említ Snellen van Vollenhoven, hogy a K. egyik rokona a S. reptans L. egy papagályt ölt meg.

E veszedelmes állatok gyökeres kiirtása, vagy tömeges megjelenésüknek korlátozása teljesen lehetetlen. 20-22 ezer négyszögkilométernyi területen, ahol tenyésznek, minden bábot, petét és álcát megsemmisíteni oly óriási munka, mely minden emberi erőt meghalad. Ellenük egyedül csak azt tehetjük, hogy kártételeiket lehetőleg csökkentjük. Ez pedig abban nyilvánul, hogy először, amennyire lehetséges, a háziállatokat támadásaiktól megóvjuk, másodszor az összecsípett állatot alkalmas gyógykezelésben részesítjük. A védekezés, mit a Bánságban már régi idők óta sikerrel használnak, a következő: A háziállatokat e legyek megjelenési idejében, ápr. 20-tól jun. 10-ig csak naplemente után hajtják ki a legelőre, de napfeljötte előtt ismét istállóba hazahajtják. Nappal az istálló ajtaja előtt ganajból és nedves gallyakból erős füstöt árasztó tüzet raknak, hogy a legyek behatolását megakadályozzák. Haz az állatot munka stb. miatt szabadban kellene tartani, ugy a kevésbé sima szőrözetü helyket (fej, nyak, láb, szügy, has, külső ivarszerv stb.) petroleummal, büdös és avas zsirral, olajjal vagy kátránnyal kenik be é végül, ha nappal legeltetnek, ugy bő vizü patakok mellé hajtják az állatokat, hogy veszély alkalmával azonnal szügyig a vizbe mehessenek és azonkivül a legelőn erősen füstölgő tüzeket raknak. Sokkal nehezebb ennél a megtámadott állatot gyógykezelni. Ez ellen specifikus szer nem létezik, csak olyan szerek vannak, melyek a lázat és gyuladást hűtik, csillapítják, vagy amelyek a külső káros behatások ellen fedő és óvó eszközül szolgálnak. Ilyenek a hidegvizborogatás, fürdő, tiszta állati és növényi zsirokkal vagy olajokkal való bekenés, 1-2% karbolsav-oldat tisztán vagy szalicilsavval keverve, a mészviznek és olajnak egyenlő arányu keveréke, az ecetes iszap vagy ecetbe áztatott korpa stb.-vel való bekenés és azonkivül az állatot jól kell tartani és gyakran kell hideg, friss és tiszta vizzel megkinálni.

A K.-et a bánsági szerbek muve (legyek), az oláhok muscu reu (rossz légy), az új-moldovai németek Kolumbatscher Mücke, a fehértemplomi és verseci németek hasonlóan, vagy Schnocken, a németek Quitzen, a németalföldiek Knasen vagy Mug és az angolok gnats néven nevezik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is