(lat.), eredetileg különböző nemü szerződések jelzésére
használt kifejezés, amely tisztán világi ügyekre is használtatott. A XV. sz.
óta egyházi személyek között s egyházi ügyekben létrejött megállapodások
jelzésére használják s a bécsi - 1448. évi - K. óta az egyház és állam között
egyházi ügyekben létrejött megállapodások technikus kifejezése. Azonban nem
kizárólag ezen nevet használják, hanem használják régeben a Pax, Concordia,
majd Pactum, Tractatus, Capitula Concordata s a XIX. sz. óta leginkább a
Conventio kifejezést. A K. a pápa, mint az egyház feje és valamely állam
alkotmányos képviselete között létrejött oly megállapodás, mely kölcsönös
érdekü viszonyokat szabályoz. Tartalmazhatja viták eldöntését, mint az 1222-ik
évi wormsi egyezmény; vagy szabályozhatja az illető állam és az egyház közötti
viszony egészét, p. az 1855-iki osztrák K. s kiterjeszkedhetik még a
felekezetek közötti viszonyokra is. K.-ot köt a pápa nem katolikus
fejedelmekkel is, példái az 1827-iki németalföldi, az 1857. württembergi és az
1859. badeni K. Külső formáját tekintve, a pápa, az előzetes megállapodásokra
való utalással, bulla v. breve alakjában egyoldalulag hirdeti ki, mint a német
fejedelmek és IV. Jenő pápa között 1447. létrejött K.-okat; vagy külön hirdeti
ki a pápa, mint egyházi és külön az államhatalom képviselője, mint állami
törvényt; ilyen a wormsi egyezmény, amelyet külön adott ki Calixt pápa és külön
IV. Henrik; végül a kétoldalu megállapodás közös okiratban vétetik fel, ilyen
p. az 1801. francia s mind az újabb K.-ok. A K. jogi természetére nézve a
következő elméletek léteznek: 1. A privilegium (kiváltság) elmélete, amely
szerint a K. a pápa által az államnak adott kiváltságot képezne, amelyet a pápa
bármikor visszavehet; mert a pápa nem szerződhetik az alárendeltebb állammal s
az egyházi ügyek sem képezhetik a szerződés tárgyát. Ezen nézetet néhány tulzó
kurialista vallja (Tarquini, Bonald, Liberatore), de az nem képezi a szentszéknek
hivatalos nézetét; ellenkezőleg Róma a K.-okban rendszerint kifejezést ad azok
szerződési jellegének. 2. Az ellentétet képezi az ugynevezett legális elmélet,
amely szerint viszont a K.-ok állami törvények s ezek sorsában osztoznak.
Alapjuk az állam szuverénitása (Sarwey, Zorn, Sohm). 3. Leginkább el van
fogadva az a nézet, mely a K.-ot szerződésnek tartja, amely nézetet azon tény
is támogat, hogy a K.-ok önmagukat rendszerint szerződéseknek nevezik s
különben is mindig kétoldalu megállapodásokon alapulnak. Ezen elmélet körén
belül némelyek a) valóságos nemzetközi szerződéseknek tartják, melyet valamely
állam, mint szuverén, a pápával, mint szintén - lelki - szuverénnel köt (Kove,
Richter, Heffter, Schulte, Walter, Resch); mivel azonban a pápának nem állanak
rendelkezésére a nemzetközi jog materialis kényszereszközei, azért mások b) oly
nyilvánjogi szerződéseknek tartják (publicae conventiones), melyek a nemzetközi
és az államszerződések között középen állanak (Bluntschli, Geffken, Scherer).
Amig a megállapodást az állam a törvényes formába nem öltöztette, addig csak a
megállapodást létesítő fejedelem vagy az államhatalom más közege van kötelezve
azt keresztül vinni, az egyes állampolgárt csak a kész törvény kötelezi. A K.
mint minden szerződés, megsérthető s az egyik fél attól egyoldalulag el is
állhat; az egyháznak ily esetben nem áll nemzetközi materialis kényszereszköz
rendelkezésére. A felmondás rendszerint a rebus sic stantibus elvére való
hivatkozással azon alapon történik, hogy a viszonyok változtak. Igy volt ez az
osztrák K.-mal is. Ez 1855 aug. 18. I. Ferenc József és IX. Pius között
kötetett meg. A pápa 1855 nov. 3. hirdette ki Deus humanae salutis auctor
bullájával s nov. 5. lett törvényként kihirdetve. Ezekhez járul több függeléket
képező okmány. Ezen K. ellen korán heves támadások keletkeztek, amelyek folytán
a kormány a K. megváltoztatását akarta Rómában keresztülvinni, ami nem
sikerült. Az időközben alkotot interkonfesszionális törvények, a házasságra
vonatkozó törvények mind a K.-ba ütköztek; végre a vatikáni zsinat
csalatkozhatatlansági dogmájának kihirdetése után az osztrák kormány 1870 jul.
30. Beust grófnak Palomba lovag, római osztrák követségi titkárhoz intézett
iratával felmondotta, Stremayer vallásügyi miniszter kijelentése szerint azért,
mivel a szerződő pápa változott, miután csalatkozhatatlanná lett. Kifejezetten
az 1874 máj. 7-iki törvény léptette hatályon kivül. Magyarországon az osztrák
uralom alatt a K.-ot tényleg érvényben levőnek tekintették, azonban nem jövén
alkotmányos módon létre, nálunk sohasem birt törvényes érvénnyel s tényleges
hatályát is elvesztette az alkotmányosság visszaállítása után. A jelen
században létrejöttek a következő K.-ok: Az 1801. francia, a végre nem hajtott
1817. szintén francia, 1818. nápolyi, 1841. szárdiniai, 1851. toscanai, 1851.
spanyol, 1857. és 1886. orosz, 1886. montenegrói, 1853. guatemalai, 1861.
hondurasi, a san-salvadori 1862., nicaraguai 1862., ecuadori 1862., a kolumbiai
1887. s a badeni, württembergi, osztrák K.-k.
Forrás: Pallas Nagylexikon