Könyvkötészet

(l. a mellékelt 3 képet), egyes lapok vagy ívek összefűzése és fedelekből meg gerincből álló borítékkal való ellátása. Két részre oszlik: kisiparszerü K.-re, amelynél többnyire kézimunkával találkozunk és a gyáriparszerüre, amely leginkább gépek segítségével történik. Az alábbiakban először is e kisiparszerü könyvkötésről szólunk. Az íveket, a szerint ahány rétüek, összehajtogatják, ívszámaik szerint összehordják, s az igy keletkezett könyveket azután átszámlálják, hogy lapjaik sorrendben következnek-e egymásután; majd pedig a verőkalapáccsal verdesik, vagy deszkák közt sajtolják, hogy a könyv duzzadását csökkentsék. Jól enyvezett és simított papirosból álló könyvet nem verdesnek, hanem csak sajtóba szorítják. Ezután következik a fűzés. Legegyszerübb (kétoltéses) fűzésüek azok a könyvek, amelyek csak mintegy be vannak akasztva a borítékukba. Az olyan könyveket, amelyeket kemény táblával látnak el, a varróládán varrják s gerincoldalukon varrószalagot alkalmaznak, még pedig a könyv nagyságához mérten 2-6-ot. Ezeknek az a feladatuk, hogy a könyv egyenkint már fűzött íveit keresztöltéseikkel összetartsák s egyszersmind a könyvet fedelével is összekapcsolják. Ugyanezt a célt szolgálja különben a könyv első és utolsó ívéhez ragasztott előzék, amely rendesen két szines vagy fehér és egy harmadik, a táblázáshoz szükséges lapból áll. Korábban a fűzést szabadon álló varrószalgokra eszközölték, ami által a könyv gerincén kimagasló gerincbordák támadtak, újabban azonban az összerakott ívek gerinceire annyi barázdát fürészelnek, ahány varrószalagja lesz annak. E bevágásoknak olyan mélyeknek kell lenniök, hogy a varrószalag éppen kitöltse azokat. A szalagot a varrás után mintegy 4 cm.-nyire elvágják, kiálló részükön szétfoszlatják és ellapítják, s a táblázáshoz szolgáló előzékpapiroshoz ragasztják; az előzékkel ellátott első és utolsó ív az oda szomszédos második és utolsóelőtti ívhez 5 mm. szélességben hozzáragasztatik, mire a gerincet laposra veregetve forró enyvvel beecsetelik. Midőn a könyv már megszáradt, lapjainak elülső élét egyenletesre vágják s a gerincet kalapáccsal gömbölyítik. Erre a sajtóba szorítás következik; a gömbölyített gerincü könyvet két deszka közé helyezik, ugy hogy a deszka széle a gerinc gömbölyödésétől kissé beljebb álljon. A sajtóba szorított könyv ekként kiálló gerincét kalapáccsal veregetve puhítják s az azután keményítőragasszal nedvessé tett gerincet bordázóvassal alakítják addig, mig a könyv gerincén mindkét oldalon párkányszerü kiemelkedés keletkezik. Ha ez megszáradt, a könyv lapjait fejtől és lábtól is egyenletesre vágják; a vágáshoz vágógépet és vágógyalut használnak. A könyv lapjainak szélés rendesen szinezik, ami által nagyobb tartósságot és csinosságot adnak a könyvnek, mert a szinezetlen szél hamar kopik s könnyen piszkolódik. Az egyes szinezés, t. i. a széleknek csupán egyszinüre való készítése, mázolással történik. A pettyes vagy tarka metszetnél a festéket drótrácson keresztül középkeménységü kefével permetezik a könyv szélére. A márvány-, fésü-, páva- és csokor-metszetek ma a legdivatosabbak. Előállításuk ugy történik, hogy carraghenből (gyöngymoha) vizben való főzéssel nyulós, nyálszerü anyagot nyernek, erre szesszel és marhaepével eldörzsölt híg festéket permeteznek. Az epe azt okozza, hogy a festék a moha-nyáladék felületén mintegy úszva marad. Higított marha-epének és szappanos viznek tovább való permetezésével a festék a keverék felületén márványszerü erekre oszlik s ezt a könyv széle óvatos belémártással veszi föl. Ha a könyv szélét fésü-, páva- vagy csokormetszetüvé akarják tenni, akkor a mohanyáladékkal kevert vizre permetezett festékbe pálcikával görbe-formáju vonalakat, majd pedig a ferdén tartott fésüvel harántvonalakat húzgálnak; ez által igen szép tollrajzszerü felületet nyernek. Ezeket a metszeteket megszáradásuk után besajtolják s viasszal fényesre simítják. A legdrágább s legnehezebb szinezése a széleknek az aranyozás (aranymetszet). A könyvek deszkák közé szorítják, a szélfelületet éles aczélpengével könnyedén simára kaparják, híg keményítő ragasszal bekenik, s azután örményagyaggal (bolus), melyet előzőleg vizben higított tojásfehérjében föloldottak, alapozzák. Az ekkor tojásfehérjével ismét megnedvesített szélfelületre teszik az aranyfüstöt. Ha minden megszáradt, agátkő-simítóval addig simítgatják, mig az arany teljes fénye elő nem tünik. Az aranymetszetet különben igen gyakran díszítik különféle rajzokkal, bélyegek, ábrákat mutató lemezek reányomásával és poncolásával. Ha mindezzel elkészültek, a paszomántra kerül a sor. A paszomántszalag készülhet sokféle anyagbül, szélein zsinór húzódik végig, emely egyrészt a könyv összetartására, másrészt díszül szolgál. Ekkor a gerinc és födelek föltevése következik, ami abból áll, hogy ezeket az előzék harmadik (keskenyebb) lapjához ragasztják. A gerinc és a födelek papirossal való bevonása, az előzék leragasztása és szárítás végett ismét besajtolással előállított könyvet papirkötésünek nevezik; ha a gerincet és a sarkokat vászonnal vonják be: félvászonkötés; az egészet vászonnal bevonva: vászonkötés. Ha a gerincre és a sarkokra bőrt vonnak, a könyvet félbőr- vagy félfrancia-kötésünek, ha az egész födelet bőrrel vonják be: bőr- vagy franciakötésünek nevezik. A gerinc és a födelek aranyozása melegített negativ képü fémbetükkel vagy egyéb rajzokkal történik. A kézi aranyozás nagyon sok tapasztalatot és ügyességet, továbbá jó szemet és biztos kezet igényel.

[ÁBRA] KÖNYVKÖTÉSZETI GÉPEK.

[ÁBRA] 9. ábra. Három oldalu vágógép.

[ÁBRA] 2. ábra. Kéregpapiros-körolló.

[ÁBRA] 6. ábra. Gömbsarok-vágógép.

[ÁBRA] 11. ábra. Papir-vágógép.

[ÁBRA] 3. ábra. Sodrony-fűzőgép.

[ÁBRA] 5. ábra. Kettős hajtogató gép.

[ÁBRA] 4. ábra. Hengermű.

[ÁBRA] 8. ábra. Bőrhántoló gép.

[ÁBRA] 7. ábra. Kéregpapiros-olló.

[ÁBRA] 1. ábra. Szorító-prés.

[ÁBRA] 10. ábra. Aranyozó-, vak- és dombornyomó sajtó.

[ÁBRA] 12. ábra. Könyvgerinc-gömbölyítő gép.

A könyvkötés gyáriparszerü űzésénél is ugyanezek a munkálatok vannak, csakhogy itt már nagyobb részüket gépekkel végeztetik. Ilyen gép az egyszerü v. kettős hajtogatógép (l. mell. 5. ábra), amelynél a hajtogatást egy le- és fölmenő tompa penge végzi; e gépnek munkaképessége igen nagy, amennyiben 2000 ívet képes hajtogatni óránkint. Ha az ívek össze vannak hajtva, a hengerműbe (1. mell. 4. ábra) kerülnek, amely összébb állókká teszi őket, éppen ugy mint a kézi könyvkötésnél a kalapáccsal való veregetés. A fűzést a sodrony-fűzőgép (1. mell. 3. ábra) végzi, ez 1200-1500 ívet fűz óránkint. Az egyes íveket ez a gép sodronykapcsokkal, amelyeket a gép maga állít elő, erősíti vászonszalagocskára. Nemrég találták föl a cérnafűzőgépeket, amelyek az íveket kifeszített szalagokra fűzik. A nagyban való üzemnél is gyakran találkozhatunk még a régi fűzési móddal; a varrat fölvételére szolgáló barázdákat azonban a befürészelő-géppel állítják elő a könyv gerincoldalán. A könyvlapok éleinek egyenletessé tételét a vágógéppel (l. mell. 11. ábra) eszközlik, a gerincet pedig a gömbölyítőgéppel (l. mell. 12. ábra) teszik domboruvá s ezután a könyvet alul-fölül is egyenesre vágják. Egyes könyvkötő-műhelyekben a könyvek éleit egyszerre vágják egyenletesre a háromoldalu vágó-géppel (l. mell. 9. ábra). Van ezenkivül a könyvkötészetekben gerincpárkány-alakító gép (l. mell. 1. ábra), ezen óránkint 150 könyvet lehet formázni. A gerinctábla meg a fedelek vágására szolgáló a kéregpapiros-olló (l. mell. 7. ábra), amelynek javított alakja a kéregpapiros-körolló (l. mell. 2. ábra). A bőrhántoló-géppel (l. mell. 8. ábra) a bőrkötéshez szolgáló bőr széleit vékonyítják. Ha a könyvtábla széleinek élített levágásuaknak kell lenniök, ezt az élítve vágó géppel végzik; ha a sarkok gömbölyíttetnek, a gömbsarokvágó-géppel (l. mell. 6. ábra) teszik azt. A fedelek díszítését, legyenek bár azok arany-, dombor- vagy szinnyomatok: az aranyozó, vak- és dombornyomó sajtóval (l. mell. 10. ábra) eszközlik. Ez a gép emeltyükészülékkel van ellátva, a nyomótégelyt légszesszel vagy gőzzel melegítik s a hőfok szabályozható. Az e géppel való munka erős, egyenletes, gyors és biztos nyomása következtében jóval előnyösebb és gyorsabban végezhető mint a kézimunka. A sajtoló nyomáshoz vésett sárgarézlemezt használnak, amelyet fent a nyomótégelyen megerősítenek. A nyomandó fedelet az alsó lapra teszik; ezt megfelelően hátratolják és az emeltyü lenyomásával fölemelik. A lemez kiálló részei ekkor belényomódnak a fedélbe s előáll a vaknyomás. Épp igy történik az aranynyomás, csakhogy a fedél megfelelő helyeire aranyfüstöt tesznek. A szines nyomás is ezen a gépen történik, még pedig vésett sárgaréz- vagy maratott cinklemezről. Éles körvonalu előnyomat szükséges hozzá melegített lemezről; ezután hidegen hagyott lemezről világosszinü alnyomat következik. A szineket abban a sorrendben nyomják, amint azt a rajz megkivánja, előb a világosabb szineket, utoljára az aranyat vagy a feketét. Átmenő szineket a könyvkötői festékek fedő hatása miatt nem igen lehet nyomni, s ha mégis szükséges, vonalkákkal, pontozással, vagy irisz-nyomattal teszik a szineket némileg átmenőkké. Megemlítendő itt még két könyvkötési eljárás: a Hancocké és a Baumfalké. Mindakettő azt czélozza, hogy a könyvek fűzés nélkül is beköthetők legyenek. Hancock eljárása szerint az összerakott ívek gerincoldalából levágnak annyit, hogy minden egyes lap külön álljon, a gerincoldalt ezután ráspolyozzák és kaucsuk-oldattal ismételten bevonják; a Baumfalké szerint pedig az elvágott és leráspolyozott gerincoldalt enyvvel kenik s barchenttel vonják be.

[ÁBRA] KÖNYVTÁBLÁK I. (Kézi munkák Gottermayer Nándor budapesti könyvkötészetéből.)

[ÁBRA] Eredeti rajz után készült borjubőrkötés. Bőrmetszet. Eredeti rajz után készült disznóbőrkötés, szabadkézi vaknyomattal. Eredeti rajz után készült bőrmetszet. Disznóbőrkötés, borjubőr-berakással. Eredeti rajz után készült bőrmetszet. Borjubőrkötés.

[ÁBRA] Eredeti rajz után készült pergamentkötés, bőrmozaik-berakással, szabadkézi aranyozással. Pergamentkötés, bőrmozaik-berakással, szabadkézi aranyozással. (Francia rajz-utánzat.) Borjubőrkötés, bőrmozaik-berakással, szabadkézi aranyozással. (Francia rajz-utánzat.) Simított maroquin- (szattyán-) bőr, bőrmozaik-berakással, szabadkézi aranyozással. (Francia rajz-utánzat.)

Története. A könyveknek födelekkel való ellátása és ezek külsejének díszítése a rómaiak diptichonjaiig és triptichonjaiig vezethető vissza. Midőn aztán a viasszal bevont táblák helyébe a pergamentlapok léptek, nemcsak hogy utánozták a régi elefántcsont-táblákat, hanem igen gyakran azokat magukat használták föl födelekül, s a rajtuk levő pogány alakokat átalakították bibliabelieké. A szorosan vett könyvkötészet első korszakául a bizancit vehetjük föl. A miniatür festményekkel, rajzokkal díszített kéziratok értékes voltával arányban áll a födelek művészi becse: elefántcsontmetszetekkel, hajlított vagy vésett ötvösmunkával, ötvényekkel és drágakövekkel díszítették őket. A nyugati országokban is követték e szokást, csakhogy itt már azzal bővítették, hogy a fatáblát bőrrel vonták be. A könyvek kötései is - épp ugy mint a kéziratok s a könyvben levő festmények - kezdetben a kolostorokban készültek, miért is az e fajta kötéseknek későbbre is fönmaradt a barátkötés (Mönchsband) elnevezése. Csak a XV. sz.-ban kezdtek olyan könyvkötők is feltünedezni, akik nem tartoztak semmiféle egyházi rendhez. Eleinte - különösen Németországban - az egyetemek védelme alatt dolgoztak, függetlenül mindenféle céhtől s az újabb díszítések alkalmazásával jelentékenyen előbbre vitték a könyvkötést. A könyvornamentikában a középkor vége felé sajátszerü jelleg fejlődött ki; a díszítésket vésték, trébelték, poncolták vagy bélyeggel nyomták a födélbe, s a régi fémbevonatból nem maradt más, mint a sarkok megvédésére szolgáló vasalás, a kiálló ércgombok, melyet a könyvet kopás ellen védték, és a csattok. A vaknyomásu könyvfödelek helyettesítésére a XVI. sz. óta a keletről származott aranyozott bőrfödeleket kezdték használni, s ezek a XVIII. sz. vége felé már általánosan elterjedtek. Két főirányt lehet e könyvkötő-munkákon megkülönböztetnünk: az egyiknél a födelet ugy mint a címlapot homlokzatos díszítéssel látták el, amelynek fantasztikus architekturájába alakokat és medaillonfejeket illesztettek, római történetből és mitologiából vett nevek elrendezésével; a másiknál vagy arabeszkek borították a könyvfedél egész síkját, legföljebb közepükön egy kis hellyel a cím, a tulajdonos címere v. emblemája számára, v. pedig az arabeszkek föloszoltak közép- és sarokdíszekre. Fölmerült ezután a mozaikszerü bőrkötés is, piros, zöld, fehér stb. szinü bőrbetétekkel a közönségesen barna bőrön. Nagy lendületet nyert a könyvkötészet az aranyozott és festett kötőszalagok, a görkarikával előállított és vonal-arabeszkekből álló díszítések folytán, amely díszítést Majoli Tamás és Grolier János könyvgyüjtőkről nevezték el. III. Henrik idejében, kinek halálfejes és hasonló szimbolumu könyvei meglehetősen ismeretesek, az arabeszkek veszíteni kezdtek azelőtti kacskaósságukból s inkább geometrikussakká váltak. Ez az irány aztán későbbi időkben kiterjedt az egész könyvkötésre, sőt más iparművészeti ágakra is. A XVII. sz.-ban nagyon fölkapták a fémvasalásokat, amelyek, ha át voltak lyukgatva, díszes alátétet, p. vörös selymet mutattak. A XVIII. sz. könyvornamentikájához egyaránt használták a rokokót meg a klaszikus motivumokat, mignem a jelen században a könykötészet - mg technikailag is - tökéletesen alá nem hanyatlott. Hazánkban a művészi könyvkötést a külföldön is vándorolt magyar könyvkötők honosították meg. Régi könyvkötéseink technikai kimunkálás és a művészi motivumok helyes és ízléses megválasztása által fényesen tanuskodnak a könyvkötésnek hazánkban való művészi fejlettségéről és régi mestereink helyes fölfogásáról. A könyvkötés különben ugyanabban az irányban fejlődött mint a nyugatibb államokban, és Mátyás király idejében azok nagyobb részét fölül is multa (l. Korvinák). A modern könyvkötészetet is attól az időtől számíthatjuk, midőn a londoni kiállítás hatásakép valamennyi iparművészet hatalmas lendületet nyert. A modern könyvfedelek, albumok és díszmunkák, mig egyrészt a bizanci és középkori munkák jellegéhez közelednek, a gyáripari előállítás következtében minduntalan újabb divatokat mutatnak. A bordázott kalikó-vászon használata azonban, amely tartósabb mint a papiros és olcsóbb mint a bőr, arra vezette a könyvkötőket, hogy a könyvfedelet s a könyvet igen gyakran egymástól különböző jellegüekké csinálták s ekként sok ízléstelen vagy bizarr dolgot produkáltak. A legfőbb iránya a könykötésnek manapság a Grolierről elnevezett, amely az arabeszkek geometrikusan való alkalmazásával, szimmetrikus elrendezésével, keretes címföliratok használatával válik ki, s megengedhetővé teszi a gazdag aranyozást, fekete- és vaknyomást, továbbá a bőrmozaikot. Hazánkban a nagyiparszerü könyvkötészet fejlődése újabb korú. Itteni megalapítója Gottermayer Nándor volt, kinek Budapesten van nagy könyvkötészete, amely teljesen megállja a versenyt a külföld hasonló iparvállalataival. A könyvkötészet legújabb gépeivel felszerelt műhelyében több száz munkást foglalkoztat. Külön osztályban dolgoznak a díszkötések, albumok s díszföliratok készítésével foglalkozó munkások. A Gottermayer-féle remek kötéseket l. a mellékleteken.

Forrás: Pallas Nagylexikon