Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
könyvnyomta... press
könyvnyomta... typography

Magyar Magyar Német Német
könyvnyomta... Buchdrucker...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Könyvnyomtatás

(tipográfia, l. a szines mellékletet), szellemi termékeknek egyes betükből összeállított szedésről való sokszorosítása.

[ÁBRA] ELŐSZÓ SZT. HIERONYMUSHOZ. (A 42-soros Gutenberg-féle bibliának eleje.)

A K. technikája két részből áll: a szedésből (l. Betüszedés) és a nyomásból, mely ennek az összeállított szedésnek gépbe helyezése, egyengetése és róla lenyomatoknak készítése. A kétféle munkát más és más egyének végzik; a szedéssel foglalkozót szedőnek, a nyomtatást végzőt nyomónak vagy gépmesternek nevezik. A szedésnek ismét két fajtája van: az akcidens és kompressz szedés, az előbbihez a komplikáltabb nyomtatványok szedése tartozik; az utóbbi pedig az egyszerü könyv- v. újságszedés.

[ÁBRA] 1. ábra. Szedővas.

[ÁBRA] 2. ábra. Szedőhajó.

A K.-hoz szükséges betüket u. n. szekrényekben (l. Betüszekrény) tartják. A szedő a betüket szedővasba (l. az 1. ábrát) rakja s hogy azok fennakadás nélkül sorzódjanak egymáshoz, a szedőlineát használja, amely betümagasságu s két végén füllel van ellátva. Midőn a sor már csaknem teljes, a szedő azt kizárja, vagyis a szavak közé a különféle kizárásokat arányosan beosztja. A sor alól ekkor kihúzza a szedőlineát s reája téve, megkezdi az új sor betüinek egymás mellé rakását. Hogy a betüt helyesen s ne fölfordítva tegye a szedővasba, minden betü alján egy vagy több bevágás (Signatura) van s midőn a szedő a betüt a szedővasba teszi, balkeze hüvelykujjával azt megfogja s a már fölszedettekhez illeszti, igy a netán a szekrénybe került más faju betüket is megismerheti. A szedővasba - annak és a betünek nagysága szerint - 6-20 sor fér; ha tehát megtelik, a szedő e sorokat fortélyos fogással a szedőhajóra (l. 2. ábrát) emeli, addig mig a hasáb el nem éri a kellő magasságot. Ha nem hasábokba, hanem kolumnákba szed a szedő, akkor annak elébe kolumnacímet és a végére vaksort tesz. A hasábokat vagy kolumnákat erős spárgával körülkötik s ekkor a szedésnek, ha jól ki van zárva, szilárdan összeállónak kell lennie, ugy hogy könnyen felemeltethessék. A teljesen kész szedést v. papiroslapokból összetett alátétre (porte-page) helyezik v. pedig mindjárt kilövik a kilövődeszkára, esetleg a zárólapra; ez utóbbi esetben margónyi szélességben körülrakják ürpótlókkal (Steg), a kolumnák köré csavart zsinórt eltávolítják s a szedést csavarokkal, ürpótlókkal vagy ferde ürpótlókkal rámába beszorítják, ugy hogy a sok ezernyi betüből álló szedés rámástul együtt fölemelhető s odébb vihető. Valamely munka oldalainak alakítását, kilövését s az egyéb felmerülő dolgokat rendesen egy ügyesebb szedő, a tördelő (l. o.) végzi, az u. n. sorszedő pusztán csak a beosztatlan szedésdarabokat állítja elő. Ha a művet könnyebben olvashatóvá akarják tenni v. ha a tér azt megengedi, különféle vastagságu térzőkkel (l. o.) ritkítják. A még hasábokban levő szedésről kefelenyomatokat csinálnak s ezt átadják a nyomdai korrektornak (l. o. és Korrektura), ki szorgosan átolvasva, a lenyomat margójára jegyzi a javításokat. A szedő a hibákat az ár segítségével javítja ki a szedésben. Tördelés után rendesen a mű szerzőjének is küldenek lenyomatot, ki azt szintén átolvassa s ha jónak találja, minden egyes ívre külön reáirja: correctis corrigendis imprimatur (a. m. a hibák kijavítása után nyomható).

[ÁBRA] 3. ábra. Brewer lőcsei könyvnyomtató sajtója 1668-ból.

A nyomás alá kerülő ívet mindenekelőtt a már föntebb említett módon a zárólapon rámába szorítják s ezután a sajtóba teszik (l. Gyorssajtó). Régebben kézisajtón (l. a 3. ábrát) nyomtattak; ez fából vagy vasból állhatott s két főrész volt rajta megkülönböztethető: a talapzat, amelyre a szedést helyezték s a nyomótégely, amely rúd segélyével bizonyos határig leereszthető volt. A talapzat kerékhajtás következtében síneken mozgott előre és hátra; a rajta levő szedést kézihengerrel festékezték, reátették a nyomandó ívet s e fölé még néhány, u. n. biztosító papirost s ezután a tégely alá gördítették, amelynek leeresztésével megtörtént a nyomás. Természetes, hogy az ívnek egyszerre csak az egyik oldala nyomható; az először nyomtatott oldalt külső, prima oldalnak v. szépnyomatnak, ennek hátoldalát pedig belső v. szekunda oldalnak avagy ellennyomatnak nevezik. A kisebb nyomtatványokat újabban amerikai sajtón v. akcidens-gépen nyomják (l. Gyorssajtó). Nyomtatás előtt a papirost megáztatják, vagyis az egymásra rakott ívek minden tizedikére-huszadikára vizet permeteznek, hogy igy könnyebben tapadjon reá a betük festéke. Ezáltal a papiros fényét és simaságát némileg elveszíti, amiért is díszesebb nyomtatványok ívei nyomás után a simító-sajtón (l. o.) kerülnek simítás alá. Azonkivül nyomás előtt az ívet egyengetik; a betük v. klisék magassági egyenetlenségeit a nyomóhengerre vont egyengető íven pótolják. Ez papiros-daraboknak a nyomásban megfelelő helyre ragasztásával történik, s különösen nagy szerepe van az illusztráció-nyomásban, midőn a kép alakjainak gyöngébb-erősebb árnyékolása függ a pontos egyengetéstől. A jó nyomásnál szükséges még, hogy festékező hengerek jók legyenek s a festékeldörzsölődés is a legalaposabb legyen. A festékező hengereket (l. Festőhenger) rendesen a könyvnyomdákban öntik mintákba enyv és szirup v. glicerin, cukor és gelatine keverékéből (régente kézi munka útján lószőrrel töltött borjúbőr-lapdával festékezték a szedést). A gyorssajtó a nyomtatást - az ívek berakásának kivételével - önmaga végzi, a gépmesternek az egyengetés után csupán a gép működésére, az egyenletes festékeződésre és a nyomás jóságára kell felügyelnie. A nyomtatott íveket - ha csak nem újságok v. egyéb, gyorsan szállítandó dolgok - szárítják és simítják. Az újabb időben a nyomtatás mestersége odafejlődött, hogy a papirt nyomás előtt nem áztatják meg, hanem az már a gyárból tükörfényesre simítva szállíttatik és igy manapság mindent száraz papirra nyomtatnak. A szedést nyomás után lúgba mártott kefével és viznek reáfecskendezésével tisztítják meg a rajta tapadó festéktől s azután átadják a szedőnek, ki azt, ha szükséges, széjjel szedi, s minden darabkáját visszahelyezi abba a szekrénybe, amelyből vette (l. Osztás, Betüöntés, Betünemek).

Története. A K. egyike a lerégibb találmányoknak, mely azonban általános érvényre csakis Európában és csakis az újkorban jutott. A mozgatható képekkel való nyomtatás használatának legrégibb nyomai Khinába vezetnek bennünket, ahol benszülött történészek szerint mág a Thang-dinasztia idején (Kr. u. 620-907 közt) megtörtént a kéziratok és buddhisztikus imakönyvek kinyomása. Magának a föltalálónak személyére vonatkozólag a régi iratok említenek egy Piching nevü mesés kovácsot, aki állítólag agyagból mozgatható, azaz különálló és tetszés szerint összerakható és és szétszedhető szóképeket formált, melyek domborúan voltak alkalmazva és melyeket festékkel megkenvén, nedves papirost tett rájuk és kefével ugy lenyomta, mint ahogy mi mai napság kefelevonatainkat szoktuk készíteni. Ugyanazon hagyomány szerint Piching szóképei halála után elvesztek. Ámde újabb leletek, különösen a Rainer főherceg papirusz-gyüjteményében talált arabs ős-nyomtatványok kétségtelenné teszik, hogy az arabok a khinaiakkal való érintkezés alkalmával, ugyanakkor, midőn khinai hadifoglyok által a papirkészítés módját elsajátították (751 jul. a Tharaz folyó mellett vívott csata után) a K.-nak is tudomására jutottak. A fentemlített ősnyomtatványok (koránok és talizmánok) a X. sz.-ból valók és épp ugy csak a papir egyik oldalára vannak nyomtatva, mint ahogy a khinaiaknál maig is szokás. Vajjon Khinába nem a mezopotámiai kulturbefolyás juttatta-e a szóképeket, az az assziriai és khaldeai ékiratok (l. Khaldea) és a khinai betük rendkivüli hasonlatossága mellett nagyon közelálló, de még eldöntelen föltevés. Tény, hogy az ókorban sok nyomára akadunk ennek. Tébai és babiloni ásatásoknál sajtolt föliratu téglákat találtak; vésett formák segítségével előállított, betüjegyekkel tele levő égetett agyaghengerek tartalmazták az assziroknak krónikáit. Athénben térképeket véstek vékony vörösrézlapba; római fazekasok az általuk készített edényekbe belényomták a megrendelő nevét és a készítmény rendeltetését; gazdag rómaiak gyermekeinek elefántcsonba vagy fémbe vésett összerakható és szétszedhető ábécéket adtak, hogy azzal is gyakoroltassák velök az olvasást és Cicerónak egy az ilyen vésett és összeállítható ábécére vonatkozó nyilatkozata tökéletesen magában foglalja a betüszedés alapeszméjét. Hogy az araboknak Európában, kivált a pirenéi félszigeten való politikai szereplése nem járt együtt a K. terjesztésével, különös és talán abban leli magyarázatát, hogy az iszlámot felvett arabok elfordultak e fontos találmánytól. Bizonyos, hogy a keresztes háboruk korában, sőt jóval utána, a középkor végeig Európa mit sem tud a K.-ról.

Midőn a keresztes hadjáratok lezajlása és a magasabb iskolák megalapítása után frisebb szellemi élet keletkezett s a tanulási vágy mind mélyebb gyökereket ver a nemesség lelkében: a kolostorok papjai nem győzték már a sok megrendelt könyvet másolni s külön másoló-céh keletkezett. Ennek kebelében aztán különszakadtak az u. n. levélfestők és kártyakészítők, ezek körében ismét a bélyegmetszők és levélnyomók (Briefdrucker, tulajdonképen a latin breve a. m. rövid szóval való összetétel, mert a nyomók kisebb munkáit breveknek nevezték). Ez utóbbiak munkálkodása leginkább a képes ábrázolásokra szorítkozott, a szavakkal való ismertetés csak mellékes volt és nagyon kezdetleges. Nemsokára azonban ez is gyakoribb lett, még pedig leginkább ugy, hogy az ábrázolt alak szájától szavak, sőt sorok is voltak elvezetve; később már képek nélküli könyveket is nyomtak, természetesen csak nagyon kicsiny terjedelemben. Nyomólemezekül eleinte vékony fémtáblákat használtak, amelybe a vésés történt, még pedig v. ugy, hogy a rajznak csupán csak körvonalai domborodtak ki a lemezből s a többi részt mind mélyen kivésték, v. pedig ugy, hogy az egész rajzot feketén hagyták s a körvonalain kivül eső rész felületét távolították el. Szokásos volt még a poncolás útján előállított lemezek használata is. Ez ugy történt, hogy a rajz körvonalait poncoló eszközzel kiverték, ami által azok a nyomásban sűrün pontozottaknak látszottak. Az eljárásnak valószinüleg a régi ötvösműhelyekben keresendő az eredete. Midőn a képes ábrázolatok iránti érdeklődés és az azok megszerzésére irányuló óhaj mind erősebb lett, az olcsóbb és könnyebben megdolgozható falemezeket kezdték használni; a véső helyét a kés foglalta el, az eredmény a fák rostozatának hosszanti vágásai miatt azonban nem volt valami nagyon kielégító. A fametszés e primitiv termékeit, melyeknek első, évszámmal ellátott példánya 1423-ból való s a Nagy Kristófot ábrázolja, közönségesen fatáblanyomatoknak nevezik. (Egy másik, a brüsszeli királyi könyvtárban őrzött s az Istenanyát a gyermek Krisztussal ábrázoló fametszet az 1418. évszámot mutatja, ennek hitelességét azonban sokan kétségbe vonják.)

[ÁBRA] 3. ábra. Brewer lőcsei könyvnyomtató sajtója. 1668-ból.

Azok között a fatábláról nyomott könyvek között, amelyeket képek nélkül nyomtattak, a legismeretesebb a Donatus-nak nevezett iskolai könyv, ábécé formáju kivonata Aelius Donatus római grammatikus nyelvtanának. Hogy azonbn ez a könyv a mai értelemben vett K. előtti időkben nyomatott-e, az kérdés. Ugyanis be van bizonyítva, hogy az elsső mozgatható betükkel nyomtatott könyv feltalálása után is évtizedekig nyomtak még fatáblákról s a könyv technikai kiállítása is arra mutat, hogy azt előbb tipográfiailag állították elő s aztán fatáblára átnyomva, a betüket, az átnyomott betük körvonalai után kivésték. A csak egyik oldalukon nyomott lapokat üres felükön összeragasztották; e mellett azonban találkozunk a XV. sz. közepe tájáról mindkét oldalukon nyomtatott lapokkal is. Fatáblanyomatok pedig még 1475-ból (az ulmi Dinkmuth Konrad Donatusa), 1482- és 1504-ből is kimutathatók.

A mozgatható betükkel való könyvnyomtatás európai elterjedése a XV. sz. második harmadába esik s jóllehet sokat vitatkoznak még a föltaláló kiléte fölött, az általános hiedelem a mainzi Gutenberg Jánost (l. o.) tartja annak. Azok között, akiket egyes kutatók Gutenberg mellőzésével a K. föltalálójának tartanak, első helyen kell említenünk a schlettstadti Mentel (Mentelin) Jánost, ki 1447. megszerezte a strassburgi polgárjogot. A K. föltalálójaként 1520. említi Schott János veje és nyomdájának örököse és Specklin meg Spiegel krónikairók. Mentel szépiró volt s ugy látszik Gutenberg segédjeként szerepelt Mainzban, hol a betük rajzolásában és vésében segédkezett. Innen azonban hamarosan kellett visszakerülnie Strassburgba, mert már 1458. nyomdája volt e városban s «Fust és Butenberg művészete» szerint naponkint 300 ívet nyomott. Egy freiburgi latin bibliája a rajta levő kézjegy szerint 1460-61. készült. Egy másik nyomtatványán, Gratianus dekretaliáin az 1471. évszám van, de ez a könyv nem az ő, hanem Eggestein v. Eckstein Henrik nevü kartársa neve alatt nyomatott. Mentel 1478. halt meg s a strassburgi Münsterbe temették.

A bambergi Pfister Albrechtet is gyakran említik a K. föltalálójaként v. társföltalálójaként, sőt a 36-soros biblia nyomtatását is egész a legújabb időkig neki tulajdonították. Csak az első könyvnyomtatók betüinek szorgos megvizsgálása és összehasonlításával sikerült kideríteni, hogy ezt a bibliát szintén Gutenberg nyomtatta, kinek ez az elsső nagyobb és a 42-soros bibliánál is korábbi műve. A Pfisterre vonatkozó kutatások eredménye szerint Pfister is, épp ugy mint Mentel, tanítványa, illetőleg segéde volt Gutenbergnek s ettől később ama betük egy részét, melyek a 42 soros biblia előállítására szolgáltak, vétel útján megszerezte. Hogy Pfister nem maga faragta v. öntötte e betüket, az is bizonyítja, hogy valamennyi nyomtatványán igen kopottak s igy már korábban valamely latin munka előállítására szolgáltak, azt legjobban bizonyítják német nyelvü nyomtatványai; ezekben ugyanis a latinban elő nem forduló, de a németben szükséges betük (k, w, z) egészen újak, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy Pfister a Gutenbergtől megvett ócska betük közt nem találva ezeket, újakat faragott. Nyomtatványai tele vannak fametszetü képecskékkel, ami arra enged következtetni, hogy a Gutenberghez szegődése előtt bélyegmetsző, levélnyomó v. kártyakészítő foglalkozást űzött. Hogy mikor kezdte meg bambergi nyomdászkodását, nincs még tökéletesen kiderítve, valószinü azonban, hogy 1455., midőn Fust megfosztotta Gutenberget nyomdájától. Nevével s évszámmal ellátott munkái: a Boners Edelstein második kiadása 1461-ből, az első ném. nyelven nyomtatott könyv; továbbá a Buch der vier Historien 1462-ból. Ettől az évtől kezdve nem találkozunk semmiféle nyomtatványaival. Halálának ideje is ismeretlen. Az olaszok Castaldi Pamfilio (l. o.) feltrei (Velence) polgárt tartják a K. föltalálójának. Nagyobb jelentőségüek a K. történetére nézve azok az adatok, amelyek alapján Hollandia, illetve Haarlem városa egyik szülöttjének, Coster Lourens Janszoonnak (l. o.) tulajdonítja a föltalálást. Van der Linde volt, ki a Nederlandsche Spectatorban 1869. megjelent cikksorozatában, melyet kibővítve s német nyelve fordítva Die Haarlemsche Coster-Legende címmel 1870. önállóan is kiadott (ennek ismét folytatásakép jelent meg főműve: Gutenberg, Geschichte u. Erdichtung, Stuttgart 1878), megdöntötte Haarlemenk a föltalálóra vonatkozó igényeit. Mindent egybevetve, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a K. tulajdonképeni föltalálója nem lehetett más, mint Gutenberg János (l. o.). Hogy mikor és miképen kezdte meg kisérletezéseit, a fenmaradt iratok hiányossága miatt biztosan megállapítani eddig nem lehetett. Hogy Gutenberg betüit fából faragta volna: már régen megdöntött föltevés. Lehetetlen ez már csak technikai szempontból is, annyi ezer betünek faragása egy emberöltőre is sok lett volna; valószinü, hogy csak a mintabetüket vágta fába, még pedig pozitiv képpel, ezt aztán homokba nyomta s az igy képződött mintába öntötte betüit. Ez is lassu eljárás volt, a bélyegeket később gyaníthatólag kemény fémbe metszette s ezeket ismét puhább fémbe verve, állította elő a matricákat. A 36-soros biblia betüinek egyformasága és egyenletessége legalább erre mutat. A betüöntés mellett a kézisajtó is Gutenberg találmánya, mert ő előtte a levélnyomók és formametszők csak dörzsölő módszerrel csinálták képecskéiket; hogy pedig ő kézisajtón nyomtatta már legelső munkáit is, kitünik az oldalak pontos egymásra eséséből (registeréből), amit kézi dörzsöléssel nem lehetett volna elérni. Sőt még a nyomtató festéket is jelentékenyen megjavította; az ő előtte használt festék barnás földszinü volt. A 36-soros bibliából keveset nyomhatott Gutenberg. Alig hogy elkészült vele, megkezdte második nagyobb munkájának, a 42-soros bibliának nyomtatását (e biblia egyik oldalának hű fakszimiléjét l. a mellékleten). Még be sem fejezte ezt, midőn Fust (l. o.) lefoglalta a nyomdát s annak technikai vezetőjévé későbbi vejét Schöffer Pétert tette, ki gernsheimi születésü szépiró s Gutenbergnek segéde volt. Fust és Schöffer társulása 1455. történt. 1457. fejezték be Psalteriumukat, melynek nyomását még ma is csodálják s fönmaradt néhány példányát az inkunábulák legbecsesebbjeinek tartják. Ez a könyv 1516-ig öt kiadást ért, 1459. készült még el a Rationale Durandi, 1460. a Constitutiones Clementis és 1462. egy latin biblia.

[ÁBRA] 4. ábra. Badius Iodocus sajtója 1607.

A Schöffer csinálta betük azonban szépségre nézve meg sem közelítik a Gutenbergéit. Fust halála után a nyomda egészen Schöffer tulajdonává vált s ekkor lépett fel ő azzal az állításával, hogy a föltalálás érdeme tisztán csak az övé, mert ő tökéletesítette volna a betüöntést. A történeti adatok azonban meghazudtolják őt. Holta után János fia tovább nyomdászkodott Mainzban, mig a másik fia, Péter, Wormsban meg Strassburgban volt könyvnyomtató. Ez utóbbinak fia, Ivó örökölte János halálával a mainzi nyomdát s azt 1552-ig vezette, amikor vele kihaltak a Fust-Schöffer-család könyvnyomtató tagjai. A nyomda ekkor özvegye révén Lips Boldizsár tulajdonába jutott. Németországban igen gyorsan terjedt el az új találmány, Strassburgnak, Bambergnek már 1462 előtt is vlt könyvnyomdája, ezután pedig Kölnben nyitott nyomdát az egyik segéd, Zell Ulrik, s innen terjedt el aztán a K. Hollandiába meg É.-Németországba. Köln után Augsburgban (Zainer Günther), Lübeckben, majd Nürnbergben (Sensenschmid János) nyitottak könyvnyomdát. Lipcsében Friesner András volt az első könyvnyomtató. A német birodalom ausztriai részének városai közül először Pilsenben 1468-ban, azután Trientben 1475-ben, Prágában 1478., Bécsben (Winterburger János) 1482., Brünnben 1486. állítottak nyomdát. A XV. sz. végével különben Németország csaknem valamennyi nagyobb városában volt könyvnyomda.

Még gyorsabban terjedt a K. Olaszországban. 1480., mikor Németországban csak 23 városnak volt nyomdája, Itáliában már 40 város dicsekedhetett azzal. Az elsőt Pannartz Arnold és Sweynheym Konrád állították fel a subiacói kolostorban 1464.; 1467. Rómába vitték át, itt 500-ig 37 könyvnyomtató volt, köztük 25 német. Velenében az első könyvnyomtató Johannes de Spira (speyeri János) volt, utána az antiqua betük megalkotója, Jenson Miklós telepedett le itt. Egymásután átterjedt a K. Milanóba, Nápolyba, Fulignóba s a többi nagyobb olasz városra. Az első arab betüket is itt öntötte a fanói Gregorio, II. Gyula pápa megrendelésére.

A franciák már 1458. figyelmessé lettek Gutenberg találmányára s Jensont Mainzba küldték, hogy azt elsajátítsa. Nyomdát azonban csak 1470. állítottak föl Párisban Heynlin Hans és Fichet Vilmos, a Sorbonne tanítója, akik Kolmarból három német tipográfust (Gering Ulrik, Crantz Márton és Friburger Mihály) hivtak meg oda. 1478. Gering elszakadt társaitól s maga állított nyomdát. Az első párisi nyomtatott mű a Gasparini Pergamensis epistolarum opus volt 1470. Gering halálakor (1510) már 20 könyvnyomtatója volt Párisnak, köztük Gourmont Gilles, ki először nyomtatott görög és héber könyveket, Badius (akinek kézisajtóját 1607-ből l. a 4. ábrán), Etienne és Didot, ez utóbbi családnak könyvnyomtató ágazata még most is virágzik. A találmány különben Franciaországban sokkal lassabban terjedett, mint Németországban és Itáliában s csak az államnyomdának Párisban 1640. történt alapítása adott neki nagyobb lendületet. Lyon első könyvnyomtatói Le Roy Vilmos és Bucher voltak 1473.

Hollandia és Belgium. Az eddig ismert első nyomtatvány Aalstban készült Maertens Dierick betüivel, ki 1473-1476-ig dolgozott itt. Állítólag volt már Aalstban ő előtte is könyvnyomtató bizonyos Vesztfáliai János (ki 1474. Löwenben tünik föl), de erről kihányoznak a hiteles adatok. Mansion Colard Brüggében 1475., egy szerzetesrend pedig Brüsszelben 1476. állított nyomdát. Antwerpenben a XVI. sz.-ban Plantin Kristófnak olyan nyomdája volt, hogy az egész művelt világ csodálatát magára vonta s ezért a «világ nyolcadik csodájának» is nevezték. A Plantin-család birtokában maradt három évszázadon keresztül s ekkor a város tulajdonába menvén át, most a Plantin-muzeum név alatt ismeretes. Lejdának is volt egy híres nyomdászcsaládja, az 1592-1680-ig virágzott Elzevir-család.

Angliába egy kiváló londoni kereskedő, Caxton Vilmos ültette át Brüggéből meg Kölnből a K.-t. 1471. nyomtatta első könyvét, a tőle angolra fordított Recueil des histoires de Troyes-t; a nyomtatási hely azonban ismeretlen. 1477. Londonba ment, ahol nemsokára Lettou János és Machlinia Vilmos tipográfusok is letelepedtek. Az első oxfordi fönyvnyomtató a Kölnből odakerült Rood (Rudt) Theoderich volt. Skóciában Chepman Walter és Millar András 1507., Irországban Powell Humphrey 1551. nyomtattak először.

A svájci első könyvnyomtatónak a legújabb időkig Helye Heliast tartották, ki 1470. nyomtatta Mammotrectusát Beromünsterben (Aargau). Kiderült azonban, hogy Baselnek már 1468. voltak könyvnyomtatói, köztük a később Párisba hivott Gering Ulrik. Elsőnek most a hanaui Ruppel vagy Rippel Bertholdot tekintik, akinek azonban egyetlen ismert nyomtatványán, a Repertorium vocabulorum-on az évszám nincs föltüntetve. Genfben Steinschauwer Ádám 1478. volt nyomdász. Zürichben 1504. nyomtattak először; ez a város később (1519-64) Froschauer Kristóf révén kiváló nyomtatóhely hirére emelkedett. Legnagyobb fejlődését Svájcban különben a XVII. sz.-ban érte el a K.

Spanyolországban a német tipográfusok űzték először a K.-t. Egy a szent szűzről szóló, 36 versből álló gyüjtemény 1474. az első nyomdai termék, de nyomtató nevére (Palmart Lambert) csak a négy évvel későbben készült biblia-kiadás végén találkozunk. Saragossában 1474. Flander Mátyás működött a konstanzi Hurus Pállal. Madridban 1500. állították föl az első nyomdát s itt az udvar pártfogása mellett csakhamar szép virágzásra emelkedett a Gutenberg művészete.

Portugáliában zsidók voltak az első könyvnyomtatók; 1489. Lissabonban Zorba rabbi és Eliezer raban héber betükkel nyomtatták Machmonidesnek a Pentateuchoshoz irt kommentárját. Latin és portugál könyveket a szászföldi Miklós és a morvaországi Valentin mester készítettek először 1495. Oportóban csak 1622. nyilt könyvnyomda.

Lengyelországban Frank Swaybold krakói nyomdája volt az első. Litvániában és Galiciában különösen zsidó meg jezsuita tipográfusok működtek eleinte s tevékenységükkel nagy szolgálatot tettek az irodalomnak és közművelődésnek. Lembergben 1593. Bernhart Mátyás nyomdászkodott; Varsó pedig, hol már 1580. dolgozott rövid ideig egy vándornyomdász, csak 1625. jutott állandó könyvnyomdához.

Oroszországnak állítólag már 1493. volt Csernigovban könyvnyomtatója, de erről bővebb adatok hiányoznak. Moszkva első könyvnyomtatját császári rendeletre kapta. Kegyetlen Iván ugyanis 1563. megparancsolta Fedorov Ivánnak, a kremlbeli templomok egyik diakonusának, «hogy a kéziratban levő könyvekről lenyomatokat csináljon; a gyorsabb munka és kevesebb költség által lehetővé téve minden igazhitü kereszténynek a szent könyvek olvasását». Hogy Fedorov már korábban is nyomdászkodott-e: mindez ideig kipuhatolatlan; meglévő legrégibb munkája (Az apostolok története) 1564-ről datálódik. Rövid moszkvai működése után azonban menekülnie kellett onnan, mert a kenyerüket vesztett másolók halálra keresték. Némi viszontagságok után Osztrogba került s itt nyomtatta az első orosz nyelvü bibliát 1583. Nagyobb fejlődést nyert a K. Nagy Péter uralkodása alatt, ki Hollandiából betüket hozatott s 1704. fölállítatta a zsinati nyomdát Moszkvában s 1707. az addig egyházi monopoliumot képező találmányt szabaddá tette. Szt. Pétervárt mindjárt alapítása után, 1710. könyvnyomda nyilott s 1711 máj. 11. megjelent a Petersburger Zeitung 1-ső száma. Rigában már 1588. működött egy német könyvnyomtató, Mollin Miklós; a többi orosz város a XVIII. sz.-ig nélkülözte a könyvsajtót.

A skandináv államokba korábban eljutott a K. s a művelt népesség elejétől fogva istápolta azt. Stockholmban már 1474. dolgozott egy vándor nyomdász, 1483. pedig állandü nyomdát rendezett be ott a német származásu Snell János; 1495. a wadstenai kolostorban, 1510. Upsalában állítottak nyomdát. Norvégia Drontheim városában a XVI. sz. közepe táján, Kristianiában pedig csak 1644. létesült nyomda. Dánia első könyvnyomtatója Snell János volt 1482., ugyanaz, aki egy esztendővel később Stockholmban telepedett le. Ghemen Gottfried Kopenhágában 1490. egy Donatus-kiadást készített. Izland szigetén is már 1531. volt nyomda; Grönlandon pedig a herrnhutiak egy koloniája újabban állított könyvsajtót (Godthaab 1860).

A Balkán-félszigeten sokáig nem verhetett gyökeret Gutenberg találmánya, mert II. Bajazid szultán 1483. halálbüntetés terhe alatt megtiltotta a K.-t. Egyik-másik zsidó könyvnyomtató ugyan megkockáztatta a titokban való nyomtatást, de az igy nyert irodalmi termékek száma elenyészően csekély. Csak 1727. engedte meg III. Achmed egy szultáni nyomdának a fölállítását, amelynek fáradhatatlan vezetője a magyar renegát Ibrahim efendi maga öntötte a Hollandiából hozatott anyamintákról a betüket, melyekkel azonan a Koránt és kánoni könyveket sokszorosítani nem szabad. Athén első könyvnyomó sajtója Stanhope lord ajándéka volt; a naupliaiaknak pedig a párisi Didot-család ajándékozta az első nyomdai berendezést.

A K.-nak már világrészekben való eltrjesztése a misszionáriusoknak, a kereskedőknek meg a kutatóknak az érdeme. Goában, Trankebarban a XVI. század vége felé már működtek könyvnyomtatók s csakhamar Rangunban, Szingapurban, Malakkában stb. is állítotak nyomdákat a misszionáriusok. Kalkuttába csak 1778-ban jutott el a K. Wilkins Károly szanszkrit-nyelvkutató útján; Madrasban 6 esztendővel azelőtt már volt nyomda s Bombaynek is volt állandóan letelepedett tipografusa 1792. A hindu sajtó ezóta rohamosan emelkedett s ma már tekintélyes számu, a benszülöttek nyelvén megjelenő újsággal van képviselve. Manilla lakossága állítólag már 1590. megismerkedett a K.-sal, Bataviáé 1668., Cejloné 1737. és Szumátráé 1818. Persiában 1820. nyilott két nyomda, az egyik Teheránban, a másik Tebrizben; Sziriában a libanoni kolostor lakói, Damaszkuszban a XVI. sz.-ban zsidók nyomdászkodtak. Mester volt a K.-ban Abdallah be Zacher, ki 1732 táján maga csinálta az anyamintákat, maga öntötte a betüket s építette sajtóját. Az orosz-ázsiai városok közül Tiflisz 1701., Sarepta 1808. jutottak nyomdához. Szibériában Tomszk, Jenisszeiszk és Irkucknak, továbbá az Amur melletti Blagovecsenszknek és a középázsiai Taskendnek van nyomdája.

Az amerikai kontinensen Mexikó városa dicsekedhetett legelőször könyvsajtóval; a német Cromberger János volt ott az első könyvnyomtató 1544. Jezsuita könyvnyomtatókkal találkozunk 1585. Limában, 1612. Pueblában s ugyanebben az időben Quitóban. Buenos Ayresből 1789., Montevideóból 1807., Valparaisóból 1810., Santiagóból 1818. keltek szárnyra az első nyomtatványok. Nyugat-Indiában már a XVII. sz. elején nyomtattak Haiti szigetén; az É.-amerikai angol gyarmatokon Halifax városa mutatta föl az első könyvsajtót 1766.; Quebecben is létesült nyomda a gyarmatosok szabadságharca kezdetén. A mostani Egyesült-Államok közül Massachusettsnek volt legelőbb nyomdája; egy Glover nevü hitszónok vitte magával oda a nyomdai eszközöket, de a tengeri úton meghalt s a nyomdát csak özvegye állíthatta föl Cambridgben 1638. A nyomda vezetését Daye János vette át; őt követte 1649. Green Sámuel. Filadelfiában Bradford W.-nak volt először könyvsajtója (1686); a második könyvnyomtató Keimer Sámuel volt, Franklin Benjaminnak tanítómestere. Franklin maga nem igen mutatott fel érdemleges tipográfiai terméket. Germantowban a Németországból odakerült Sauer Kristóf 1743 táján egy német újságot, majd későbben ugyancsak e nyelven bibliát nyomtatott s ő alapította az első amerikai betüöntödét. Bradford, a filadelfiai nyomdász 1693. New-Yorkba költözött s itt is elsőnek állítva föl nyomdáját, megindította (1728) a New-York Gazette-et. A szabadságharc idején a sajtó sok szolgálatot tett az amerikaiak ügyének s a háboru elcsöndesedtével gyorsan elterjedt az Unió államaiban. A Misszisszipit csak a jelen században lépte át: Kalifornia 1846. (San Francisco), Oregon 1853. jutott nyomdához. Ma már annyira kiterjedt az Unióban a K., hogy a földkerekségen megjelenő újságoknak körülbelül a fele része esik reá.

A legrégibb afrikai nyomtatvány az azori szigetek egyikén, Terceirán készült 1583. É.-Afrikába a K. I. Napoleon zászlai alatt vonult be; Napoleon ugyanis egyiptomi expediciójakor, 1789. Kairóban nyomdát állított. Ugyanakkor Alexandria is kapott könyvsajtót, sőt még a kis Gizeh falucskából is látunk 1800-1801-iki nyomtatványokat. Mehemed Ali 1822. rendezett be Kairóban könyvnyomdát, amelyhez később betüöntödét is csatoltak. Algeriában a francia hódoltság óta (1830) nagy számmal vannak a nyomdák. Ny.-Afrikában különben már a XVI. sz. óta voltak portugál nyomdászok (San Salvadorban, Loandában). A Fokváros első nyomdáját angol misszionáriusok alapították 1806. s azóta már a Brit-Kaffrariába s a hollandi gyarmatokra is eljutott a nyomdászat. Melindában és Mozambikban a portugálok már régebben is nyomtattak vallásos és iskolai könyveket. A Bourbon-szigeteken 1821., a Mauritius-szigeteken 1833-ban és Madagaszkarban 1825-ben alapítottak nyomdát; ez utóbbi helyen a sajtó már szépen virágzik s a legtöbb nyomtatvány a hovák nyelvén jelenik meg. Szent Ilona szigetén I. Napoleon fogsága alatt működött a könyvsajtó.

Ausztráliába az angol kormány küldött 1795. nyomdai szerelvényeket és e földrész első nyomdásza egy oda deportált gonosztevő volt. Az első magánnyomdát egy Ny.-Indiából oda került kreol, Howe György alapította Sidneyben 1802. s ugyancsak ő indította meg az első ausztráliai újságot, a Sydney Gazette and New-South-Wales Advertiser-t. Tasmania fővárosában, Hobarttowban 1818. létesült nyomda. Ezóta a könyv- és újságsajtó óriási léptekkel haladt Ausztráliában. Nyomdák létesültek Új-Zélandon; a Havai- és Fidsi-szigeteken, Új-Kaledoniában stb.

Magyarországban az első, vagyis a budai nyomdát (2000 ezüst forint költségen) Mátyás király tudós alkancellárja Geréb László budai prépost állíttatá fel Hess András által, kit evégett Velencéből hivatott fel Budára. Itt jelent meg 1473. két latin nyelvü nyomtatvány, u. m.: a Magni Basilii de legendis poetis és a Chronica Hungarorum, vagyis Chronicon Budensae. Ezután a budai műhelynek teljesen nyoma veszett, s habár Budán egész szövetkezete állott fenn a könyvárusoknak, ezek rendelményeiket külföldön készítették. Igy Nürnbergben (Koburger Antal hirneves műhelyében) nyomatott 1484. a legrégibbnek ismert Szt. István jobb kezéről szóló magyar ének. Ezután majdnem 50 évvel később (1533) jelent meg Krakóban, Vietoris Jeromos nyomdájában, Komjáthi Benedek tudós szerzetestől az Epistola St. Pauli magyar fordítása: Az Zenth Paal leveley magyar nyelven. Ez évben ugyancsak Bécsből (Singrinius János műhelyéből) is birunk két magyar nyomtatványt, ugymint Pesti Gábor tudós papnak Wy Testamentum magyar nyelven és Aesopus Fabulay magyar fordítását. Csak 1537., tehát a budai nyomda megszünte után 64 évvel állíttatott fel a XVI. sz.-ban a legelső nyomda Sárvárt, Újszigeten (Neancsi) Nádasdy Tamás és ennek neje Kanizsay Orsolya költségén és patrónussága alatt. Itt jelent meg Abádi Benedek (Vietoris Jeromos krakói nyomdász magyar tanítványa) vezetése alatt Erdősi Sylvester János reform. predikátornak Magyar nyelvtana 1539; 1541. pedig ugyancsak Erdősinak Új testamentuma, Vy Testamentjel mag"ar ?elven címmel. 1541. után ez a nyomda is beszüntette működését, sőt 1543 márc. 22. Abádit már Vittenbergában találjuk, hol ugyanazon évben pappá szenteltetvén fel, 1544. tért vissza hazánkba és itt előbb Eperjesen, utóbb pedig Szegeden lelkészkedett. A sárvári műhely lezárása után 1558-ig, vagyis a Huszár Gál-féle vándornyomda felállításáig ismét szünetelt a nyomdászat Magyarországon.

Nem igy Erdélyben, hol állítólag Szebenben már 1529. létezett nyomda, 1535-től 1596-ig pedig megszakítás nélkül működött Brassóban a hirneves Honter János-féle nyomda. Fennállott továbbá 1550-től 1601-ig Kolozsvárt a Heltai Gáspár református prédikátor által felállított és évtizedeken át majd önállóan, majd Hoffgref György által, végül fia, ifj. Heltai Gáspár (a Magyar Arithmetica jeles szerzője) által vezetett és mindvégig elsőrangunak ismert virágzó műhely, mely a hagyomány szerint ifj. Heltai Gáspár halála után a kolozsvári református kollégium tulajdonába ment át. Ez idő alatt Magyarországon - nem számítva az 1579-től 1797ig fennálló Gutgesell Dávid-féle tekintélyes bártfai műhelyt - csupán vándornyomdák működtek, még pedig: A Huszár Gál Anaxiusé, mely 1558-1559. Magyar-Óvárt, 1561-1562. Debrecenben, 1577. pedig Pápán működött. A Hofhalter Rafaelé, mely 1565-ben Debrecenben, majd Nagyváradon, 1567-ben pedig Gyulafehérvárt működött. A Hofhalter Rudolfé (előbbinek fiáé), mely 1568. Nagyváradon, 1573-1574. Alsó-Lendván, 1577-től 1588-ig pedig Debrecenben működött, fentartván 1584. és 1585. az 1574-től szünetelő nagyváradi nyomdát is. A Bornemissza Péteré, mely 1573. Komjátin, 1573-tól 1578-ig Semptén, majd 1579-től 1584-ig Detrekőn, végül ugyanez évben Rárbokon működött. A Mantskovits Bálinté, mely 1582-től 1585-ig Galgócon, majd 1586-tól 1605-ig Vizsolyban működött. Végre a Manlius Jánosé, kinek nyomdája 1582-től 1588-ig Német-Ujvásrt, 1588-tól 1592-ig Monyorókeréken, 1592. és 1593. Német-Sitzen (Lövőn), 1593-tól 1596-ig ismét Német-Ujvárt, 1598-tól 1604-ig pedig Német-Kereszturon működött, közben Sárvárt adván ki 1602. Magyari Istvánnak Az Országokban való soc Romlásoknac okairól és Szikszai Fabricius Basiliusnak Nomenclatura címü munkáit.

A katolikusok ez időtájban legnagyobb részben Bécsben voltak kénytelenek nyomatni hittani munkáikat, mig végre Telegdi Miklós (a katolikusok ezen elsőrangu klasszikus irója) 1582. saját költségét és házánál állított fel nyomdát, mely 1584. - Rudolf király alatt - külön szabadalmat is nyert. E nyomda 1586., vagyis Telegdinek halála után, az esztergomi káptalan tulajdonába ment át, melyet 30 évvel később, vagyis 1615-ben Forgách Ferenc a Jézus-rendi atyáknak ajándékozott, helyette - nagy pénzáldozattal - Pozsonyban állíttatván fel egy a kor igényeinek teljesen megfelelő új és nagyobbmérvü nyomdát. Itt nyomattak a XVII. sz. legtehetségesebb és legtermékenyebb katolikus hittani irójának, a halhatatlan Pázmán Péternek örökbecsü iratai, köztük Hodegusa vagyis Igazságra vezérlő kalauza is, mely 24 év alatt 3 kiadást ért, u. m. az 1613., 1623. és 1637-iki kiadást.

A XVI. sz.-ban (Erdélyt bele nem értve) hazánkban csak 23 nyomdahely volt, ugymint: Bártja, Besztercebánya, Debrecen, Detrekő és Rárbok, Galgóc, Gyulafehérvár, Alsó-Lendva, Magyar-Óvár, Monyorókerék, Nedelic, Német-Keresztur és Német-Újvár, Pápa, Sárvár, Sempte, Nagy-Szombat, Szerveszta, Német-Sitz (Lövő), Nagyvárad és Vizsoly, mely a XVII. sz.-ban csak 15-tel szaporodott. Ezek voltak: Csepreg, Csik, Eperjes, Kassa, Keresd, Késmárk, Kőcse, Lorétom, Sárospatak, Somorja, Sopron, Szakolca, Tejfalu, Trencsény és Zsolna. Ezek közül kiemelendők az 1626-tól 1643-ig fennálló Farkas Imre-féle csepregi, az 1627-től 1709-ig virágzó Brewer (Breuer) Lőrinc által alapított, utóbb fia Brewer Sámuel, majd ennek özvegye, végül pedig örökösei által gonddal vezetett lőcsei; az 1656-tól 1675-ig Sárospatakon, majd 1677-től 1682-ig Rosnyai János által vezetett debreceni; Erdélyben pedig a Szenczi Kertész Ábrahám haláláig, vagyis 1702-ig működő hirneves kolozsvári nyomda.

A XVIII. sz.-ban a nyomdahelyek száma ismét csak 20-szal szaporodott, ezek voltak: Buda, Diószeg, Eger, Eszék, Esztegom, Fiume, Győr, Kalocsa, Nagy-Károly, Komárom, Pécs, Pest, Puchó, Selmec, Temesvár, Újvidék, Vác, Varasd, Veszprém és Zágráb. Gyorsabb terjedését ezen felette üdvös és fontos iparágnak a cenzura békója gátolta; igazolja ezt azon körülmény, hogy a XIX. sz.-ban, főleg annak második felében - vagyis a cenzura eltörlése után - rohamosan terjedt és haladt a könyvnyomdászat hazánkban. Igy ma, Erdélyt is beleértve, 488 nyomdahelyet mutathatunk fel hazánkban, melyek nyomdái állandóan 5417 szedőt foglalkoztatnak, s mig az évenkint megjelenő könyvek és füzetek száma ezerekre megy, a mult év végén már hirlapjaink száma is 734-re emelkedett. E század legtekintélyesebb könyvnyomdászai között kiváló elismerésre méltók Pozsonyban: Wiegand; Pesten: Landerer Lajos, Trattner Károlyi Gáspár, Heckenast Gusztáv és Emich Gusztáv, ki 1867. kiadott Szent Márk Chrónikájának felette költséges és valódi műbeccsel biró utánzatával maradandó emléket szerzett nevének. A régi Landerer-féle, utóbb Heckenast-féle könyvnyomda ma a Franklin részvénytársaság ismert nyomdája, mig az Emich-féle az Athenaeum részvénytársaság tulajdonába ment át. Ily nagyobb, tekintélyesebb könyvnyomdák még jelenleg a fővárosban: a Pesti könyvnyomda részv.-társ., a Pallas és Kosmos részv.-társ., valamint a régi budai egyetemi és az állami könyvnyomda.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is