Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Könyvtártan... ----

Magyar Magyar Német Német
Könyvtártan... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Könyvtártan

elnevezés alatt a XIX. sz.-ban azon elméleti és gyakorlati ismeretek összességét értik, melyek egy könyvtár szakszerü rendezésére és kezelésére vonatkoznak. A tágabb értelemben vett K.-hoz tartozik az egyes könyvtárak ismerete, mely inkább történelmi jellegü tudomány, s a nevezetesebb könyvtárak keletkezésével, leirásával és tartalmának méltatásával foglalkozik. A szorosabb értelemben vett K. ellenben inkább csak a könyvtár kezelésére és rendezésére vonatkozó szabályokat tárgyalja. Ez szintén két részre oszlik; az egyik a könyvtár külső alkotó részeit (épület, kezelő személyzet, könyvtári alap, stb.) részletezi, a másik pedig a könyvek irodalmi és tudományos értékének szakszerü méltatására és beosztására tanít.

A könyvtár-épületnél figyelembe kell venni, hogy száraz talajon és lehetőleg minden oldalról szabadon álljon; ez által a tűzbiztonság növekedik, a szellőztetés könnyebb, a termek világítása célszerübb s hely is marad a további építkezésekre, ha a könyvtár szaporodik. Ezen körülményekre csak az újabb időkben kezdtek súlyt fektetni s a kisérletek legcélszerübbnek mutatták a raktárrendszer alkalmazását. Az 1. m. széles állványokat vasoszlopok szegélyezik és választják el, melyek egyszersmind a tetőt is alátámasztják; az állványok előtt 2,50 m. magasságban vizszintes folyosók húzódnak körül a teremben, ugy hogy a könyveket létra segítsége nélkül le lehet emelni az állványokról; a helymegtakarítás céljából a könyveket három csoportba osztják, s a fiókokat e szerint készítik; ezek: az oktáv (méretei 25 X 20 cm.), a quart (méretei 35 X 30 cm.), a folio (méretei 45 X 40 cm.). A könyvtártermeket, a szellőztetés elősegítése végett, légfűtéssel melegítik; a hőmérséknek soha sem szabad 80 R. alá sülyednie.

A könyvtár-személyzetnek tudományos szempontból enciklopédikus műveltséggel kell birnia; különösen nyelvi, történelmi és irodalmi ismereteire van nagy szüksége; gyakorlati szempontból pedig ismernie kell a könyvtárkezelés szabályait és a könyvek szakszerü osztályozásának fő elveit. Erre a tudományszakra újabban az egyetemeken is (Göttingában, Milanóban stb.) nyitottak tanszéket; általában a könyvtáros csak ugy eszközölhet önálló könyvészeti tanulmányokat s ugy ölelheti fel a modern irodalom mozgalmait, ha előzetes képzettsége erre képessé teszi. A könyvtár-személyzet kötelessége a művek katologusait összeállítani. Először készül a jegyzék- (cédula-) katalogus, mely különálló lapokból áll; minden egyes könyvet egy-egy ilyen különálló lapra jegyeznek fel, a könyv teljes címével és a szerző nevével. Ennek alapján csinálják a szakszerü, v. tudományos katalogust, s a könyveket ugy helyezik el az állványokon, amint ebben egymás után feljegyeztetnek. Ez megkönnyíti feltalálásukat és használatukat. Ha a könyvtár igen gazdag, akkor az egyes tudományszakokat alosztályokra is osztják. Végül e két katologus alapján összeállítják a betürendes jegyzéket, mely csak a szerző nevét és a könyv címét tartalmazza és a könyvtárlátogatók kézi használatára szolgál. A könyvek megjelölésénél, mely szintén a szakszerü katalogus sorrendjében és alapján történik, rendesen minden egyes tudományszak külön latin betüjegyet kap, mely mellé az alosztály kis latin betüjét teszik, s aztán a könyvek a folyó sorszámokkal láttatnak el, tekintet nélkül alakjukra és nagyságukra. Ha p. a történelem jegye A, a magyar történelemé c, akkor az ebbe a szaka tartozó könyvek igy következnek egymás után: Ac1, Ac2, Ac3, Ac4... stb.

A könyvtár alapításánál mindig azon cél, melyre szolgálni hivatva van, adja meg az irányt és szempontot, hogy t. i. egyetemes, az emberi szellem minden irányu tevékenységeire kiterjeszkedő gyüjtemény akar-e lenni, vagy pedig egy bizonyos, meghatározott tudomány körére szorítkozik. Ugyanez a szempont irányadó a könyvtár szaporodásánál is, ami részint csere, részint vétel, részint adományozás folytán történhetik. Tudományos intézetek könyvtárai (p. nálunk a magyar tud. akadémia) csereviszonyban állanak a külföldi tud. intézetekkel, vagyis egymás kiadványait kölcsönösen megküldik egymásnak. Ezen fölül a nyilvános könyvtárak (akadémia, muzeum, egyetem) mindegyikébe köteles minden kiadó beküldeni (l. Köteles példány) a kiadásában megjelent mű egy-egy példányát. Ezen könyvtárszaporodást esetről-esetre bevezetik a katalogus pótfüzeteibe, a könyveket pedig beállítják a megfelelő szakállványokra. Minden könyvtárnak megvan a saját bélyegző pecsétje, mellyel az egyes köteteket mint tulajdonát megjelöli; legcélszerübb ezt a címlap hátulsó felén eszközölni.

A könyvek használatára vonatkozólag minden könyvtárnak megan a saját szabályzata, melyben ugy a könyvek könyvtári használata, mint kikölcsönzése és a hivatalos órák is körvonalazva vannak. A legtöbb könyvtárban (igy a budapesti három nyilvános könyvtárban is) a könyvek olvasása kérő lapok segélyével történik; a könyv címét a szerző nevével (a muzeumi könyvtárban csak ezt, mert ott a közönésg számára nincs katalogus) és a katalogusi megjegyzéssel felirják, mire a könyvet a könyvtári alkalmazott kikeresi és kézbesíti; használat után az olvasó a könyvet visszaadja és visszakapja kérő lapját. Az amerikai nyilvános könyvtárakban ellenben a közönség maga keresi meg cím szerint a munkát és tetszés szerinti helyre állítja vissza, ha már nincs reá szüksége. Magánhasználatra könyveket csak ismert szaktudósoknak, vagy pedig a mű ellenértéke mellett kölcsönöznek ki. Az ekkor kiállított kikölcsönző jegyeket betürendben (a kikölcsönzők nevei szerint) bevezetik egy lajstromba; a könyvtári felülvizsgálat idejében azonban ezen kikölcsönzött könyveket is bevonják, hogy a könyvtárállományt pontosan ellenőrizhessék.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is