Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
koponya brainpan
koponya cranium, cr...
koponya pate
koponya skull
koponya fel... pan
koponyadudo... bump
koponyatető... skullcap
koponyatető... vertex
koponyatető... vertex, ver...
koponyatető... sincipital

Magyar Magyar Német Német
koponya Schädel (r)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Koponya

(cranium), felső és alsó főrészből van összetéve, amazt agy-, emezt arckoponyának nevezik, az előbbi tokot képez az agyvelő befogadására, az utóbbiban gödrök vannak az érzékszervek számára, azonkivül a tápláló lélegző készülék kezdete van benne.

[ÁBRA] 1. ábra. Dolichokefal-koponya.

Az agykoponya leghosszabbik átmérője a felnőtt emberben a homlok közepétől (u. n. tarhelytől, glabella) a külső nyakszirti gumóig (protuberantia occipit. ext.) 17-20 cm., a fej természetes tartásakor kb. 20° -ban hajlik a vizszinthez; legnagyobb haránt átmérője a faldombok között 14-16 cm.; magassága a fejtető közepétől egész a nyakszirti öreglikig átlag 13 cm.

[ÁBRA] 2. ábra. Brachikefal-koponya.

Az arckoponya az orr tövétől az állcsúcsig átlag 11,5 cm. magas, a két járomcsont között 11 cm. széles. Az agykoponya ürfogata az európai rassznál férfiakban átlag 1450 cm3 (1220-1790 cm3), nőknél 1300 cm3 (1090-1550 cm3). Súlya a férfiaknál középszámmal 731, nőknél 555 g.

A K. alakja bizonyos határok között váltakozik, különösen a civilizált népeknél, kevésbbé a vadaknál, amelyek egymással még kevésbbé keveredtek. Beteges állapotok vagy mesterséges eltorzítás által az alakja jelentékenyen megváltozhat, p. belső fejvizkórnál igen nagy lesz; vad népek a gyermekek koponyáit kötelékekkel eltorzítják, aminek nyoma az ókorban visszaterjed a szkíthákig, kiknek koponyateteje csúcsosan kiemelkedett (macrocephali); ily K.-kat hazánkban is találtak; néhány szép példány az I. boncolástani intézet muzeumában őriztetik.

A K.-alak meghatározására a három fő átmérőt: a legnagyobb hossz, haránt és szélességit egymással összehasonlítjuk olykép, hogy valamelyik méretet 100-nak véve, megfelelő mekkoraságu egységekre redukáljuk a vele összehasonlítandó másik méretet, az igy nyert szám teszi az ugynevezett K.-jelzőt (index). Európaiaknál az agykoponyán a hossz-szélességi index 73-90 között ingadozik; 75-nél kisebb jelzőjü K.-kat dolichokefaloknak, 80 felettieket brachikefaloknak nevezik. (L. az 1-2. ábrát). Vad népek, p. a négerek nagyobbár dolichokefalok, a fehér rassz között sok a brachikeal és még ezután is gyarapodni fog a kultura befolyása következtében. Régi magyar sírokban talált K.-k nagyobbára dolichokefalok, a mai nemzedék pedig tulnyomóan brachikefal, v. legalább is olyanná kezd válni. Ennek magyarázata abban van, hogy két egyforma felszin közül a gömbidomot megközelítő brachikefalia nagyobb agyvelőt fogad be, mint a megnyult dolichokefalia. az arckoponyán a magasságnak a szélességéhez való viszonya szerint van hosszu- és kurtaarcuság (lepto- és chamaeprosopia), amaz többnyire dolichokefaliával, ez brachikefaliával szövődik. Az arckoponya viszonya az agykoponya elülső részéhez is változik, amiről különféle K.-knak arcélben való megnézése által könnyü meggyőződni. E viszony kifejezésére szolgál a Camper-féle arc-szög (l. o.). Az olyan K.-kat, melyeknél a Camper-féle szög 80°-nál több, ortognatnak, melyeknél 80°-nál kevesebb, prognatnat nevezik (Retpus). A magyar rassz Weisbach (1864) és Lenhossék József (1878) mérései szerint brachikefal (szélességi indexe 81,9 Weisbach, 82,9 Lenhossék szerint) és hipszikefal (magassági indexe 76,8); felső állcsontja jól kifejlődött és közel áll a prognatiához; a K. ürfogata 142,61 cm3, súlya állkapocs nélkül 593,62 g.; az arckoponya a járomhidak között átlag 134 mm. széles, innen fel- és lefelé keskenyedik, a rágókészülék erősen kifejlett.

Újszülöttek és fiatal gyermekek K.-ján az arci rész aránylag kicsiny és az agykoponyához ugy viszonylik, mint 1:8-hoz, ellenben felnőttben az arány 1:2. A K. alapja gyermekeknél a tetővel szemben jóval keskenyebb; az állkapocs felhágó ága kurta, rézsut megy el hátrafelé, a csecsnyujtvány fejletlen, az arc és a felső állcsont alacsony, okozva a fogmedri résznek fejletlensége által, a felső állcsont üregének helyén csak kis betüremkedés van jelen az orrüreg részéről. A női K. általában kisebb, falai vékonyak, azért könnyebb; általában közelebb áll a gyermeki tipushoz, mint a férfi K.-ja. Az agykoponya alapja keskenyebb és rövidebb; a homlok és nyakszirt meredekebben leesnek, arcélben nézve a fejtető laposabb, elül rögtönösen esik le a homloki, hátul a nyakszirti felszinbe, a homlok és faldombokon szögletes meghajlások vannak. Az arckoponya kisebb és alacsonyabb, a rágókészülék kevésbbé fejlett; a szemgödrök nyilásai nagyok.

Agykoponya.

Az agykoponya nagyobbára laposdad, kagylóalakulag görbült csontokból van összetéve; felosztjuk azokat fejtetői (fronix) és alapi csontokra (basis crusici); a tömegesebb és több szivacsos állományt tartalmazó csontok az alapon vannak; a fejtetőn levők külső és belső tömött csontlemezből s közöttük szivacsos csontbélből (diploe) állanak. A külső lemez sima, a belsőn egyenlőtlenségek, u. n. ujjbenyomatok, agydombok és elágazó érbarázdák vannak.

A) Koponya-alapi csontok. 1. A nyakszirtcsont (os occipitis) a K. alapján hátul fekszik, kagylóalaku. Legmélyebb részén van az öreglik, melyen a gerincvelő megy át a nyultvelőbe. Az öreglik előtt van a csont alapi része, oldalfelé a bütyöki részek, hátul a pikkelyes rész. a) Az alapi rész elül kurta és vastag, hátrafelé vékonyabb és élesen határolja elülről az öreglikat; alsó felszine dombordad, a felső vályu-alakulag bemélyedett. b) A bütyöki részek elül keskenyek, hátul szélesek; befelé az öreglikat határolják, kifelé a torkolati nyujtvány és hasonnevü kivágás van rajtuk, mely a sziklacsontnak hasonnevü kivágásával a torkolati likká egészítődik ki. A bütyöki részen van a bütyöklik, alatta a bütyöknyujtvány az első nyakcsigolyával való ízesülésre. c) A nyakszirt-csont pikkelyes része lapos háromoldalu, külső felszine domboru, a belső homoru; szélei a görög L-hoz hasonlóan konvergálnak felfelé s oldalfelé erős csipkékkel vannak ellátva; külső felszine sima, rajta van középütt a külső nyakszirti gumó, ettől oldalfelé a félívalaku felső és alsó nyakszirti vonalak; a gumótól a középonalban a külső taréj halad le az öreglikhoz. A pikkely belső felszinén van középütt a belső nyakszirti gumó, ettől 4 vonal indul el, u. m. lefelé a belső nyakszirti taraj, felette a nyílbarázda, oldalfelé a haránt barázdák.

2. Az ikcsont (os sphenoides) röpülő bogárhoz való hasonlatossága miatt testre és szárnyalaku nyujtványokra oszlik meg; az utóbbiak közül két pár oldalfelé, egy pár lefelé nyulik. a) Teste köbidomu, belsejét egy merőleges sövény az iköblökre osztja. A test felső felszinén van a török nyereg; mögötte a nyereghát, onnan hátrafelé a lejtő; a nyereg oldalain emelkednek ki a lejtő melletti nyujtványok. A test hátulsó felszine négyoldalu, a nyakszirtcsont testével érintkezik, illetőleg vele a 19-20-ik évben összeforrad. Az elülső felszinen emelkedik ki az iksövény folytatásában az iktaréj, ennek oldalain a Bertin-féle csontok zárják el az iköblöket, csak kis nyilást hagyva fenn szabadon. A test alsó felszine az orrüreg tetején van, rajta az ikorrmány emelkedik ki, mellyel az ekecsont ütközik össze. Oldalfelé indulnak el a testtől az ikszárnyak, fenn a kicsinyek, lenn a nagyok; a nagy szárnyak gyöki része felett van a fejverőéri barázda. b) A kis szárnyak két gyökérrel erednek a csont testén elül oldalt, ezek egymással egyesülve a látólikat zárják körül. A likon tul a kis szárny vizszintesen fekszik, vége a kardnyujtvánnyá kiélesedik; elülső széle csipkés, a hátulsó szabadon áll a K.-üregben. A kis szárny alatt van a felső szemgödri hasadék. c) A nagy szárnyak a test oldalán alul indulnak el, gyökerein 3 lik van: elül a kerek lik, hátrább a peteidomu lik, leghátul a szűk tövislik. A nagy szárnyon 3 felszin van; a K.-üregi homoru, a halánték-ároki felülről lefelé domboru; a harmadik felszin előfelé van fordítva és a szemgödör oldalsó falát egészíti ki; ennek alsó széle segíti a felső állcsonttal az alsó szemgödri hasadékot bekeríteni. d) A röpnyujtványok a nagy szárnyak gyöki részétől csüngnek le; mindegyikök két lemezből áll, melyek elül összeforradnak és a hátrafelé nyilt röpbarázdát fogják közre; lenn a belső lemez horoggal végződik, melyen a szájpadfeszítő izom ina hajlik el. A röpnyujtvány gyöki részét fent a Vidius-féle csatorna szeli át vizszintesen.

3. A halántékcsont (os temporum) alsó tömegesebb része vizszintesen fekszik a koponya alapján (ezt nevezik szikla-csecsrésznek); az oldalsó része lapos csontlemezből áll a K. oldalán a fültájékon, ez a pikkelyes rész. Ezen részek a csont külső felszinén látható külső hallólik körül ugy vannak csoportosítva, hogy a csecsrész a hallólik mögött, a sziklacsont a hallóliktól befelé, a pikkelyes rész felette van. a) A halántékpikkely félív-alaku lemez, elül az ikcsont nagy szárnyával, fent a falcsonttal egyesül varratok útján. Belső felszinén barázdák vannak a középső kemény agyburki verőér számára; külső felszine sima; róla indul el a járomnyujtvány, melynek két gyökere az ízületi árkot fogja közre az állkapocs bütykének a felvételére, ennek elülső gyökerén van az ízületi gumó. b) A csecsrész görbült, vastag csontlemez, fent a pikkellyel, lent a sziklacsonttal függ össze; felső széle a falcsonttal, hátulsó széle a nyakszirtcsonttal egyesül varratok útján. Külső felszinéről a kúpidomu csecsnyujtvány csüng le, melynek külső felszine izmok tapadásától érdes. A csecsrész belső felszinén az S-idomulag görbült sigma-barázda halad le, folytatásba esve a nyakszirtpikkelyen fekvő haránt barázdának. c) A sziklacsont oly négyoldalu lobor, melynek alapja hátul oldalfelé, csúcsa elül-belül van; tengelye a társával előfelé konvergál. Alapja a pikkelyes és csecsrészekkel összenőtt, csúcsa az ikcsont teste és nagy szárnya közé van beékelve és azokkal szabálytalan nagy likat zár körül, melyet porc tölt meg. A lobor négy elszine közül kettő - a felső és hátulsó - szabadon fekszik a K.-üregben, a harmadik - az alsó - a K. alapján van, a negyediket - a külsőt - eltakarja a csontos külső hangvezeték, ez benne van a dobüregben. A lobor hátulsó felszine három oldalu, felső szélén barázda van, alsó szélén hátul látjuk a torkolati kivágást, mely a nyakszirtcsont hasonló nevü kivágásával a torkolati likat zárja körül. Ezen felszin közepe előtt a belső hallólik vezet a belső hangvezetékbe. A lobor felső felszine hátul a dobüreg tetején vékony csontlemezbe megy át; a csúcsain hosszukás tág lik van, mely a sziklacsontot ívalakban átfúró belső fejverőéri csatornának teszi a felső végét. A felső felszin elülső részén van a Falloppia-féle csatorna álnyilása egy hozzája vezető barázdával. A sziklacsont alsó felszinén sok bemélyedés és lik, valamint kiemelkedések is vannak. Hátul emelkedik ki róla a változó hosszuságu karos nyujtvány, melynek szomszédságában van a karos csecslik, ez a sziklacsont belsejében a belső hangvezeték végétől egész idáig haladó Falloppia-felé csatornának teszi a végét, melyben az arcideg jut ki a K.-üregből, az említett részek előtt látjuk a torkolati árkot, ettől előfelé a fejverőéri csatorna külső nyilását, továbbá más apró likakat. d) Az említett 3 fődarabon kivül van a halántékcsontnak még egy kisebb része, mely a külső hangvezetéket oldal-elülről elfedi, azért dobcsont a neve. Felső széle az ízületi árok hátulsó szélén a pikellyel egybeforrad s vele a szűk Glaser-féle hasadékot fogja közre, mely kivülről bevezet a dobüregbe és egy nevezetes ideget bocsát ki a dobüregből: a dobhúrt. A fejverőéri csatornától oldalfelé van a kürtizomi csatorna, melyet egy vizszintes sövény felső izomi és alsó kürtcsatornai részre oszt; amabban fekszik a dobfesszítő izom, emez az Eustach-féle kürtnek csontos részét teszi. e) A sziklacsont külső felszine és a dobcsont között van a dobüreg, melyet fent a dobfedél takar. Itt a lobor külső felszinén a csontba rejtett hallótömkelegnek némely része tünik szembe, u. m. a peteidomu ablak, mely a tömkeleg tornácaihoz vezet, de attól a kengyel talpa zárja le; az említett ablak alatt van a hallócsiga előfoka, ez alatt a kerek ablak, elzárva a másodlagos dobhártya által. A peteidomu ablak felett végződik a kürtsövény a kanálalaku nyujtvánnyal, melyen a dobfeszítő izom ína hajlik el a kalapácshoz. Hátul a dobüreg a csecs-sejtekhez vezet.

4. A rostacsont (os ethmoides) finom lemezkékből összetett szabálytalan kocka-idomu könnyü csont a K.-alap elülső részén az orrcsontoktól az ikcsont testéig terjedve. Vizszintes lemezét számos likacska fúrja át a szagideg szálainak kibocsátására; közepén a kakastaréj emelkedik fel; e lemez be van iktatva a homlokcsont két szemgödri lemeze közé; a középsíkban tőle a függőleges lemez csügg le. Vele párhuzamosan feküsznek mindkét oldalán a rostatömkelegek, melyek belsejét számos csontlemezke rostasejtekre osztja, ezeket oldalfelé a papirlemez határolja s elválasztja a rostasejteket a szemüregtől; a tömkeleg belső fala az orrüreg oldalára jut, rajta van a két rostakagyló és a sarlóidomu nyujtvány. A tömkeleg hátulsó üregeit a Bertin-féle csontok választják el az iköblöktől.

B) A koponyatető csontjai. 1. A homlokcsont (os frontis) elülről fedi a K.-üreget; van függőleges és vizszintes darabja, az előbbit homloki, emezt orr-szemgödri résznek nevezik. a) A homloki rész pikkelyidomu, külső felszine sima, alul-oldalfelé a szemgödör feletti szélével áthajlik a szemgödör tetejére s oldalfelé a járomnyujtványba megy át. A szemgödör feletti szél felett van a szemöldök-ív, feljebb a homlokdomb; a homlokdombok közötti mező teszi a tarhelyet. A pikkely belső felszinén van a középsíkban a nyílbarázda a sarlóöböl felvételére. Fent a pikkely a koszoruszéllel végződik és ott a falcsonttal egyesül varrat útján. b) Az orr-szemgödri részek hátul csipkés széllel az ikcsont kardnyujtványaival egyesülnek, belső széleik a rostabevágást fogják közre, melybe a rostacsont vizszintes lemeze illeszkedik s ezzel ugyanott a két rostacsonti likat fogják közre. Alsó felszinén elül a sodorárkocska van, melyhez a felső ferde szemizom elhajló ína van felfüggesztve. Oldalfelé a kiemelkedő járomnyujtvány alatt van a könnymirigyárok. A szemgödör feletti szélek belső végeit a csipkés orrbevágás köti össze, melyhez az orrcsontok és felső állcsont orri nyujtványai illeszkednek; közepén a felső orrtövis emelkedik ki, mögötte van a vak-lik. A szemgödör feletti részek belső része felett a pikkely két lemezre szétválik és ezek a homlokbőrt fogják közre.

2. A falcsont (os parietale) kagyló-alakulag görbült négyoldalu lemez a K. tetején. Külső domboru felszinén az ívalaku halántékvonal vonul elülről hátrafelé; felette va a faldomb. Belső felszinén az elülső alsó szöglettől a kemény agyburki verőeres barázda halad fel és ágazik el faágalakban. A csont felső széle a tuloldalival együtt s azzal a belső felszinén a nyílbarázdát fogja közre; elülső széle a homlokcsont pikkelyével egyesül; hátulsó széle a nyakszirtpikkellyel a lambda-varratot képezi; alsó széle kiélesedik és az ikcsont nagy szárnyával, valamint a halántékpikkellyel egyesül. A nyílvarrat mellett hátul gyakran egy vivőeres lik van.

Arckoponya.

Az arc csontjai az agykoponya elülső felerésze alatt feküsznek, egymással nagyobbára mozdulatlan összeköttetésben van, csak az állkapocs bütyke ízesül a halántékcsonttal. A nagyobbak a rágókészülékek szolgálatában állanak, a kisebbek az orr- és szemüreg körülzárásához járulnak. Az utóbbiak közül a rostacsontot már megemlítettük, ide tartoznak még: 1. az alsó orrkagyló (os turbinatum), mely felső szélével az orrüreg oldalsó falához van rögzítve s elül a könny-orrvezetéket zárja be; 2. a könnycsont (os lacrymale) hosszukás, négyoldalu, vékony csontlemezke a szemgödör belső falán elül. A rajta függőlegesen lehaladó könnytaréj előtt a könnytömlői árok van; 3. az orrcsont (os nasi) hosszukás, négy oldalu, belső széle a tuloldali társával, oldalfelé a felső állcsont homlok-nyujtványával, fent a homlokcsonttal egyesül; alsó széle a körteidomu nyilást szegi be felülről; 4. az ekecsont (os vomer) szabálytalan négyoldalu lemez az orrsövény hátulsó részén; fent szárnyalaku nyujtványaival az ikcsont testének alsó felszinéhez illeszkedik, alsó széle a kemény szájpaddal egyesül.

A rágókészülék csontjainak csoportjába a következők tartoznak: 5. A felső állcsont (maxilla sup.) a legnagyobb az arcon; van teste és 4 nyujtványa. A test vékony falai a Highmor-barlangot zárják körül; a nyujtványok közül az orri felfelé, a járomi oldalfelé, a fogmedri lefelé, a szájpadi befelé megy el a testtől. a) A test tetraéder-alaku, melynek alapja fent a szemgödör fenekén, éle a fogmedri nyujtványnál van. Négy felszine közül az elülső az arcra jut, rajta az ebfogi árokban a szájzugemelő izom ered; fent a szemgödör alatti szélnél a szemgödör fenekére, oldalfelé a járomnyujtványnál a halántéki felszinbe hajlik át; az említett szél alatt van a szemgödör alatti lik. A halántéki felszin domboru, négy oldalu, alsó része érdes, itt rajta 2-3 finom lik van, melyeken idegek haladnak a fogak gyökereihez. A test felső felszine három oldalu, a szemüreg fenekén van, oldalsó szele az ikcsont nagy szárnyával az alsó szemgödri hasadékot zárja be; hátulról a szemüreg alatti barázda és csatorna halad rajta előfelé. A test belső felszine merőlegesen áll az orrüreg oldalsó falán, rajta van a Highmor-barlang nyilása és a könny-orrvezeték barázdája. b) Az orrnyujtvány felső széle csipkésen a homlokcsont orri bevágásához illeszkedik, belső széle a körteidomu bevágást határolja. c) A járomnyujtvány kurta, három oldalu, érdes, a járomcsonttal egyesül. d) A fogmedri nyujtvány ívalaku, két lemezét sövények 8 mederre osztják; ezek közül a két belső meder az u. n. állközti csonthoz tartozik, mely az embernél odaforradt az állcsont metszőfogi részéhez elül, de sok emlősnél külön csontot képez, ezt Spiegel, azután Goethe fedezte fel (1786). Elül a fogmedri részen tövis emelkedik ki, mögötte van a metszőcsatorna. e) A szájpadi nyujtvány a csont teste és fogmedri nyujtványa közötti határon indul el vizszintes irányban befelé, válaszfalat képezve az orr- és szájüreg között; szabálytalan, négyoldalu, hátul a szájpadcsont vizszintes lemezével egyesül, belső széle hosszában taréj emelkedik fel az orrsövény felé. 7. A járomcsont (os zygomaticum) a pofakiemelkedésen fekszik, egyik felerésze az arcon, másik a szemüregben, a harmadik a halántékárokban van; 3 nyujtványa közül az egyik a homlokcsonttal, másik a halántékcsonttal ütközik össze, a harmadik a felső állcsont hasonnevü nyujtványán ül. A csont testét 2 szűk csatorna fúrja át. 7.Az állkapocs (l. o.).

Az agykoponya csontjai a K.-tokot zárják körül és a hallótömkeleget rejtik magukban, az arckoponya csontjai az érzékszervi üregeket, u. m. az orr- és szemüreget és a rágó-lélegző készülék feji részét veszik körül. a) A koponyatok nagyjából petéded idomu, a teteje belülről homoru, az alapja egyenlőtlen, nevezetesen mindegyik oldalán két kiemelkedéstől, melyek a töröknyereg oldalain találkoznak. Ama kiemelkedések közül az elülsőt az ikcsont kis szárnya, a hátulsót a sziklacsont felső széle teszi; ezek választják el egymástól a K.-árkokat, az elülsőt, középsőt és hátulsót. Az elülső árok a szemgödör tetején van, rajta nyugszik a nagy agyvelő halántéki karélya; a középső árok szemben van a halántékárokkal, benne van a nagy agyvelő halántéki karélyának nagyobbik része; a hátulsó árok a legnagyobb, fent az agyacs-sátor zárja le, benne van a kis agyvelő, híd és nyultvelő. A töröknyereg, mely az említett árkok között a középett fekszik, a turhamirigyet rejti magába, felette van a középagy (agykar, ikertelep stb.), A töröknyerget övezi körül a Willisius-féle verőeres gyűrü, melyhez a belső fej- és gerincverőerek hozzák a nyakről fel a vért; a gyűrüből kapja az agyvelő a verőereit. A K.-alapon létező likak és hasadékok közül nevezetesebbek: a látó-lik a hasonnevü ideg- s szemverőér számára; a felső szemgödri hasadék a III., IV., VI. ideg, szemideg és felső szemvivőér kibocsátására; a rostalikak a szagideg szálainak átjárására; a kerek és pete-idomu likak a háromosztatu ideg 2-ik és 3-ik ága számára; a tövislikon a középső kemény agyburki verőér halad be; a belső fejverőéri lik a hasonnevü verőeret bocsátja be; a belső hangvezetékbe a halló-arcideg és belső halló-verőér megy; a torkolati likon a IX., X. és XI. agyidegpár halad ki s onnan veszi kezdetét a belső torkolati vivőér; végül az elülső bütyöklik a nyelv alatti ideget bocsátja ki. Egyes kisebb likak nem állandó vivőeres közlekedések számára szolgálnak a K.-üregen kivüli vivőerekkel.

Az arc üregei közül a) a szemüreg négyoldalu loborhoz hasonlít, melynek csúcsán a látólik van; belső fala az orrüreggel, oldalsó fala a halántékárokkal, felső fala a K.-üreggel, alsó fala a Highmor-barlanggal szomszédos. Elül a szemgödri széleknél a homlokra és arcra hajlik át. Oldalfelé az alsó szemgödri hasadék vezet ki belőle a halántékárokhoz; de friss állapotban ezt hártya zárja el. b) Az orrüreg szabálytalan hat oldalu üreg; keskeny tetején a rostacsont van, fenekét a kemény szájpad teszi; elül fent az orrcsontok takarják, lejebb a körteidomu nyilás van rajta, melyet a külorr szarvai takarnak be; hátul az u. n. hortyogólikaknál, melyeket az ekecsont választ el, a garatba nyilik; oldalfelé az orrüreg a szemüreggel és Highmor-barlanggal szomszédos, itt emelkednek ki rajta az orrkagylók, a felső, középső és alsó, melyek között az orrjáratok maradnak szabadon. Az orrsövény az orrüreget páros félrészre osztja. Az orr melléküregeihez a homlok, állcsonti és iköblök, valamint a rostasejtek tartoznak; ezek közül a hátulssó rostasejtek a felső orrjáratba, az elülsők, valamint a többi öblök a középső orrjáratba nyilnak; a könny-orrvezeték alsó nyilása az alsó orrjáratban van elül, eltakarva az alsó orrkagyló által. c) A szájüreg csontos része tökéletlenül zárja be ezen üreget; áll a felső állcsontok fogmedri nyujtványaiból és az állkapocsból, ezekhez járulnak a fogak. A tetején van a kemény szájpad a metszőlikkal.

A koponya fejlődése.

A K. és arc azon kötőanyagból fejlődnek, amely már igen fiatal ébrényeknél az agyvelőcsövet vékony rétegben körülveszi; ez a felsőbbrangu gerinceseknél sincs szelvényekre tagolva s benne az agyvelőcső alatt egy pálca-idomu sejtoszlop: a gerinchúr fekszik hosszirányban, elül egész a garathártyáig terjedve, mely utóbbi a zacskó-idomu fejbelet az elemi szájöböltől elválasztja. Az egyszerü kötőszöveti hüvelyt az egycső körül hártyás K.-nak nevezik, ez az agyhólyagok alapján valamivel vastagabb, mint oldalfelé és a tetőn. Minthogy az agyhólyagok gyorsabban nőnek, mint a hártyás K. alapja, a fej elülső része ívalakban lehajlik a hasi oldal felé, igy jön létre emberi ébrényeknél a 3-ik héten a fejtetői görbület. Arc ezen időben jóformán még nincs, illetőleg csak jelezve van a domboru homlok és a fejbél két oldalán kiemelkedő állkapcsi lécek által, az utóbbiakban egymásután fej-farki irányban 4 hasadék keletkezik, melyeket zsigerívi hasadékoknak neveznek, köztük vannak a zsigerívek, homolog képződmények a vizben élő állatok kopoltyuival; emberi ébrénynél a 3-ik hét elején már ki annak fejlődve. A közben, hogy a zsigerívekből az alább közlendő módon az arc részei kifejlődnek, a hártyás K. alapi része porcos lesz, ezt a hártyás-porcos agytokot Jacobson-féle elemi K.-nak nevezik. A porcosodás emberi ébrényeknél a 6-7-ik héten indul meg, első nyomai az alapon jelennek meg a gerinchúr szomszédságában, e tájék olyan lesz, mintha porcból volna öntve, tagolás a leendő sontoknak megfelelőleg rajta nincsen; oldalfelé és fent a tetőn porc nem is fejlődik ki, ott az agyvelőt mindenütt hártyás, azaz ébrényi kötőszövetből álló vékony boltozat fedi. A porcos K.-alapon végigvonul a gerinchúr egész a leendő töröknyereg tájékáig; a K.-alapnak van tehát gerinchúr-tartalmu és gerinchúr előtti része, amaz a nyakszirtcsont és elülső ikcsont testévé lesz, emebből az elülső ikcsont és rostacsont fognak fejlődni.

A hártyás és porcos K.-tok a 2-ik hónaptól kezdve megcsontosodik, a csontanyag apró gócokban lép fel (csontosodási pontok), több ily góc azután összeforrad egy-egy csont képzésére, csak az egyszerübb csontok fejlődnek egy magányos gócból. A K. alapján a csontok porcból, az oldalfalain és a tetőn hártyából, azaz kötőszövetből fejlődnek, az előbbieket elemi, az utóbbiakat fedőcsontoknak nevezik. Az elemi vagy porcbóli csontok fejlődése a K. alapján a nagyobb ideglikak körül indul meg, az öreglik körül fejlődik a nyakszirtcsont 4 része (kivéve a pikkely felső darabját); a kerek és peteidomu likak körül képződik az ikcsont nagy szárnya, a gerinchúr vége körül az ikcsont teste, a felső szemgödri hasadék körül az ikcsont kis szárnya; a rostalikak körül képződik a rostacsont; a hallótömkeleg körül a halántékcsont sziklarésze, hátrább a csecsrésze. Ellenben hártyából csontosodnak a nyakszirtcsont pikkelyének felső darabja, a halántékpikkely és a dobcsont, továbbá a homlokcsont és falcsont egészen.

Az arc azon kevés kötőszövetből fejlődik, mely az agyvelőhólyag homloki végén és a fejbél oldalán fekvő állkapcsi lécekben van; az utóbbiak már a harmadik héten a négy kolbászidomu zsigerívvé tagolódtak a köztük képződött zsigerívi hasadékok által. Eleinte a K. homloki végétől a szivig a gumóhártya vonult le, de ennek hamarosan beálló kihasadása után a sekély szájöböl a fejbéllel nyilt közlekedésbe lép. Az elemi szájgödör a kihasadás idején sekély, a tulajdonképeni pofákat képező részek ezen időben egyedül az első zsigerív és fent középett a homlokról, oldalfelé a K.-alapról gyengén kiemelkedő duzzanatok képviselik a homloki és arci nyujtványokat. A homlokról lecsünggő középső homloknyujtványt az oldalsótól a szagbarázda választja el, az oldalsó homloknyujtványt a felső állcsonti nyujtványtól a könnybarázda. Öt hetes emberi ébrénynél az arc mindegyik oldalán 4 nyujtvány van: középső és oldalsó homloknyujtvány, felső állcsonti nyujtvány, lent első zsigerív vagy állkapcsi ív, az utóbbi zárja be alulról a tág elemi szájüreget, ennek a tetején nyilnak a száj- és könnybarázdák, szájpad ekkor még nincs jelen. A maradó idomok az által jönnek létre, hogy a belső homoknyujtvány a szájbarázda széleinek hosszában összenő az oldalsó homloknyujtvánnyal, akkor az orrárok a felszinről leszorulva az elemi szájüreg tetejére jutott. Az oldalsó homloknyujtvány is összenő a könnybarázda széleinek hosszában a felső állcsonti nyujtvánnyal, mire sima barázdából a könny-orrvezeték lett. Az összeforradt arci nyujtványok a 2-ik hónap végétől kezdve tömegükben gyarapodnak, minek folytán a 3-4-ik hónaptól kezdve a maradó idomok állnak elő, nevezetesen a középső homloknyujtvány anyagából lesznek az orrsövény részei (négyoldalu porc, rostacsont függőleges lemeze, ekecsont); az oldalsó homloknyujtvány az előbbinek elülső végével egyesülve, a külorr részeit teszi (orrcsontok és külső orrporcok, könny-csont). A felső állcsonti nyujtvány kötőszövetében a felső állcsont és társcsontjai (járomcsont, szájpadcsont) keletkeznek. Ezek közül porcból csak a rostacsont és alsó orrkagyló származik, a többiek mindannyian kötőszövetből csontosodnak, tehát a fedőcsontok csoportjához tartoznak. Az első zsigerívben, amelyet állkapcsi ívnek is neveznek, a 2-ik hónap elején porcos pálca fejlődik, amelyet Meckel-féle porcnak neveznek; ennek a K. alapjával érintkező felső vége a 3-ik hónapban 2 kisebb darabra tagolódik, amelyekből a hallócsontocskák lesznek, és pedig a legfelsőből az üllő, a másikból a kalapács, az alsóból a kengyel. A kalapácsnak hosszu nyujtványa ezen időben a Glaser-féle hasadékból kilépő Meckel-féle porcban folytatódik, mely utóbbi leterjed egész az álltájékig és ott a tuloldalival találkozik. A 3-ik hónap elején a Meckel-féle porc külső oldalán fedőcsont képében jelenik meg az állkapocs, aközben, hogy annak csontosodása előhalad, a Meckel-féle porc elcsenevészik; a 6-7-ik ébrényi hónapban egészen eltünt. A többi zsigerívek a felsőbbrangu gerinceseknél kevésbbé lényegesek. A második ívben a 2-ik hónapban szinte porcos pálca keletkezik, melyet Reichert-féle porcnak neveznek. Ennek felső vége a sziklacsont tájékáról indul el, ott belőle egy darabka letagolódik és a sziklacsonthoz csatlakozó karosnyujtvánnyá lesz; a porcos pálca többi része szalaggá lesz, mely a nyelvcsonthoz megy, csak az alsó vége marad porcosan és az teszi a nyelvcsont kis zavarát. A harmadik zsigerívben is keletkezik porcos pálca, ebből a nyelvcsont teste és nagy szarvai lesznek, az ív többi része elcsenevészik.

Alsóbbrangu gerinces állatoknál, nevezetesen porcos halak ébrényeiben az elemi hártyás K. az agyvelő-cső oldalain, csak ugy, mint a törzsöki mezoderma, szelvényekre tagolódik, ami azt bizonyítja, hogy a K. is csigolyákból épült fel; őshalaknál a fej szelvényeinek száma 8-9-re rúg. Felsőbbrangu gerinceseknél a lényegesen megváltozott viszonyok miatt nem lehet kimutatni, hogy hány és milyen csigolyákból épült fel a K., de összehasonlítói úton be lehet bizonyítani, a kapcsot az alsóbbranguakhoz. Ily úton mutatta ki Gegenbaur (Das Kopfskelet der Selachier, Lipcse 1872 és Morpholog. Jahrbuch 1888. XIII. köt.) is azt, hogy a felsőbbrangu gerincesek koponyájában is megvannak a csigolyák elemei, amit a zsigerívek bordahasonlatossága és az agyidegeknek gerincvelői idegekre való visszavezetése bizonyít; a háromosztatu és bolygó-idegcsoport kétségtelenül a gerincvelői idegek tipusát mutatják kettős gyökereik és dúcaiknak csigolyadúcokhoz való hasonlata által; ennek következtében az ikcsont testének oldalán levő kerek és peteidomu likak, valamint a torkolati lik és csigolyaközti likakkal homologok, mindegyikéban persze több ily liknak elemei rejlenek. Régebben a K. csigolya-elméletét külső hasonlatosságokból vélték levezethetni, amire az első eszmét Goethe adta meg a mult század végén. Oken bővebben kidolgozta ezt az elméletet (1807) s azóa igen elterjedt, szerinte volnának nyakszirti, hátulsó ikcsonti, elülső ikcsonti és rostacsonti csigolyák. De e megnyerő elméletet Huxley és Gegenbaur pontos fejlődéstani és összehasonlító bonctani vizsgálatai által megdöntötték, akik más, újabb buvárokkal együtt kimutatták, hogy az elméletileg felvett csigolyák nem léteznek, csak annyi mondható, hogy a K.-ban csigolya-elemek rejlenek, de melyek és mennyi, azt mai napság kideríteni már nem lehet.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is