Koponyatörés

a koponyacsontok törése. A sebészeti gyakorlatban megkülönböztetnek két csoportot a koponyacsonttöréseknél, ugymint 1. a koponyaboltozat töréseit; 2. a koponyaalap töréseit. Az elsők kevésbbé súlyosak, gyakoribbak és sokszor külső sebekkel szővődöttek. Közvetlenül beható erőszak eredményei, a legkülönfélébb alakuak és kiterjedésüek. Közülök azok, melyek külső sebekkel összekötve nincsenek, kisebb jelentőségüek. Egyáltalán az által válnak veszélyesekké, hogy vagy külső seb van jelen s ezen keresztül fertőzés történhetik, ebből agyhártyagyuladás és halál; vagy pedig a törésdarabok egyike besüpped a koponyaüreg felé s az agyvelőre nyomást gyakorol, ezzel eleintén bénulásokat az agyvelő nyomott részeinek megfelelő szervekben, később ezen nyomás útján agyvelőgyuladást, agytályogot v. agylágyulást okozhatnak. Ezekkel szemben a koponyaalapi törések mindig sokkal súlyosabbak, mert az agyvelő alapján sok olyan fontos ideg és vérér van, melyek az alaptöréseknél roncsolásokat szenvedve, az életet nagy veszélybe döntik. A koponyaalap töréseit közvetetlenül felismerni nem lehet, csakis az általa okozott roncsolások tüneteiből lehet megállapítani. Ezek között legfontosabb az orrból, fülből, szemüregből előtörő vérzé, azután a fülből előömlő agysavó (liyuor Cerebro-spinalis) és az agy alapján levő idegek elágazodási területén fellépő bénulások. A koponyaalap törése legtöbbször genyes agyhártyagyuladás fellépése által halálhoz vezet. Koponyaboltozattöréseknél a következmények elhárítása végett koponyalékelést szoktak végezni (l. o.).

Forrás: Pallas Nagylexikon