Kopulcs

Károly fia, a moldva-oláhországi kunok vezér; 1901. a Törcsvári-szoroson át Erdélyre tört, Bihar és Békés vmegyét is pusztította, sőt Kodajdnál a Tiszán is átkelt s három csapatban dúlta a Tisza-Duna közét. Foglyokkal és zsákmányokkal megrakodva már hazafelé készült, midőn a Horvátországból megérkező Szent László utána eredt. A beszédes monda csodás részleteket emleget e hadjáratról: hogy a király imájára Isten szarvasokat és bivalyokat küldött az éhező sereg táplálására, s hogy Szent László forrást fakaszthatott a szomjazóknak. K.-ot László a Temes folyóba ömlő Pogányos-pataknál érte utól. Jóformán meg sem pihenve, kezébe ragadta a vérszinü királyi zászlót, a jóval számosabb kun hadat megtámadta, megverte. A futók, hogy megmeneküljenek, s magukról eltérítsék az üldözők figyelmét, sok arany- és ezüstpénzt szórtak el; ezeket azonban Szent László könyörgésére Isten kövekké változtatta. Maga K. is elesett. A monda szerint csak Ecsembő kunt hagyták életben, hogy megvigye haza a szerencsétlenség hirét. Bizonyosabb, hogy a kunok nagy része fogságba jutott. Azokat, kik a kereszténységet fölvették, Szent László a Tisza és Zagyva közt, a Jászságban telepítette meg; a többit szolgaságra vetette. Ezért a kunok újabban is reátörtek ugyan, Szent László azonban másodszor is leverte őket s ő maga szúrta le vezéröket, Ákost. V. ö. Sz. László legendája 6. és Képes krónika, 62. fej.

Forrás: Pallas Nagylexikon