1. Frigyes, hazánk jelenleg élő legkiválóbb orvosa, szül.
Nagy-Kállóban 1828 dec. 20. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte,
hol 1851. nyerte el oklevelét. Ezután Bécsben folytatta tanulmányait Schuh
tanár sebészeti klinikáján, majd Nagy-Kállóban telepedett le, hol mint gyakorló
orvos 1853-65-ig működött. Bár nagykiterjedésü praxisa nagyon is lefoglalta
idejét s bár kiváló sikerei, melyeket a betegágyaknál elért, nagyon rövid idő
alatt megszerezték neki polgártársai tiszteletét, ambiciója nem elégedett meg
ezzel. 1865. már mint az idegkórtan magántanárát, a következő évben mint a
budapesti egyetemi belgyógyászati klinika igazgatóját és nyilvános rendes
tanárát látjuk működni. Az orvosi tudományt és az orvosok kiképeztetését
hazánkban ő teremtette újjá. Midőn a budapesti egyetemi belgyógyászati klinika
vezetését átvette, első sorban az összes segédeszközök beszerzésére, a klinika
berendezésére fordította figyelmét. Azután maga köré gyüjtötte tanítványait,
iskolát alkotott, ezen iskolának tanítókat képezett ki, kik őt az orvosok
kiképeztetésében támogatták. Oly orvosi iskolát teremtett K., mely minden
tekintetben kiállja a versenyt Európa bármely orvosi iskolájával és ezen iskola
vezetői, tanárai csaknem teljes számban K. tanítványai közül kerültek ki. Ma is
sikere tetőpontján fáradhatatlanul dolgozik orvostudományunk fejlesztésén,
minek fényes bizonyítékát adta a most megjelent Belgyógyászati kézikönyv
szerkesztésével, melyet két tanítványa: Bókai Árpád és Kétli Károly egyetemi
tanárokkal együtt adott ki. K. áldásos működéséről örömmel vett tudomást a
király is. 1877. királyi tanácsos címmel, 1881. vaskorona-renddel, 1884. a
magyar nemesség adományozásával tüntette ki, 1891. főrendiházi taggá, 1892. az
országos közegészségügyi tanács elnökévé nevezte ki. 1886. K. a budapesti
egyetem rektora, 1888. a budapesti kir. orvosegyesület elnöke volt; a magy.
tud. akadémiának, ezenkivül a legtöbb hazai és számos külföldi tudományos társulat
tagja. Nagyszámu tudományos dolgozatai nemcsak hazánkban, hanem az egész művelt
külföldön méltó elismerésben részesültek. Ezek közül csak néhányat említünk
fel: Adalék a lép helyváltoztatási tanához (Orv. Hetil. 1857); Tanulmány a
bujasenyvtan köréből (u. o. 1859); A hólyagcsás tüdőlégdag (u. o. 1863-64);
Idegkórtani esetek (u. o. 1864); Idegkórtani esetek gyakorlatból (u. o. 1865);
Közlemények a Szt. Rókus-kórház idegkórosztályáról (u. o. 1865-1866); Adatok az
idegkórtan köréből (u. o. 1867); Az izlési érzék tanához (u. o. 1866);
Kasuistikus adatok a szivbántalmak kórismészetéhez (u. o. 1868); A pokolvarról
(u. o. 1870); Adatok a bélrák tüneteinek ismeretéhez (u. o. 1872-73); Adatok a
májburkony (echinoc. hep.) kór- és gyógytanához (u. o. 1876); Újabb adatok a
májburkony kór- és gyógytanához (u. o. 1877); További adatok a májburkony
tömlőjének kór- és gyógytanához (u. o. 1878); A szivbillentyük viszonylagos
elégtelenségéről (u. o. 1880); Néhány szó a hagymáz gyógykezelésének mai
álláspontja felől (u. o. 1877); A hasi hagymáz és mocsárgerji vegyes fertőzmény
kérdéséhez (u. o. 1888); Észleletek a fővárosi hagymázjárvány köréből (u. o.
1889); Rohadó hörglobnak (Bronchitis putrida) maró higany belégzések utáni
gyógyulásáról (u. o. 1883); Adat a rostonyás tüdőlob kórtanához (u. o. 1884);
Adatok a tüdőüszök kór- és gyógytanához (u. o. 1889); Hangrésgörcs felnőtteknél
(u. o. 1889); Az influenza-járványról (u. o. 1890); Közlemény a jáborandi
hatásáról (1875); Baloldali mellhártya-izzadmány gömős mellhártyalobból; hirtelen
halál a tüdőütér eltömülése folytán; vérrög a bal medence visszereiben (u. o.
1867); Idült hashártyalob, többféle növedék és rivóka a méhben (u. o. 1868);
Közlemények belgyógyászati kórodájáról (u. o. 1871); Vélemény a kórházak
rendezése tárgyában (u. o. 1869); Beszéd a belgyógytani kórodák építése
tárgyában (u. o. 1877) stb.
2. K. Sándor, orvos, az előbbinek fia, született Budapesten
1866. Tanulmányait Budapesten végezte. Több ízben hosszabb ideig tartózkodott
külföldön, ahol különösen élet- és kórtani vizsgálatokkal foglalkozott. Egy
évig mint helyettes tanár az élettant adta elő az állatorvosi akadémián. 1893.
az idegkórtan egyetemi magántanárjává habilitálták, 1895. az I. belgyógyászati
kórodán adjunktussá neveztetett ki. A Stefánia gyermekkórházban az idegbetegek
rendelő orvosa. Számos bel- és külföldi folyóiratokban közzétett buvárlati
irányu munkáin kivül A központi idegrendszer típicus diagnosztikája és Az
ideggyógyászat alapvonalai címü tankönyvek szerzője; a Bókai, Kétli és Korányi
F. szerkesztésében megjelenő Belgyógyászat kézkönyvének, a Magyar Orvosi
Archivumnak, az Orvosi Hetilapnak és a Pallas Nagy Lexikonának munkatársa.
Forrás: Pallas Nagylexikon