Korintia járásnak és egy érseknek székhelye az Argolisz és
Korintia nomoszban, a K.-i földszoros Ny-i végében, a K.-i öböl partján, vasút
mellett, (1889) 11,150 lak. E város (Neopolisz) csak 1859. keletkezett, midőn a
földrengés az antik K. helyén épült várost egészen romokba döntötte és a
lakosok 7 km.-nyire ÉÉK-felé oly helyen, ahol a szél erős járása a levegőt
tisztítja, maguknak új várost alapítottak. K. az ókorban egész Hellasznak
legvirágzóbb és legnépesebb kereskedő városa volt, közel 300,000 lakossal, akik
pelazg őslakosságba olvadt eolok és dórok voltak és a két tenger közt egyre
gazdagodtak. Aphrodite, Urania, Melikertes tisztelete, ércöntés meg szövés
feniciai befolyásról tanuskodnak; első fejedelmei Sisyphus utódai, Aletes
(Herakles dédunokája) és a műbarát Kypselos ez és fia (Periandros tirannusok,
utánuk 585-től fogva köztársaság fejlődik). Akrokorinthos nevü fellegvára
Magnesiával és Kalkisszal egyetemben egyike volt Görögország három kulcsának (a
Peloponnezus bilincse) s azért bár a Peloponnezus többi főállamaival egyetemben
alá volt vetve a dóroknak, mégis a VII. sz. körül egyike a leghatalmasabb görög
gyarmatvárosoknak, mely kereskedelmi összeköttetéseivel (Ambrakia, Korkyra,
Epidamnus és Szirakuza) felébresztette Athén féltékenységét és hozzájárult a
peloponnezusi háboru kitöréséhez, melynek kiemelkedő részlete a K.-i háboru (l.
o.). Még a makedoniai hódoltság idejében is egyike K. a legpompásabb és
legerősebb városoknak. Területének rabszolgái szám szerint megütötték a
félmilliót, az erődítések kerülete 7,5 km. volt, az Akropolisszal és két
kikötővel (a K.-i öböl mellett a Lechaion, a szároni öbölnél a Kenchreae) 15
km., mert ezek is Athénhez hasonlóan az erődítésekbe be voltak vonva. Fokozta
Akrokorintus erősségét a benne maig látható forrás (575 m. a tenger szine
felett), melynél fogva az ivóvizet tőle elzárni nem lehetett, s melyet Pirene
néven a hagyomány Bellerophon küzdelmének tulajdonít a csökönyös Pegazussal. A
művészetek részben sajátságos motivumokkal virágzottak itten (K.-i ércöntés,
akantusz-levelekből stilizált oszlopfejek, K.-i Kallimachus alkotása). De
viszont az erkölcstelenség is tanyát vert a gazdagságában vergődő városban.
Aphrodite templomában ezerszámra voltak a hierodulok (l. o. és Hetérák),
Pindaros szerint «vendégszerető leánykák, a rábeszélés szolgálói a gazdag
K.-ban», ugy hogy közmondássá lett, hogy nem mindenkinek tanácsos oda utazni
(non cuivis contingit adire Corinthum). Ily lett K. az ókori világfiak
gyülekező helye, de politikai jelentőségét is megtartotta, sőt az achájai
szövetségnek főhelye és a tanácskozások főpontja volt. Ekkor érte az első
halálos csapás (Kr. u. 146), a rómaiak Mummius alatt feldúlták és alig maradt
ránk valami nevezetes építkezéseiből, kivéve egy dór templomot, mely
rokonságban áll az agrigentumi és olimpiai építkezésekkel. Mummius rombolása
után sokáig feküdt pusztán, miglen Caesar itt római gyarmatot alapított, mely
csakhamar ismét felvirult és hatalomra jutott. Székvárosa lett az achájai
helytartónak. Kr. u. 58. irta Pál apostol két hires levelét a fiatal K.-i
hitközséghez (l. Korintusi levelek). A népvándorlás egymásután sodorta ide az
isztmuson járó népeket és Akrokorintus, a vár, «melynek árnyéka két tengerre
esik», egymásután volt a gótok, bizanciak és (1205) frankok kezén. Igy jönnen
(elébb 1458, aztán 1714 óta) a törökök, majd a velencések (1687-1714), mig
legutóbb az új-görög szabadságharcban a görögök ostromolták és (1822) be is
vették, a törököket kiéheztetvén és csel által elvonulásra kényszerítvén.
Forrás: Pallas Nagylexikon