Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kőrösi Csom... ----

Magyar Magyar Német Német
Kőrösi Csom... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Kőrösi Csoma

Sándor, hires ázsiai utazó, nyelvtudós, szül. Kőrösön (Háromszék) 1784 ápr. 4., megh. Dardsilingben 1842 ápr. 11. Székely nemes katonai szülői szegények lévén, nevelésére nem sokat áldozhattak. 1799. mégis a nagyenyedi főiskolába jutott s először mint iskolai szolga kereste kenyerét. Itt 1807-ig Hegedüs Sámuelt, mindekor hű barátját s pártolóját, ki élete pályáján gondos figyelemmel kisérte s Herepei ádám történeti előadását hallgatta. Iskolai tanulmányai végeztével, melyekben mindenkor kitünő volt, tanár lett a költészeti osztályban s nagy haladást tett a kalasszikus nyelvek s irodalmak ismeretében, s már ekkor felébredt benne az élénk vágy Ázsia belsejének beutazására, s az ősök ismeretlen honának fölkeresésére. Felismert tehetségének pártfogói által segélyezve 1815-től fogva harmadfél évet töltött Göttingában, hol, miután már akkor teljes erővel uralkodott lelkén merész célja, erre előkészítő nyelvtani és történelmi tanulmányoknak szentelte, a hires Eichorn vezetése alatt, minden idejét. Eichorntól hallotta, hogy a középkori arab irókban a magyarok ázsiai történetéről és vándorlásaikról sok adat van s már akkor elhatározta magát ezen arab irók tanulmányozására s e célból az arab nyelv elsajátítására. 1809. hazatérve Németországból, valóban kijelenté barátai előtt végelhatározását, hogy keleti nagy útjára elindul. Először Oroszországon át szándékozott behatolni Khina felső részébe azon az úton, melyen át a magyar ősök kijöttek Ázsiából s azért előbb a szláv nyelvet akarta megtanulni s e célból gyalog Zágrábba ment, hol több hónapig tartózkodott.

Kenderesy Mihály kormányszéki tanácsos volt első pártfogója, ki útjára száz forintot adott s kötelezte magát, hogy évenkint száz forintot fizet, ami csekély összeg ugyan, de K. páratlan takarékossága által fontosság vált, mert lehetővé tette az elindulást s kedvet és reményt ébresztett szivében. Megváltoztatta első szándékát, hogy előbb Oloszországon keresztül ÉK-i irányban induljon; Oláhországon, Bulgárián s Rumélián keresztül, DK-i irányban törekedett célja felé; hajóra ülve Alexandriában szállt ki, innét Palesztinába ment s részint gyalog s egyedül, részint karavánokhoz csatlakozva, szenvedések, nélkülözések s veszélyek közt, csupán magasfoku lelkesedéséből merített türelemmel s kitartással fegyverkezve Aleppón és Bagdadon át 1820 őszén érkezett Teheránba, Persia fővárosába, hol a persa nyelvet tanulta s némi előmenetelt tett Willock meleg pártfogása alatt az angol nyelvben iss. Itt az angol konzulság, mint következő vándorlásain is s angol tudománybarátok ugy jó tanácsokkal, mint pénzzel is segítették. 1820 dec. 21-ről már Teheránból irt az enyedi kollégiumhoz levelet. Nem várva meg a segedelmet, melyet a hazából várt s mely neki az angol követség útján küldetett, Tibet felé indult, mire őt némely tibeti szavak magyaros hangzása s mint gondolá, nyelvünkkel való rokonsága csalogatá. E reményében későbbi tapasztalásai után fájdalmasan csalatkozott, 1821 márciusba, örménynek öltözve, folytatta merész útját, de az Ázsia belsejében akkor dúlt háborus állapot miatt csak igen lassan haladhatott Khorasszánon keresztül, hol több hónapig kellett vesztegelnie Bokharába, hová november 18-án és Kabulba, hová 1822 jan. 6-án érkezett meg. E vidéken tudós francia utazókkal találkozott s ezek társaságában érte el Lahoret és Kasmirt, hol megismerkedett Moorcrafft angol tudóssal. Bokharán keresztül a Gobi-puszta felé vándorolt s Tibetbe érve, részint egyedül, részint az angol Moorcraffttal társaságban, bejárta a Himálaja völgyeit s egész Tibetet, alaposan forrásaiból tanulva a tibeti nyelvet s irodalmat, miben Moorcrafft volt legnagyobb segélyére. Tibetben töltött idejének részleteit homály borítja; bizonyos azonban, hogy ideje legnagyobb részét, mely Teheránból elutazása s Kalkuttába érkezte közt fekszik, buddha zárdákban töltötte, az egész világtól elkülönítve, s azon páratlan kitartással, mely főjellemvonása, 15 fokkal a zérus alatt álló hidegben, fűtetlen lyukakban fázva és koplalva, éjjel-nappal dolgozott s több mint 40 ezer tibeti szót összeirva s a tibeti nyelv első grammatikáját és szótárát elkészítve, hosszu éveken át a tudományos martirságnak oly példáját adta, melynek mását nem találhatni az utazások történetében. Elkészítve nagy munkáit, s azon vágytól hajtva, hogy azokat a világgal közölje s más tudósokkal értekezzék, végre elhagyta szomoru magányát és Subhatu-felé Kalkuttának indult. Subhatuban az angol-indiai kormány, félve orosz emisszáriusok lázító befolyásától, minden É-felől jövő utast feltartóztatott s az angol rezidens, bár Csomának a tibeti kolostorokban volt időzéséről és szerény életmódjáról tudomása volt s ezért őt gyanutlanul, sőt tisztelettel és barátsággal fogadá, kénytelen volt őt feltartóztatni, mig a több mint 1000 angol mértföldnyire fekvő kalkuttai főkormányszéktől engedélyt eszközölt ki részére a további utazhatásra. Felszólította őt, hogy nyilatkozzék, mit kiván kárpótlásul mulasztott idejéért s elbámult a szegény tudós nagylelküségén, midőn ez azt jelentette ki, hogy a mulasztás által kárt nem szenved s e címen semmit el nem fogad s végre is csak azt fogadta el, hogy Subhatuban való letartóztatása idejére hónaponkint öt rupiánál többre nem menő csekély költségei az angol-ind kormány által fizettessenek. Az angol rezidens azzal jutalmazá e ritka önzetlenséget, hogy K.-t házába fogadá, részére 500 rupiát tudta nélkül félretett, s kérte a magyar utazót, hogy tibeti öltözetét letéve, magyar nadrágban és mellényben járjon, melyben azután, a forró déli égalj ellenére, haláláig járni szokott. Végre megjött a várt engedély s a rezidens búcsut véve több hónapon át magánál tartott s megkedvelt vendégétől, Princep Jakab hires kalkuttai tudósnak ajánlá s a kormányhoz intézett legkedvezőbb jelentéssel bocsátá útjára.

Kalkuttában, hol őt hire megelőzte, a legszívesebb fogadás várta K.-t; a tudósok, kik előtt tibeti tudományos buvárkodása ismeretes volt s a nagy közönség is, melyet rendkivüli cinikus életmódja, önzetlensége s nemes büszkesége nagyon érdekelt, egyenlő kiváncsisággal s részvéttel fogadták az idegent. Az ázsiai társaság már 1830. tagjává választotta s e méltánylat némileg kárpótolá a nehéz áldozatokat, melyekkel azt megérdemlé. Az ázsiai társaság pátfogása alatt kiadta tibeti nyelvtanát és szótárát s újabb erővel fogott a szanszkrit nyelv megtanulásához. Azon idő alatt, melyben e munkáit kiadá, az ázsiai angol társaság, tudományos érdemei jutalmául, könyvtárnokává nevezte s 1100 kötetből álló kéziratgyüjteményének rendezésével bizta meg, mely óriási munkát 18 hónap alatt oly lelkiismeretesen s pontosan végezé, hogy minden kötet első lapján annak címét s tartalma rövid kivonatát latin nyelven följegyezte. Princep ajánlatára, ki őt mindenben segíté s barátilag pártlá, a társaság, a munka folyama alatt, havonkint 200 rupia tiszteletdíjat szabott ki részére, mit azonban a szegény K. szokott önzetlensége szerint el nem fogadott. Ekkor érkezett meg Kalkuttába az a pénzsegély is, melyet K. részére az 1830-iki országgyülés alatt itthon gyüjtöttek. E segély az önzetlen és puritán tudós szemében csak az által nyeré becsét, mert bizonyította, hogy neve hazájában felejtve nincs; átadta azt Princep barátjának, hogy tegye el arra az időre, midőn majd hazájába visszatérhet, hogy rajta keleti könyveket s kéziratokat vásárolva, e tudományos kincseket Magyarországnak adhassa. Princep e magyar hazai segélypénzt, hogy kamatozzék, K. tudtával egy kalkuttai banknak adta át, mely csakhamar megbukott. Az indiai társaság e veszteséget a közönség általános jóváhagyásával ki akará pótolni, de K. ezáltal sértve érzé büszkeségét, nem akarta a kárpótlást elfogadni, és csak nagy nehezen volt rábirható, hogy beleegyezzék. Önzetlensége annyira ment, hogy miután az angoloktól nyert munkadíjakból szerényen meg tudott élni, a részére itthon gyüjtött segélyt s különösen az akadémiától s Nagyenyedről küldött 200 s 450 aranyat, melyeket Esterházy herceghez s Döbrenteyhez, a magyar akadémia titkárához intézett leveleiben hálásan megköszönt, visszaadta az illetőknek, nevezetesen: 200 aranyat az akadémia tőkéjének növelésére ajánlott fel, 450 aranyat pedig a nagyenyedi kollégiumnak juttaott Kenderessy-Csoma nevet viselő alapítványra, első jóltevőjének hálás emlékeül, s végre 100 aranyat a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetnek ajándékozott. 1834-ben kiadván két főmunkáját, roppant fáradozásának gyümölcsét, t. i. a tibeti nyelv angol nyelvü grammatikáját s a tibeti és angol szótárt, e nagy műveiből 25 hazai könyvtárnak küldött ajándékpéldányokat. Ezenkivül nagyszámu tudományos cikke irt az angol folyóiratokba, s az angol misszionáriusok számára liturgiát, zsoltárokat s imakönyveket fordított tibetiu nyelvre. Ezóta az ázsiai érdekekkel foglalkozó kalkuttai s londoni angol folyóiratok valódi kegyelettel szóltak s gyakori közléseket hoztak világhirre emelkedett hazánkfiáról s nevét a legjelesbb, elsőrendü tudományos utazók s nyelvbuvárok során emlegették, 1835 nov., miután a szakszkrit nyelvet teljesen megtanulta, elhagyta kalkuttai, aránylag nyugalmas s kényelmes életét, 1836 tavaszától kezdve ismét a Himálaja egetvető bérceinek tövében, benszülöttek kunyhóiban időzött egész 1837 nov., hogy nyelvtanulmányait s történelmi kutatásait más irányban folytassa. Akkori meggyőzőése szerint a dsungar nevü nép, mely Lasszától ÉK-felé Khina határán lakik, leend az, melyben végre a magyarok rokonait s az ősök élő ivadékait feltalálhatja, mire a nyelvrokonság s történelmi források utalták. 1841 márc. 24. ért Dardsilingbe, az ind-angol birodalom 7000 lábnyi magasságban fekvő határállomására, hol az angol ügyvivő Campbell igen szivesen fogadta, s hol egy ideig, mig továbbutazásra a lasszai lámától engedélyt nyer, tartózkodni akart. Céljához közel érezve magát, derült kedélyü volt s elmondta Campbellnek céljait és reményeit. Azonban csakhamar megbetegedett s az uralkodó veszélyes lázt megkapva, elhunyt, anélkül, hogy a rokonoknak hitt fajt felkereshette s imádott hazáját, melynek kedves képe lebegett folytonosan szemei előtt, még egyszer megláthatta volna. Halálos ágyát Campbell s a Dardsilingben tartózkodó angolok vették körül.

Összes gyüjteményeit a kelet-indiai angol kormánynak, pártfogójának s jóltevőjének rendelkezésére bocsátotta. Az ázsiai angol társaság, mely életében megbecsülte, halála után is, kegyeletes érzelemmel, magas emlékkövet készíttetett, angol felirattal hamvai fölé s rózsákat és szomorufűzeket ültettetett az emlék köré. Összes dolgozatait kiadta s életrajzával és arcképével ellátta Duka Tivadar dr., m. akad. l. tag (Budapest 1885); ugyane lelkes honfitársa s tisztelője, ki sok évet töltött K.-Indiában s jelenleg is Angliában él, angolul is kiadta e művet: Life and works of Alexander Csoma de Kőrös (London 1885). A magyar akadémiában b. Eötvös tartott felette remek emlékbeszédet.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is