János (komonkai), hadtudományi iró, testőr, megh. 1881 jan.
15. Szepesvármegyei nemes családból származott. Katonai kiképeztetését a magyar
testőrségnél nyerte, hová középiskolai tanulmányai bevégezése s a 37. sz.
nagyváradi gyalogezrednél töltött harmadféléves szolgálata után Abaúj vmegye
ajánlatára vétetett fel, s hol komoly katonai tanulmányokra fordította idejét,
s az ott töltött öt évet lelkiismeretesen használta fel magasabb önképzésre.
Innét főhadnaggyá neveztetvén, tehetségével és tudományával a magyar
hadirodalmat kezdte szolgálni. Az akadémia Tudománytárában (1843, IV. kötet)
jelent meg első cikke, melyben a katonai akadémiák tan- és nevelésrendszeréről
értekezett, melyet bár a Militärische Zeitschrift után dolgozottnak vall be,
sok hasznos és serkentő igazságokat mond el a magyar szövegben, melyek a
németben nem foglaltatnak. Az akadémia 1843 dec. a fiatal tudóst levelező
tagjává választotta. Hogy a bizalomnak megfeleljen, másfél év alatt kiadta Hadi
földirás címü nagy művének első kötetét, melyben a tudomány elméletének
előadása után, Oroszországot s a krakói köztársaságot irta le katonai
szempontból, 1848 elején pedig második kötetét, melyben a Balkán félszigetet
ismerteti. E mű alkotása közben Budapesten teljesítette katonai szolgálatát
mint gránátos főhadnagy, s emellett az akadémiának egyik legbuzgóbb tagja volt,
s 1847. Szerbia harcszinhelyéről tartott alapos, szakszerü értekezést. 1848.
már 141/2 évet töltött a katonaságnál, anélkül, hogy
gazdag elméleti tudását hadi gyakorlatban érvényesíthette volna. Az 1848-iki
mozgalmak kezdetén azonban a magyar hadügyi minisztérium elnöki osztályának
élére állíttatott, s jó részben neki köszönhető a magyar sereg rögtönzött
előállításánál elért bámulatos siker. Midőn azután irodai munkára nem volt már
szükség, ő is félretette a tollat, és a had szinhelyén kért alkalmazást.
Hiányosan felszerelt 1500 ujonc élére állíttatott, s e fegyelmezetlen tömeggel
s néhány ágyuval küldetett Tisza-Füredre, hogy az oroszoknak a Tiszán átkelését
akadályozza. 1849 jul. 25. Gorcsakov orosz tábornok Poroszlónál a Tiszán
átverte s a tulnyomó erő elől Debrecenbe hátrált. Itt egyesült Nagy Sándor
tábornokkal s az aug. 2. vívott debreceni csatában a magyar balszárnyat
képezte. A csata végén csapatából 500 ember hiányzott, kik részint elhullottak,
részint súlyosan sebesültek. A világosi fegyverletétel után Aradra vitetett s
1850 márc. 4. golyó általi halálra, kegyelemből 16 évi várfogságra itéltetett.
Fogságából kiszabadulva, az akadémiában még egyszer, 1857. lépett fel:
Tájékozás a hadtudományban, tekintettel a hadak szervezésére címü értekezéssel,
de ereje már hanyatlott. Abaúj vmegye azzal rótta le az egész haza nevében
nemes szülötte iránti háláját, hogy őt levéltárnokává választotta, s legalább
szerény megélhetését biztosította. Hűségesen végezte szolgálatát s kölcsönös
hála fejében megirta Abaúj vmegye monográfiáját, nagy szorgalommal halmozva
össze a különféle adatokat. E tökéletlen monográfia elkészítése után a már
elaggott, s anyagi gondokkal küzdő és vigaszt csak a munkában kereső öreg
bajnok ismét egy terjedelmes hadtudományi mű alkotásához fogott. A hadművészet
általános történetét akarta megirni, de azt már be nem fejezhette. Az
akadémiában Kápolnai Pauer István levelező tag tartott felette kegyeletes
emlékbeszédet 1882 jan. 30.
Forrás: Pallas Nagylexikon