Kórvegytan

az orvostudomány azon rendkivül fontos ága, amely a beteg szervezet kórosan megváltozott vegyi folyamataival, azok kutatásával és ismertetésével foglalkozik, összehasonlítva azokat a normális körülmények közt végbemenő vegyi folyamatokkal. Újabban a K. mind nagyobb és nagyobb fontosságot nyer, s számos esetben egyedül a K. teszi lehetővé v. biztossá az orvos diagnozisát. Különösen a kóros váladék, ürülékek, főleg a vizelet képezi vizsgálat tárgyát, amelyeknek összetételéből, a bennök esetleg megjelenő kóros anyagokból fontos következtetéseket vonhatnak valamely szerv, p. vese, máj, gyomor stb. vagy egész szervezet megbetegedésére. A K. legkitünőbb tudósa és megalapítója az újabb iránynak Hoppe-Seyler Felix, strassburgi tanár; Az élet- és kórvegytan elemzés kézikönyve címen egy munkáját Plósz Pál dr., a budapesti egyetemen a K. tanára le is fordította, s az orvosegyesület kiadta 1876. Legújabb munkája: Handbuch der physiologisch und pathologisch-chemischen Analyse (Berlin 1893). Kitünő munka még: Neubauer C. és Vogel I., Anleitung zur qualitativen und quantitativen Analyse des Harns (1890); Salkowski E., Practicum der physiologischen und patholog. Chemie. Magyarul egy praktikus útmutató jelent meg Vas B. és Gara G. doktoroktól 1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon