Korzika

(ol. Corsica, franc. La Corse), már a régi görögök előtt is ismeretes (Kyrnos, Korsis) sziget a Földközi-tengerben, mely földrajzilag Olasz-, politikailag Franciaországhoz tartozik s ennek 87-ik megyéjét (département) képezi. K. Antibestől 172, a toscanai parttól 84 km.-nyire, az É. sz. 43° és 41° 21", s a K. h. (Greenwichtől) 8° 32" és 9° 31" közt fekszik; Szárdinia É-i partjától a 15 km. széles Bonifác-szoros (l. o.) választja el. Legnagyobb hossza É-ról D-re, a Corsofoktól a Bonifacio-fokig, 183 km.; legnagyobb szélessége 85 km., kerülete 700 km., területe 8722 km², melyen (1891) 288,596 lakos, köztük 18,049 külföldi lakik. A sziget öt kerületre (Ajaccio, Sartene, Corte, Bastia és Calvi) van osztva, községeinek száma 364; sorozási kerülete a 15. (Marseille) hadosztály; közigazgatási tekintetben az 5. (Toulon) tengerészeti prefektura alá tartozik; fővárosa Ajaccio (l. o.).

Felülete.

K.-t déli irányban egy gránit-hegylánc szeli át, mely kelet felé meglehetősen meredek, DNy- és ÉNy-felé pedig szétágazik s egyes kiugrásai a tengerig nyulnak; emiatt a K-i part kikötőkben szegény, mig a nyugatiban számos öböl képződik. Legmagasabb emelkedések: Monte d"Oro (2391 méter), Monte Padro (1393), Monte Rotondo (2625) ritka szép kilátással és a Monte Cinto (2710). Rövid folyásu, szakadékos hegyi patakjai nem hajózhatók; nyáron ki is száradnak, csak a záporok töltik meg, s akkor roppant pusztításokat visznek végbe (torrente); ilyenek: a Golo (84 km. hosszu), Tavignano (Nino-tó lefolyása), Gravone, Rizzanese, Prunelli stb. A hegyvidék belseje vad és lakatlan; a lankás lejtőkön szőllő- és olajültetvények díszlenek; magasabban gesztenyék és gyönyörü rengetegek vannak. A kultura csakis a keleti partvidékekre szorítkozik.

Éghajlat, termények.

Éghajlata kellemes, mert a hőséget a hegyvidék és a tengerről jövő szél hűsíti. Legmagasabb átlagos hőmérsék 24°, legalacsonyabb 12° (Ajaccióban); az eső átlaga 630 mméter. Gyönyörü tölgy- és fenyőerdői közt a Bavello melletti egész Európában ritkítja párját; az u. n. maquis (vagyis cserjés, a hindu dsungelhez hasonló) a banditák (banditi) rejtekhelyéül szolgál. Főfoglalkozás az állattenyésztés; a lovak, szamarak és öszvérek kicsinyek; a szarvasmarha, bár nagy, de sovány; a juhok feketék, gyapjujok durva, a kosoknak négy, sőt hat szarvuk is van; ellenben szépek a kecskék, és jók a disznók is. Sok mézet és viaszt is termelnek. A partvidék lakói nagyban űzik a halászatot is (ton, osztriga, szárdella).

A partmelléki völgyek igen temékenyek és gazdagon fizetik vissza az elvetett magot; de a korzok restek a földmívelésre, s az aratást is a luccai olaszok (minden évben átjön vagy 10,000) végzik; kitünő bor is terem K.-ban (1887. 223,000 hl.), a legjobbak a sartenei és a Santa Lucia di Tallano vidékén termelt aszu, mely a malagával egyenértékü. Sok gesztenye (marrone) terem, főtápláléka a lakosságnak, mely búzakenyeret nem igen eszik. Hires a K.-i olaj (évenkint 300,000 hl.), a déli gyümölcs; termel lent, kendert és kevés selymet is. A sziget ásványokban is gazdag, de bányáit nem művelik; kitünő minőségü vasát négy kohóban dolgozzák fel; találnak ezüsttartalmu olmót, rezet, antimont és mangánt is; nagyobb mennyiségben fejtik a gránitot, porfirt, jászpiszt, szerpentint, márványt és alabastromot. Ásványos forrásai is vannak.

Műveltség, ipar és kereskedelem.

A korz nép középnagyságu, izmos népfaj, a feniciaiak, ligurok, rómaiak, arabok, spanyolok, katalánok, franciák és új-görögök keresztezéséből ered; még félig őseredeti vad nép, becsületes, bátor, szabadság- és vendégszerető, de dolgozni nem szeret és nem tud lemondani a vérboszuról (vendetta), mely apáról fiura száll és gyakran a legcsekélyebb sértésnek eredménye. A hivatalos statisztika szerint 60-65% nem tudja saját nevét leirni; összesen 1 liceumja, 4 kollégiumja, 1 ismétlő iskolája és 530 elemi iskolája van. Ipara jelentéktelen és csak a házi iparra szorítkozik; ellenben a kereskedelem, különösen a tengeri kereskedelem, nagyon jelentékeny. K. hajóraja (1887) 217 hajóból állt, 2958 tonna tartalommal; a kivitt áruk értéke 3,3, a behozottaké 4,5 millió frank volt. Legfontosabb kikötői Ajaccio, Bastica és Calvi. A sziget belsejében a közlekedés nehezen járható hegyi utakon történik. Két vasútvonala: Bastia-Calvi és Casamozza-Ghisonaccia, még nincs egészen kiépítve.

Története.

K. őslakói ibériai eredetüek voltak; nyelvjárásukat Seneca a kantábriaiakéhoz hasonlította. Előbb az etruszkok, később a feniciaiak, majd a fókiszi görögök gyarmatosították, mig végre (Kr. e. V. sz.) a karthagóiak elfoglalták s 238-ig birták; azóta K. a rómaiaké volt. Midőn a sziget lázadását vérbe fojtották, Marius és Sulla a K.-i partokon római gyarmatokat telepítettek. A császárok alatt K. virágzása tetőpontján állott (33 fallal kerített városa volt), de a vandálok (Kr. u. 456-533-ig) betörései és rettenetes uralma egészen tönkre tették. Belizár (533) elűzte a vandálokat, s ezóta K. felváltva a gótok és a görög császár prédája volt, mig a frankok (754) s azután a szaracénok (850) el nem foglalták. A XI. sz. elején a pisaiak foglalták el, de a korzok föllázadtak a hűbérurak ellen s 15 örökös főúr oligarkiája alatt köztársasághoz hasonló alkotmányt szerveztek; 1077 óta VII. Gergely pápát ismerték el hűbéruruknak; II. Orbán a szigetet Pisának adományozta, ez pedig lemondott róla Genova javára 1300., de a korzok csak 1387-ben nyugodtak ebbe bele. De Genova szigoru kormánya ellen a sziget folyton lázongott (1553-1570, Sampietro alatt), s a nemzeti, aragonai és genovai párt örökös vérfürdőket rendeztek K.-ban. Midőn a korzok 1729. újra felzendültek, Genova csak a császári csapatok segítségével tudott győzni. De a már ekkor nagy tekintélynek örvendő Neuhof Tivadar bárót a korzok nemsokára (1735) királlyá választották; a Genova segítségére jött francia csapatok ugyan elfojtották a zendülést és az új király kénytelen volt menekülni, de a villongás (1742) újra kitört. Az 1752-iki makacs szabadságharcot a két Paoli-testvér szervezte. Genova midőn látta, hogy nem boldogul, átengedte K.-t (compiegnei szerződés) Franciaországnak. Pasquale Paoli angol támogatásban bizva, heves küzdelmet folytatott a franciákkal, mire a király de Vaux tábornaggyal 30,000 embert küldött a sziget megfékezésére. Paoli (1768) ekkor Angolországba menekült, de a harc 1774-ik tartott. A francia forradalom alatt K. is csatlakozott a köztársaságiakhoz s Paoli is visszatért (1790), de midőn a konvent Párisba idézte, újra kitűzte az ősrégi korz zászlót (a mórfejet) s az angolok segítségével Bastiát és Calvit elfoglalván, a Cortében összegyült nemzetgyülés követeit rábirta (1794 julius 18.), hogy angol alkotmányt kapott, külön parlamentet (mint Irland) és alkirályt. De a francia-párt ebbe nem nyugodott bele, s midőn a franciák Livornóból (1796 okt.) átjöttek K.-ba, az angolok kénytelenek voltak elhagyni a szigetet, mely azóta mindig Franciaországé volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon