Kovács József

Orvos, egyetemi tanár, a sebészi kóroda igazgatója, született Duna-Földváron 1831. Tanulmányait Kalocsán folytatta 1848-ig, amikor a szabadságharc lelkesedése őt is magával ragadta. De a táborozásból nemsokára betegen tért haza s a háboru lezajlása után Pestre került; itt és Bécsben végezte orvosi tanulmányait; oklevelét is Bécsben nyerte, de a sebészeti szakvizsgát Budapesten tette le, hogy az akkor már hires Balassával megismerkedhessék. Balassa nagyon megszerette K.-ot, ki hamar első asszisztense lett, majd a sebészetből magántanári képesítést nyert. Az 1866-iki háboru ama sebesültjeit, kiket a Ludoviceum mellett fölállított barak-kórházakban helyeztek el, K. kezelte s itt először tünt ki rendkivüli energiája, éles szeme, biztos keze és kiváló szakképzettsége által. Makacs természete, mely semmi akadály előtt sem hajolt meg, sokszor összeütközésbe hozta őt környezetével és sok ellenséget szerzett neki; azonban kiváló tehetségeit és érdemeit annak dacára is általánosan elismerték, s midőn Balassa (1868) hirtelen meghalt, a jóval idősebb Lumniczer ellenében őt jelölték ki a tanszék ideiglenes betöltésére, melyen aztán 1868 óta, mint rendes tanár működik. Szigoru lelkiismeretes tanár, 1874. az egyetem K.-ot választotta meg rektorának s egy évi működését a hasznos újítások egész sora örökítette meg. Érdemei elismeréseül a király (1875) a Lipót-renddel tüntette ki, a tanuló ifjuság pedig - az egyetem autonom jogainak védelmezéseért - fáklyás menettel fejezte ki neki tiszteletét. Mint orvos, korunk egyik kitünősége (A húgykövekről, 1883), s egyúttal a késnek valóságos mestere. 1890 óta az igazságügyi orvosi tanács elnöke; 1894. megülte tanári munkásságának 25. évforduló ünnepét, ugyanekkor megkapta a Ferenc József-rend II. oszt. keresztjét.

Forrás: Pallas Nagylexikon