Középkori melegkorszak

A Középkori melegkorszak (más néven Középkori klímaoptimum) az északi hemiszféra egy viszonylag enyhe klímájú időszaka volt. Ezen időszak előtt zajlott a népvándorláskori hideg pesszimum (más néven koraközépkori pesszimum), illetve az időszakot követően alakult ki a Kis jégkorszak. A korszak kezdete és időtartama a vizsgálatok alapján regionálisan eltérő, Grönland és Oroszország európai területein a 950-1200, míg Európa nagy részén az 1150-1300-as évekre tehető.

Az enyhe időszakok az 1000-1200-as években voltak a leggyakoribbak és területileg legkiterjedtebbek. Az időszakkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a "melegkorszak" kifejezés nem egy interglaciálisra (azaz jégkorszakok közötti időszakra) vonatkoztatva értendő, mivel ezen időszakok több tízezer évet ölelnek át, hanem csupán egy rövid ideig tartó meleg időszakot, egy interstadiálist jelöl (a rá következő Kis jégkorszak pedig egy stadiális volt). Mai ismereteink szerint a Középkori melegkorszak átlaghőmérséklete az északi hemiszférában kb. 0,1-0,2 °C-al volt alacsonyabb az utolsó előtti (azaz 1931-től 1960-ig tartó) CLINO-időszakénál (CLINO = CLImate NOrmal = normálperiódus). Feljegyzések szerint a Német-középhegységben és az Alpokban mintegy 200 m-rel magasabban volt a mezőgazdaságra alkalmas klímájú területek határa, és a termőföldek ebben az időszakban érték el legnagyobb északi irányú kiterjedésüket.

Az európai erdők kiterjedése ugyanebben az időszakban azonban mintegy 20 %-kal csökkent. Konkrét adatok támasztják alá, miszerint Dél-Skóciában szőlőt, Norvégiában pedig csaknem a sarkkörig búzát termesztettek. A sarki jégtakaró erősen visszahúzódott, és ez lehetővé tette, hogy skandináv népcsoportok telepedjenek le az addig lakatlan Izlandon kb. 870-től, ill. Grönlandon, 986-tól kezdődően. A Föld egyéb területeire is hatással volt a felmelegedés, a Namíb-sivatag ebben az időszakban a sokkal nedvesebb klímának köszönhetően lakott terület volt, de még Új-Zélandon is nyoma van a felmelegedésnek. Az időszak kialakulásának oka az aktív naptevékenységben és az igen alacsony vulkanikus aktivitásban keresendő.

Egyes kutatócsoportok azonban jelentős összefüggéseket vélnek felfedezni az Észak-atlanti áramlat periodikus ingadozásával. (Ezen tézis szerint a Csendes-óceánba szállítandó víztömeg egy részének elpárolgása okán az Atlanti-óceán sótartalma megnő; a sóháztartás kiegyenlítése miatt a globális szállítószalagok cirkulációja kb. 1500 évente megerősödik, ez pedig a tengervíz hőmérsékletnek mintegy 4-5 °C-os emelkedésével jár együtt, ami a szárazföldön is a hőmérséklet növekedésével járhat.) Egy IPCC-jelentés szerint a melegidőszak jelenléte tényként bizonyított, azonban az adatok nem kielégítőek annak a feltételezésnek a bizonyítására, miszerint a középkorban volt olyan időszak, amikor az átlaghőmérséklet a 20. században mért átlaghőmérséklet fölé emelkedett. Megfordítva ez azt jelenti, hogy az elmúlt kb. ezer év során soha nem volt olyan magas az átlaghőmérséklet, mint a 20. században. A Középkori melegkorszak társadalmi változásokat is magával hozott. A népesség száma jelentősen megnövekedett, a mezőgazdasági termelés az erre alkalmas területek megnövekedése okán jelentős fejlődésen ment keresztül. Ezzel egyidőben átalakult a települési struktúra is, az elszórt parasztudvarok helyett egyre inkább a falvak létrejötte volt a jellemző (ebben az időszakban alakult ki a falvak máig is meglévő két fő formája, a kör alakú, ill. az egy főutcás falukép is).

Forrás: www.metnet.hu