Közös többes
Hogyha a, b, c ... t egész számok, akkor minden egész
számot, mely az összeseknek többese, a számok K.-ének nevezzük. A K.-ek
felkeresésénél épp ugy mint a közös osztók meghatározásánál a feladat
általánosságának megszorítása nélkül feltételezhetjük, hogy a számok, melyeknek
K.-ei előállítandók, mind pozitivok, valamint a K.-ek közt is csak a
pozitivoknak felkeresésére szorítkozhatunk.
Épp ugy mint több szám közös osztói közt a legkiválóbb a
legnagyobb (l. Közös osztó), amely az összes többi közös osztó által osztható,
a K.-ek közt a legkisebb az, mely bennünket első sorban érdekel, mert ennek
minden többese az adott számoknak K.-e és viszont az adott számok minden más
K.-e ennek többese. Két szám, a és b esetében e legkisebb K. lesz [ÁBRA], hol D az a és b
legnagyobb közös osztóját jelenti, Hogyha három szám, a, b, c legkisebb K.-ét
kell keresnünk, először keressük a és b legkisebb K.-ét, ezután pedig
meghatározzuk e legkisebb K. és c legkisebb K.-e. Egészen hasonló módon járunk
el akárhány adott szám esetén is. Két vagy több racionális egész függvény
legkisebb K.-ét ugyanazzal a módszerrel határozhatjuk meg, mint az egész számok
legkisebb K.-ét.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|