Krakatau
vagy Krakatoa és Krakatova is, sziget a Szunda-szorosban,
Szumatra és Jáva között. 1883 augusztusig csak két, a tengertől 823 és 859
méter magasra kinyuló kúpalaku vulkánikus hegyből állott, melyekről csak annyit
tudtak, hogy 1680 májusban volt az utolsó kitörés, s azóta kiégett tűzhányoknak
tartották. Azonban 1883 májusban a K. ismét működni kezdett és ugyanazon évben
az aug. 26-ról 27-re következő éjjel a tűzhányó oly hevesen tört ki, hogy az
újkor ahhoz fogható vulkánikus kitörést nem jegyzett fel. K. egyrésze
elsüllyedt. Óriási hullámok öntötték el a Lampong-öblöt szegélyező
földrészeket, s a szemközt levő Jáva szigetet, messzire behatolva a sziget
belsejébe, különösen Anjer felé, hol a viz magassága 30 méternyire emelkedett a
Telok Betong felé, mindenütt óriási pusztítást okozva. A szerencsétlenségben
elveszett emberek számát 25-75 ezerre teszik. A hullámverést megérezték Cejlon,
Réunion, Mauritius szigeteken, sőt egész a Panama-földszorosig elhatolt, de
miután a szigetek és a sík tenger Ausztrália és Ázsia között megtörték, a
Csendes-óceánon tul már nem terjedhetett. A levegőrázkódtatás sajátságos
ingadozásokat idézett elő a légnyomásban, melynek maximuma Európában 1,3 mm.
volt. A magasba szórt anyagok különös fénytüneményeket idéztek elő az egész
földön (1883 közepétől 1884 februárig): minők a levegő elhomályosodása, a nap
szinesedése, a Bishop-féle gyűrük és különösen az alkonyati pir intenzitása. V.
ö. Verbeck, Krakatau (Batávia 1884); Symons, The eruption of K. and subsequent
phenomena (London 1888).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|