Kratér

(gör.), fából, agyagból, fémből vagy kőből készült nagy edény, mely az ókorban a bor és a viz vegyítésére szolgált. Alakján jellemző a tágas nyilás, melynek átmérője rendszerint nagyobb az edény bármely részének átmérőjénél. Eredeti formája a közepén vizirányosan átmetszett hordóhoz hasonlít s hol van, hol nincs füle. A fél hordó alakjával biró K.-t külön állványra helyezték, amelynek legszokásosabb alakja a háromláb. A háromláb gyakran gazdag díszü volt, emberi és állati alakok voltak a lábak, ugy hogy a K. kevésbé lényegesnek látszott (l. 1. ábra). A kőből faragott nagy K. háromláb helyett magas talapzaton állt (l. 2. ábra). Szokásos volt az alacsony háromláb is. Utóbb a háromláb a K. egyik alkotó részévé válik, de azért meglátszik rajta, hogy egykor külön volt (l. 3. ábra). A görögöknél, kivált Nagy-Görögországban a kehelyalaku, gazdagon díszített K. dívott, s ilyenek vannak legnagyobb számmal a gyüjteményekben (l. 4. ábra).

[ÁBRA] 1. ábra. Egyiptomi kratér.

[ÁBRA] 2. ábra. Assziriai kratér.

[ÁBRA] 3. ábra. Etruszk kratér.

[ÁBRA] 4. ábra. Magas és alacsony lábu kratér.

Forrás: Pallas Nagylexikon