Kronecker
Lipót, német matematikus, szül. Liegnitzben 1823 dec. 7.,
megh. Berlinben 1891 dec. 30. A gimnáziumba szülőhelyén járt, hol akkor Kummer
adta elő a matematikát. Egyetemi tanulmányait Berlinben, Bonnbanés Boroszlóban
végezte, s 1845. Berlinben doktorrá avattatott. A legközelebbi tiz éven át
gazdasággal foglalkozott Liegnitz környékén. 1855. Berlinbe költözött, hol
1861. az akadémia rendes tagjává választatott. Mint akadémikus egyszersmind az
egyetemen is tartott előadásokat, de tanárrá csak 1883. lett. Számos éven át
Weierstrass és mások társaságában részt vett a Crelle által alapított
Matematisches Journal szerkesztésében. Tudományos vizsgálatai a számelméletre,
algebrára és analizisre vonatkoznak. Már doktori értekezése: De unitatibus
complexis számot tevő alkotás. A Kumer 50 éves doktori jubileumára irt
Grundzüge einer arithmetischen Theorie der algebraischen Grössen c.
értekezésében (Crelle-Journ. 92. köt.) az algebriai mennyiségek elméletének
első rendszeres összefoglalását nyujtotta. Igen nevezetesek továbbá az
elliptikus függvények elméletének a számelméletben való alkalmazására vonatkozó
vizsgálatai. Összegyüjtött értekezéseit és felolvasásait Hensel adja ki. Eddig
csak az értekezések I. köt. és a határozott integrálokról tartott előadások
jelentek meg (Netto feldolgozásban, Lipcse 1894). K. a m. tud. akadémiának is
külső tagja volt. V. ö. Weber emlékbeszédét, a Jahresbericht d. deutschen
Mathematiker-Vereinigung 2. kötetében s a Mathematische Annalen 43. kötetében,
hol K. összes értekezései is fel vannak sorolva.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|