Kulcsár

1. György, prot. lelkész, szül. Alsólindván (Zala). Kiképeztetése után valahol lelkészi állomást nyert, melyből elűzetvén, szülőföldjére, Bánffy Miklós védszárnyai alá vonult. Itt előbb tanító, 1573 végén v. a következő év elején pedig lelkész lett. Megh. 1577 jun. 11. Az egységes protestáns vallás szellemében, minden szorosabb felekezeti felfogás nélkül készült művei a következők: Az halálra való készületről rövid tanulság (Alsólindva 1573); Az ördögnek a poenitentiatartó bűnössel való vetekedéséről (Regius Orbán után fordította, u. o. 1573); Postilla (u. o. 1574; még három kiadása van, mindenik Bártfán nyomatott, egy 1579., egy 1597. és egy meg nem határozható évben. V. ö. Eötvös Lajos (Révész Figyelmezője 1870), Kulcsár Endre (Abafi Figyelője XXIII. köt.) és Zoványi Jenő (u. o.) róla szóló cikkeiket.

2. K. István, iró és hirlapiró, szül. Komáromban 1760 szept. 16., megh. Pesten 1828 márc. 30. Eredetileg a papi pályára szándékozott, be is lépett a bencés rendbe és miután a bölcsészetet 1780. és 1781. elvégezte, a pozsonyi szemináriumban teologiát végzett; a rendnek 1786. történt feloszlatása után világi pálya után nézett és 1788-1799-ig Komáromban, Szombathelyt és Esztergomban gimnáziumi tanár volt (az utóbbi helyen Révaival együtt), majd 6 éven át nevelő gróf Festetics György házában, kinek László fiát tanította, s utóbb rövid ideig gróf Viczaynál. A fejlődő magyar irodalom ügyén már régebben nagy szeretettel csüggött, maga is számos verset fordított, történelmi művet irt, a magyar irodalom régibb emlékeit gondjába vette. Ilyen művei: Bajnokék levelei Ovidusból (Komárom 1789; csak 1 heroid jelent meg), B. Laudonnak nándorfejérvári győzedelme (Szombathely 1790, vers), Pray György emlékezete (Pest 1801, vers); kiadta Mikes Kelemennek Törökországi leveleit (Szombathely 1794), melyeket a véletlen az ő kezébe juttatott; történelmi művei: Krónika a mohácsi veszedelemtől a bécsi békülésig Magyarországban, Erdélyben, Havasalföldön és Moldovában történt dolgokról (Hevenesi műve, Pest 1805) és Magyarország históriája (Gehardi után németből fordította és folytatta, u. o. 1813). Miután azonban Pestre költözött, 1806-tól kezdve igen üdvös hatást fejtett ki és pedig mint hirlapiró a magyar nyelv, nemzetiség és kultura, de különösen a magyar szinészet érdekében. 1806-ban megindította a Hazai Tudósítások c. lapot, mellyel Görög Demeternek 1802. megszünt nagyhatásu Magyar Hirmondóját kivánta pótolni. Ez volt az első nagyobb magyar hirlap. 1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások címmel jelent meg egészen 1845-ig; K. halála után özvegye folytatta; 1845-48. Nemzeti Ujság címmel állt fenn. K. 1817. egy ismeretterjesztő és népszerüsítő melléklapot is indított meg Hasznos Mulatságok címmel, mely valódi szükséget pótolt és 1837-ig állt fenn. Hasonló lelkesedéssel karolta fel magánember létére a szinészetnek országosan már-már elejtett ügyét is és részint lapjában, részint magánúton kitartó izgatásaival sikerült az ügyet 1811. ismét törvényhozási tanácskozások tárgyává tenni és napirenden tartani. Sőt anyagi áldozattól sem riadt vissza. Midőn Pest vármegye 1813. szinésztársaságát már-már el akarta oszlatni, K. vállalta magára az igazgatást és a társaságot 1815 juliusig fentartotta, amikor nem birván tovább viselni a költségeket, kénytelen volt lemondani. Ez ügyben két röpiratot is adott ki: Hazafiúi javallás magyar nemzeti theátrum építéséről (Pest 1814), és Buzdítás a nemzeti theátrum felépítésére (u. o. 1815); maga telket ajánlott az építendő szinház számára. Azonban az eszme még ekkor korai volt. Lapja jövedelmét is a közügyre áldozta. Ő nyomatta ki Baróti Virgilius-fordítását 1813., Vályinak Moschus és Bion-fordítását 1817., Tóth László görög és magyar verseit 1818., némely munka megjelenését tömeges előfizetéssel tette lehetővé, tehetséges fiatal irókat segített. Beregszászit, Nagy Pált egy ideig tartotta s a nyelvújítás ellen irt művét; De derivatione et formatione vocabulorum Pesten 1815. kiadta. Ő tűzte ki 1804. azt a pályakérdést: Mennyire ment már a magyar nyelv kimíveltetése? micsoda módok és eszközök által kellene azt nagyobbra vinni? stb., melynek díját Kis János felelete nyerte el. Nyilt házat tartott és a pesti irók vagy 20 éven át nála találkoztak, épp ugy mint Vitkovicsnál. Vendégei közt voltak Horvát István, Fejér György, Vitkovics, Szemere, később Kisfaludy Károly és Helmeczy is. Ebédjei és estélyei nevezetes irodalmi szimpozionok voltak, ahol eszmecserék folytak és bizonyos közvélemény alakult a fenforgó kérdésekben, jelesül a nyelvújítás ügyében. K. és köre az ortologusokhoz szított, s Kazinczyval szemben foglalt állást, minthogy K.-ban minden jó igyekezete mellett bizonyos öreges vonások voltak és nyelvében is sok az ósdiság, a stilusnak inkább magyarsága mint művészete iránt volt érzéke. Végső évében tagja volt az akadémiát előkészítő bizottságnak, de mint súlyos beteg nem vehetett részt a tárgyalásokban; mikor hasznos életét 68 éves korában befejezte, az éppen Pesten tanácskozó tudósok nagy részvéttel temették el. Mintegy 4000 kötetből álló könyvgyüjteményét szülővárosának ajándékozta egy megyei könyvtár alapjául. V. ö. Toldy Ferenc munkái; Gyulai, Katona József; u. az, Vörösmarty életrajza; Váczy János, Figyelő XXIII; Karacs Teréz, Figyelő XXI.; Hindy Á., mint szerkesztő (Erd. Muzeum, 1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon