Kurtakigyó
(Pelias Merr.), a vipera-félék családjába tartozó kigyónem,
amelynek legközönségesebb faja a közönséges K. vagy a keresztes vipera (P.
berus Merr.) Egyik főjellemvonása elől keskeny, hátrafelé gyorsan szélesedő
lapos feje, melyet elől apró pikkelyek fednek. Nyaka a fejtől jól elkülönült,
oldalt kissé összenyomott; törzse elül feltünően vastagabb, farka aránylag igen
rövid, hátulsó harmadában igen vékony és rövid, kemény csúcsban végződik.
Pikkelyei többé-kevésbbé kocsányosak, hasát széles harántpajzsok fedik s ezek
farkán kétsorosak. A him 65, a nőstény 78 centiméter hosszu. Európa majdnem
legnagyobb részében otthonos, ugyszintén Közép-Ázsiában is; hazánkban
meglehetős közönséges, erdőkben, mezőkön, szőllőhegyekben stb. tartózkodik s
itt földalatti lyukakban lakik; a napon örömest sütkérezik, de nappal mindig
szendergő állapotban van s ilyenkor meglehetős lassu, mig ellenben alkonyatkor
élénkülni kezd. A fákra is fel tud kúszni, sőt a vizben is úszik. Főleg egeret
és cickányt pusztít, de a madárfiókot, sőt szükség esetén a békát sem veti meg.
Télen nagyobb csapatokban téli álmot alszik s csak április havában búvik elő.
Igen ingerlékeny és hamar dühbe jön, ilyenkor aztán harap. Áprilisban és
májusban párzik s ilyenkor több pár keveredik össze; a nőstény augusztusban és
szeptemberben rakja le tojásait. A fogságban igen ritkán eszik. Harapása igen
veszélyes, bárha a harapásnak csupán 10%-a a halálos s a halál majd egy órán
belül, majd hetek multán következik be. Mérgezése ellen legjobb orvosszer a
szeszivás, de ezenkivül jó a sebet erősen kiszívni, kimosni vagy kiégetni.
Hazánkban több fajtája él. Ellenségei a menyét, sündisznó és kigyászsas.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|