Kuruc költészet

névvel nevezi az irodalomtörténet a kuruc mozgalmak korából, tehát a XVII. sz. második feléből és a XVIII. sz. elejéről fennmaradt ama nagyszámú éneket, melyek legnagyobbrészt népes eredetüek és a kor vallási és nemzeti küzdelmeire vonatkoznak. A K. nagyrésze tisztán politikai gúnyos énekek a németre, labancra, lelkesítő dalok, kesergések, gyász-énekek, verses történetek, balladafélék. A korszaknak jóformán minden fontosabb eseménye megzendül bennük. De sok szerelmi dal és vallásos ének is van e kor termékei közt, melyek azonban - egy-egy hanggal legalább - vonatkoznak az országos állapotokra. Általában a hazafiérzés meg a szabadságszeretet az egész K. alapmotivuma. Az epikus darabok közt leghosszabb Dálnoki Veres Gerzson székely katona verses krónikája, az egész Rákóczi-háboruról, de értékesebbek ama balladaszerű költemények, melyek egy-egy mozzanatát vagy alakját éneklik meg a hadjáratnak: a kölesdi harcról, Esztergom megvételéről, Ocskai László haláláról. Sokkal változatosabb és becsesebb a K. lirai része, mely messze felülmúlja a kor műköltészetének liráját. Nagyrészt ismeretlen a szerzőktől származnak e gyönyörű énekek, népdalok és helyzetdalok, melyek dallamos formájokkal, gazdag rimelésükkel olykor jelentékeny technikai gyakorlatot mutatnak s a zenével való kapcsolat rendkívül éreztetik, mig mély nemzeti érzésökkel, naiv szépségükkel meghatnak. E költészet utóhangja a bujdosó katonák énekeiben mélyen benyulnak a szatmári béke utáni korszakba s a II. József alatt gúnyos és szenvedélyes politikai versekben ismét fölcsendülnek. L. még Kuruc dalok.

Forrás: Pallas Nagylexikon