(Kötöny), a Dnjeper balpartjától a Donig tanyázó kunok
vezére volt 1238., midőn országára rontottak a mongolok, kikkel a Kalka vize
mellett már 1224. harcolt. A csatával együtt most országát is elvesztvén, a
Dnjeperen át a Dnjeszter és Pruth felé menekült s IV. Béla magyar királytól
kérte befogadtatást. Megigérte, hogy mintegy 40 000 főnyi népével együtt
megkeresztelkedik, ha szabadságaikban megtartja őket, IV. Béla, amellett, hogy
örül a kereszténység növekedésén, a királyi sereg és tekintély nevezetes
gyarapodását is várta e telepítéstől. Megajándékozta tehát K. követeit és maga
is küldött követeket hozzá hitterjesztő dominikánusokkal együtt. A föltételek
megállapítása után 1239 őszén K. és népe Havasföldről azonnal megindult
Magyaroszágfelé, melynek határán maga IV. Béla nagy fénnyel fogadta őket. A nép
még itt fölvette a kereszténységet s K.-nek maga Béla lett a keresztapja. A király,
a magyarok zúgolódásával nem törődve, a Temes, Maros és Körös közében
telepítette le. De már a beköltözés alatt sok baj volt a miatt, hogy magán
birtokon keresztül kasul jártak, azokat használták, a nőket el-elragadozták. A
király az e miatt panaszkodó magyarokat türelemre intette, korholta, sőt a
kunok ellen tevőket keményen is megbüntette; ellenben a kunokat szivesen látta
udvarában s nekik mindenféleképen kedvezett, hogy az új helyzettel
megbarátkozzanak. A magyarok növekedő elégedettlenségének láttára a király
1240. a kői monostorban a magyar és kun urakkal tanácskozott s elhatározta,
hogy a kunokat nemzetségenként külön megyékbe osztja fel s a magyarok és kunok
közt való igazságtételt az illető megye ispánjára bizza. A kunok szét is
oszlottak a megyékbe, maga K. pedig Pesten telepedett le. A bizalmatlanság
azonban egyre tartott s midőn az év végén a mongolok jövetelének hire terjedt,
a nép szerte hirdette, hogy K. s kunjai csak előre küldött kémeik, kik a
mongolok betörése után azonnal a magyarokra támadnak. Midőn 1241 márc. 12. a
nádor már megütközött a mongolokkal, IV. Béla a németeken kivül a kunokat is
Pest alá rendelte. Midőn itt portyázás közben az elfogott mongolok közt kunt is
találtak, még jobban megerősödött a nép hite, hogy a mongolok voltakép kunok,
hogy tehát ezek az ország romlásának okai. utcai forradalom tört ki, s a tömeg
K. halálát kivánta, amire Frigyes osztrák herceg magatartása is bátorította.
K.-t magához hivatta ugyan a király, de védelméről nem gondoskodván, a nép
ostrom alá vette a kun király házát. K. s emberei nyilaztak a tömegre, mely
azonban betódult a házba s K.-t és háza népét lekaszabolván, holttesteiket az
ablakon át az utcára dobta. Erre a vidéken is elkezdődött a kunok üldöztetése.
A kunok, kik pedig éppen a királyhoz készültek csatlakozni, keményen
ellenálltak, dultak, pusztítottak s ha egy-egy magyart levágtak, rendesen hozzá
tették: «Ezt Kuthenért!» Végre nagyrészük a Száván át Bolgárországba menekült.
(Roberius, Siralmas éneke.)
Forrás: Pallas Nagylexikon