Labdázás

az a rendszeres testmozgás, amely a labdának nevezett gömbölyü testeknek bizonyos szabályok szerint történő el- vagy feldobásából, ököllel v. bottal kiütéséből, v. lábbal való felrugás által (l. Foot ball), vagy a labdának repülése közben való elfogásából és visszahajtásából, vagy végre a labdaütés elől való menekülésből áll. A L. mint testet edző mulatság és időtöltés már a legősibb korban ismeretes volt. Az egyiptomi hieroglifek között gyakran fordul elő a több labdával játszó női alak. A régi görögöknél, hogy már divatozott a L., az kitünik Nausikaának, a feákok királya leányának példájából, továbbá a spártai nők és férfiak testgyakorlataiból, az eldobott v. felhajított labda elfogására vonatkozó adatokból; a régi görögök Urania játéka, mely a magasra feldobott labda elfogásából állott, nagyon is rokon a mi népszerü kapós játékunkkal. A rómaiaknál még nagyobb mérvben volt elterjedve a L., amit világosan mutat az is, hogy a játszólabdáknak különböző elnevezése maradt reánk (pila, follis, paganica stb.). A rómaiaknál különösen kedvelt volt a L.-nak az a neme, melynél a labdát ököllel ütötték ki, e célra a jobbkézre külön labda-kesztyüt húztak fel. A L. azonkivül hogy erőkifejtésre indít, még felettébb ügyessé és elevenné teszi a testet s mint társasjáték felvidítólag hat, minélfogva ugy a gyerekeknek mint a felnőtteknek egyaránt ajánlható, annál is inkább, mert a végtelenig menő játékváltozatok (l. Labdajátékok) lehetővé teszik, hogy minden koru egyén az ő testi képzettségének és erejének megfelelő labdajátékot gyakorolhasson. De még a testi fogyatkozásokban szenvedők is találnak oly labdajátékot, amelyet minden baj és veszély nélkül űzhetnek.

Forrás: Pallas Nagylexikon