Lábmosás

a római katolikus egyházban szokásos nagycsütörtöki szertartás. A L. magától Krisztustól ered, aki az utolsó vacsorán, szeretete és alázatossága jeléül a 12 apostolnak lábait megmosta és ezen lábmosást nekik is megparancsolta (pedilavium, mandatum). Justinus vértanunak, Tertulliannak és másoknak hátrahagyott irataiból ki-kitünik, hogy a L. már az apostolok idejében is dívott. A 397-diki III. karthagói zsinat határozata (c. 23.), valamint szt. Ágostonnak Januariushoz irt levele is a nagycsütörtököt említik, mint a L. napját; és a L. tényleg már a legrégibb idő óta ezen napon tartatik meg. A római pápa a bibornokok jelenlétében és segédkezése mellett 12 papnak mossa lábait, mig egyéb egyháznagyok, nemkülönben a világi fejedelmek is 12 aggastyánon végzik ezen szertartást. A pápa, püspök vagy fejedelem megnedvesíti az erre kiszemelt egyének lábait, majd ismét letörli és megcsókolja. L. után a 12 papot, illetve aggastyánt megvendégelik és megajándékozzák. Monárkiánkban, Spanyolország-, Nápoly- és Bajorországban, szóval mindazon birodalmakban, melyeknek uralkodói a kat. egyház kebelébe tartoznak, maga az uralkodó szokta végezni a L.-t. Bécsben különös fénnyel és pompásal megy végbe a L. I. Ferenc József az uralkodóház tagjainak és az összes udvari és egyéb méltóságok jelenlétében végzi e szertartást minden husvét előtti nagycsütörtökön a Burg nagy szertartástermében.

Forrás: Pallas Nagylexikon