(kerekegyházi) -család. Az Anjou-korbeli, hazánk sorsát
intéző családok közt tulzás nélkül a legelsőnek mondhatjuk. Mindenütt ott
voltak, ahol a hazának és királynak bátor szivre, erős karra volt szükségük.
Minél nagyobb birtokokra tettek szert, annál különfélébb előneveket használtak,
de a család legtöbb tagja a régi Arad vmegyében, Pécskával szemben, a Maros
balpartján fekvő ősi fészkökről, Kerekegyházáról vett előnevet. I. Károly
királyunk korában kezdik meg történelmi szereplésüket, nemesen, de szegényesen
s rövid idő alatt a család királyaink kegyébe jutott, tagjai országos, első
méltóságokra emelkedtek. A székely eredetü Aporokhoz semmi közük s a L.-Apor
elnevezés hibás, valamint az Ottó és Róbert Károly alatti hires erdélyi vajda,
László is egészen más nemzetséghez tartozott. A nemzetség ősi címere sárkány.
Tagjai a családnak: Lack (I.), Hermán nemzetségbeli Dénes (nem pedig, mint
sokáig hitték, a hires László vajda) fia, 1323. már az ország főurai közt
szerepel. 1329. székely ispán lett. 1339-ben egyszerre csanádi, besztercei s
medgyesi főispán. 1355 után halt meg. L. (I.) István, Lack legöregebb fia.
Mindjárt először mint az ország főembereinek tanácskozásában résztvevő fordul
elő. 1328. ott volt az osztrákok ellen indított hadjáratban. Ott volt 1330. a
szerencsétlen havasalföldi háboruban s a reá bizott sereggel elfoglalta Argyas
(ma Argyis) várát. A litvánok elleni keresztes hadjáratban részt vett mint
erdélyi vajda. Itt lovastul elbukott és lábát törte 1345-ben, 1347. mint
erdélyi vajda s a királynak tanácsadója a nápolyi hadjáratba követte Lajost. A
Durazzói és Tarantói fogoly hercegek a király reá bizta s Durazzói Károly
halálát is ő siettette. 1348 szept. ő vezette a királyi hadakat Náolyba.
Hadjárata valóságos diadalmenet volt, az olasz városok rendre hódoltak. Johanna
férje, Tarantói Lajos, pedig városról-városra futott előtte. Végre a Nápoly és
Aversa közt 1349 jun. 6. vívott, véres és elszánt ütközetben Tarantói Lajos
főerejét teljesen megtörte. A pápai követek kérésére L. fegyverszünetet kötött
egy évre, ő pedig királyához jött jelentést tenni s a királyt újabb hadjáratra
birni. A király a vitéz vajda hivására 1350 ápr. csakugyan elindult. Vele volt
mindenütt L., ahol legkitünőbb emberre volt szükség. Aversa ostrománál még ő
fővezérkedett. 1351. tótországi és horvát bánná lett. Három év mulva, 1354
körül meghalt. Második neje Puchaim Ágnes előkelő osztrák hölgy volt 1346-tól
kezdve. Gyermekei: Dénes, Miklós, Imre és a második nejétől származó László
voltak. A második nápolyi hadjárat alatt Serra várossal és a san-severinói
grófság felével jutalmazta a király érdemeit, itthon pedig Csáktornya, Stridó
és Simontornya várakat adta neki. - L. Pál, Lack fia. 1355. II. Albert osztrák
herceg segítségére küldi őt a király 400 ijásszal. Itt a Habsburgiakat zaklató
svábokon Tullnnál olyan győzelmet aratott 400 magyarjával, minőt Albert ötezer
fegyveressel egész esztendőn nem birt kivívni. Ennek beismerése mellett
fejedelmi ajándékkal bocsátotta haza a herceg s levélben még Lajos bőkezüségét
is kérte számára. 1366. Bereg vármegye főispánja volt. - L. András, Lack székely
ispán fia. Már 1342. atyjának utódja a székely ispánságban. A második nápolyi
hadjárat után, éppen akkor, mikor Lajos király alkalmas helytartóról
gondoskodott, mielőtt hazatérne, a hadjáratban a L.-ak nevéhez illő részt vett
Andrást saját kérésére kinevezte és hátrahagyta helytartónak (1350). Innen
1352. tért haza s a következő évben már erdélyi vajda. Nemsokára macsói bán
lett egész 1355-ig, mikor a királyné tárnokmestere lett. 1356-59-ig ismét
Erdély kormányát vezeti mint vajda, s még az 1359. évben meghalt. E
főhivataloskodása alatt a szatmári, máramarosi, brassói, soproni és
vasvármegyei főispánságot is vezette. Ő volt az, ki 1345. a tatárokat, kik az
ország határait háborgatták, három napig tartó ütközetben a legenda szerint
Szent László tettleges segítségével tönkre tette. - L. (I.) Miklós,
testvérével, Pállal zempléni főispán volt, mikor a nápolyi hadjáratba követték
a királyt. 1350 jun. 20. Beneventonál vitézi tettet vitt végbe (l. o.). A
nápolyi hadjáratból hazatérve, Pállal együtt Terebes várának ura Zemplénben.
1357. az Egyházi-államban rendezkedő VI. Ince pápa segítségére küldi Lajos
sereggel s a pápai seregek a magyaroknak köszönték a győzelmet. - L. György,
András vajda fia, 1392-93. macsói bán. A krónikás Vajdafi név alatt tette
ismertté nevét. Ő volt Hédervári Kont István és társainak csellel
kézrekerítője. - L. Dénes (II.), 1350. a II. nápolyi hadjáratban
márfőlovászmester, István fia. Miklósnak osztályosa a beneventói ütközetben,
hadi kalandokra mindig kész. Somma várának elfoglalásában a koszorus költő
lantjára méltó hősi bátorsággal vezette kis csapatját a várfalra. 1359. erdélyi
vajda, a következő évben székely ispán. 1366. egyszesmind viddini főparancsnok
és temesi főispán. 1365. részt vett a bolgár hadjáratban. Fiai III. v.
Simontornyai István és III. Dénes - L. Miklós (II. v. Döbröközi), I. István
fia. 1360 végétől hat éven át székely ispán testvére Dénes után, s 1366.
egyszersmind szatmári, máramarosi és ugocsai főispán, 1367. erdélyi vajda.
1369. a székely földről ő vezette az egyik sereget Lajk oláh vajda ellen, hol
vigyázatlanul a Jalomnica mellett posványos, bozótos helyre került. A
sűrüségekben elrejtőzött oláhok itt megtámadták s megverték. Magának a vajdának
holttestét nehezen tudták hivei az oláhok kezéből kiszabadítani s Esztergomba
vinni, hol a barátoknál eltemették. - L. Imre (II.), István vajda fia.
1359-1367. királyi főlovászmester, 1369-72. erdélyi vajda. 1372-1375. nádor.
Neje volt Nagymartoni Katalin. - L. István (II. vagy Csáktornyai), I. István
fia, 1352-ben királyi apród, 1367. székelyek ispánja. 1371. Dalmát- és
Horvátország bánja lett. Imre bátyja után 1372. erdélyi vajda lett s maradt
1376-ig; e közben a király 1372-73. mint főhadvezért Felső-Olaszországba
küldte, hol fogságba is esett. 1383-ban ismét bán. 1384. a Horváthyak
pártütésébe ártotta magát. 1387. Budán találjuk, a király nádorrá és
főlovászmesterré teszi. De sohasem volt többé egészen hű az uralkodó házhoz. A
nádorságtól megválva, főlovászmester volt 1395-ig. 1396. Nápolyi Lászlónak
kortese és helytartója lett s hiveket gyüjtött neki. Hűtlenségei dacára el mert
menni 1397 febr. 27. a körös-krizevai, Zsigmond által összehívott gyülésre. De
pártosaiban hiába bizott, Zsigmond elfogatta s ott helyben fejét vétette,
testét pedig a palota ablakán át hivei megrettentésére, ezek közé dobatta.
Keszthelyen temették el az általa épített egyházban. - L. István (III. vagy
Simontornyai), II. Dénes fia, 1375-86-ban királyi főlovászmester volt. A másik
Istvánhoz hasonlóan megtagadta a Lackfyak jó hirnevét s a nápolyi párthoz csatlakozott.
Ő volt az, ki 1386. a Pozsegánál elfogott Horváti Jánosnak alkalmat nyujtott a
szökésre. E miatt teljesen kiesett a királyi udvar kegyéből s nem is tudott
többé oda visszajutni. 1396-97. Nápolyi László ellenkirály helytartója volt. -
L. László (IV.), I. Miklós fia. Családjának utolsó tagja. 1421-ben
aradvármegyei főispán. V. ö. Turul, 1886, 166-167; Pór A., Nagy Lajos.
Történelmi és régészeti Értesítő (Temesvár 1887., 5-12. és 134-148).
Forrás: Pallas Nagylexikon