Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lafayette... ----

Magyar Magyar Német Német
Lafayette... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lafayette

(ejtsd: lafaiett), 1. Mária János Pál Roch Yves Gilbert Motier marquis, francia tábornok, szül. Chavagnac kastélyban 1757 szept. 6-án, megh. Párisban 1834 máj. 20. Az E.-amerikai szabadságharc kitörésekor Kalbbal együtt azonnal odament, s a kongresszus már 1778-ban Kanadába küldte vezérőrnagyi ranggal, hol L. kiváló katonai képzettségének adta jelét a barrenhili visszavonulás, a monmouthi ütközet és a rhode-islandi roham alkalmával. De amint 1779. a háboru Anglia és Franciaország közt kitört, L. azonnal hazatért, hogy a francia csapatok kiküldését Amerikába kieszközölje. 1780-ban ismét Bostonba ment, s a reá bizott csapatokkal sikerült Lord Cornwallis útját ugy elvágnia, hogy Washington az angolokat 1781. Yorktownban elfoghatta. L. hazatért Franciaországba, hol lelkesedéssel ünnepelték, s midőn harmadszor Amerikába ment, ottani útja valóságos diadalmenet volt. Az 1789-iki mozgalmakban L. tevékeny részt vett; mint a felsőház tagja, már kezdettől fogva a haladókhoz csatlakozott, s a kisebbséggel együtt a harmadik rendbe lépett át, majd néhány napig a nemzetgyülés alelnöke volt, s ekkor nyujtotta be javaslatát az emberiség jogairól. A Bastille lerombolása után a párisi nemzetőrök főparancsnoka lett, s ebben a minőségében okt. 5. kényszerült a fegyveres polgárokat Versaillesbe vezetni, hol a csőcselék durvaságait engedékeny természete miatt nem volt képes meggátolni. A király meghiusult szökése (1791 jun.) megingatta L. népszerüségét is, noha ő nem tudott róla, s a radikálisok malmára hajtotta a vizet, kiknek sikerült Pétiont Páris polgármesterévé választatniok L. helyett, kit az udvar cserben hagyott. L., hogy az udvaron megboszulja magát, a girondistákat támogatta, kik a király óhajával szemben háborut akartak. Amint a háboru Ausztria és Poroszország ellen kitört, L. az északi hadtest parancsnokságát kapta, de a francia sereg vereségei következtében teljesen hatalomra vergődött radikálisok őt is lázadónak nyilvánították, mire csapatai elpártoltak tőle. A menekülő L.-t az osztrákok elfogták s Olmützbe vitték, honnét csak a leobeni béke után (1797) szabadult ki Napoleon közbenjárására. L. Hamburgban telepedett le s midőn 1799 nov. 9-ike után Franciaországba visszatért jószágaira vonult vissza. Még a pairi méltóságot is, melyet Napoleon a száz nap alatt felajánlott neki, visszautasította, ellenben képviselővé választását elfogadta. A waterlooi csata után L. kierőszakolta, hogy a parlament állandóan ülésezzék s Napoleon lemondását követelte; tagja volt azon bizottságnak is, mely a szövetségeseknek fegyverszünetet ajánlott. 1824-ig, amikor a választásoknál kibukott, mindig radikális volt; ekkor, engedve az Egyesült-Államok meghivásának, fia kiséretében még egy utat tett Amerikába, honnan visszatérve (1825), ismét megválasztották képviselőnek. Az 1830 jul. 29-iki forradalom kitörésekor előbb a párisi majd az egész ország nemzetőrségének parancsnoka volt egész addig, mig a kamara a nemzetőrséget feloszlatta. Ekkor L. ismét ellenzéki képviselő lett, s mert az alkotmányt nem találta eléggé szabadelvünek, 1833. egy köztársasági érzelmü klubot alapított. Puy-ben fölállított szobrát 1883 szept. 6. leplezték le. - Fia, 2. L. György Washington, szül. 1779 dec. 25., megh. 1849 nov. 30., végig harcolta a napoleoni háborukat s 1815 óta csaknem állandóan a parlament tagja volt, melyben az ellenzékhez csatlakozott; 1848. az alkotmányos gyülés elnöke volt. - 3. L. Oszkár Tamás Gilbert du Motier marquis, az utóbbinak fia, szül. Párisban 1816 aug. 20., megh. u. o. 1881 márc. 26., szintén ellenzéki képviselő volt (1846), s a febr. forradalom után kormánybiztossá lett. Midőn később újra képviselővé választották, a mérsékelt köztársasági párthoz csatlakozott, egész addig, mig élethossziglan ki nem nevezték szenátornak. - Öccse, 4. L. Ferenc Ödön du Motier, szül. La Grange Blesnauban 1818 jul 11., megh. Párisban 1890 dec. 11., családjának szabadelvü politikáját követte, ugy a parlamentben (1848 óta), mint a szenátusban, melynek 1876 óta haláláig tagja volt.

5. L. Mária Magdolna Pioche de Lavergne grófnő, francia regényirónő, született Párisban 1634., megh. u. o. 1693 májusban. Megtanulta a latin nyelvet s a Hôtel Rambouillet irodalmi körének egyik főékessége lett; 1655. nőül ment I. Ferenc grófhoz, de csakhamar özvegy maradt, s ezután tartós barátságot kötött Larochefoucauld herceggel. Mint irónő L. volt az első, ki a fantasztikus lovagregények irányával szakítva, nagyobb természetességre törekedett, s egyúttal a jellemek élesebb kidomborításával s a bonyodalom egyszerüsítésével kijelölte az irányt, melyen haladva a regény tovább fejlődhetik. Összes művei (Oeuvres complétes) öt kötetben Párisban (1812) jelentek meg. Legjobb regénye a mémoire-szerü elbeszélés: Histoire d"Henriette d"Angleterre (új kiad. Páris 1882). L. éles esze, megbizhatósága és odaadó hűsége miatt egész haláláig folyton nagy befolyást gyakorolt XIV. Lajos udvarában. V. ö. Bazine A., Mad. de L., d"aprés des documents nouveaux (Rev. d. Deux Mondes 1880); D"Haussonville, Madame de L. (Páris 1891).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is