Laharpe

(ejtsd: laárp), 1. Frigyes Cézár, a svájci köztársaság elnöke és I. Sándor orosz cár nevelője, szül. Rolleben 1754 ápr. 6., megh. Lausanneban 1838 márc. 30. Genfben és Tübingában jogot tanult, majd egy előkelő orosz főúr társaságában beutazta Olaszországot s vele (1782) Szt. Pétervárra ment, hol a nagyherceg nevelője lett. Miután ellenségeinek sikerült őt innen elűzniök, Genfbe ment (1795), ahol hevesen izgatott Bern kormánya ellen, mely korlátlanul uralkodott Waadt fölött; innét Párisba ment, s a francia direktoriumot, az 1564-iki lausannei egyezményre való hivatkozással, beavatkozásra birta Waadt érdekében Svájccal szemben, melyet a direktorium 1798. «helvéciai köztársaság»-gá alakított át. Ezen svájci köztársasági direktoriumnak L. is tagja lett, de midőn hatalmát erőszakosan kezdte gyakorolni, hogy a minden oldalról fenyegetett köztársaság egységét megoltalmazza, a törvényhozó testület (1800 jan. 7.) a direktoriumot feloszlatta, l.-ot megbuktatta, ki erre Párisba menekült. Miután (1801-1802) Sándor cár meghivására Oroszországba ment, visszavonulva élt Páris mellett, s 1814. a szövetségesek bevonulása után az András-keresztet s a tábornoki méltóságot kapta Sándor cártól, kit rábirt, hogy ne adja beleegyezését azon törekvésekhez, melyek szerint Bern fenhatóságot óhajtott gyakorolni Aargau, Waadt stb. fölött. Ezen értelemben vett részt L. a bécsi kongresszuson is, mint Waadt és Tessin követe, aztán pedig (1816) Lausanneba költözött s ott holtáig nagy tiszteletben tartották jótéteményeiért.

2. L. János Ferenc, francia kritikus és költő, szül. Párisban 1739 nov. 20., megh. u. o. 1803 febr. 11. Számos heroidot adott már ki, de nevét csak Warwick (1763) c. tragédiája tette ismertté. Noha többi tragédiái mind megbuktak, hire azért mégis emelkedett, különösen művészies Éloges c. dicsérő iratai miatt, melyekben szellemesen magasztalja Fénelon, Racine, Voltaire s IV. Henrik érdemeit. De gőgje és elbizakodottsága sok ellenséget szerzett neki, s midőn az akadémia (1776) megválasztotta, egymást érték az ellene intézett heves támadások és szatirikus epigrammok. Hirnevének tetőpontjára akkor ért, midőn (1786-98) az újonnan alapított liceumban az irodalomtörténetből tartott felolvasásokat; ezeket a legelőkelőbb párisi közönség hallgatta. L. kezdetben rajongó köztársasági volt, ugy hogy jakobinus sipkában járt előadásaira, de midőn (1794) öt évi börtönre itélték, halálos ellensége lett a forradalomnak, s ismét a királypártiakhoz szegődött. Leghiresebb munkája: Lycée ou cours de littérature (új kiad. Páris 1840) elénkbe tárja irójának fényoldalait és fogyatkozásait. Személyeskedő, heves kritikája (Correspondance lit., adressée au grand-duc de Russie) nagy botrányt idézett föl. Szigoruan klasszikus irányu tragédiái (Warwick, Timoléon, Gustave Wasa, Philoctéte stb.) hideg szavaló műfajok, drámai érték nélkül. Műveinek válogatott kiadása (Oeuvres choisies et posthumes) Párisban jelentek meg 1806-ban.

Forrás: Pallas Nagylexikon