Lajos

(I.), a Nagy király, Róbert Károly és Erzsébet harmadik fia, szül. 1326 márc. 5., megh. Nagyszombatban 1382 szept. 11. Bölcs és jámbor anyja kitünő nevelőkkel gondosan vezette az ifju herceg szelleme és szive képzését. Politikai szereplését 1335. kezdte a lengyel királyi cím kérdésénél. 1338. Károly morva őrgróf leányát, az alig 4 éves Margitot jegyzé el neki atyja, kinek halála után hatodnapra a temetésre összegyült országnagyok 1342 jul. 21. Székesfehérvárt megkoronázták. Mindenekelőtt öccsének, Endre nápolyi királynak ügyeit kellett rendbe hozni, s e végből L. anyja Nápolyba utazott. Anyja hazatérte után L. Erdélybe indult. Az itt keletkezett zavarokat Gyulafehérvárt a főpapok és főurak tanácsában 1344. egyenlítette ki. Ez időtájt fogadta Sándor havaselyföldi vajda hódolatát és megtérését is. 1344. L. Brünnben találkozik a pogány poroszok és litvánok ellen menő keresztes hadakkal. Azután a csehek és lengyelek közt folyt háboruban 1345. Kázmér lengyel királynak adott segítő hadat. A magyarok fegyvereivel szemben a csehek szivesen ráálltak a fegyverszünetre, mit aztán békekövetett. L. ezalatt Horvátországban volt elfoglalva. A velenceiek kedvteléssel foglalgatták a dalmát városokat és beleavatkoztak azok ügyeibe. 1344. Lendvai Miklós tótországi bánt küldte ellenök, 1345. maga indult el, hogy a Velencével kacérkodó horvátokat megfenyítse. A hódolásra hivó szó megtette hatását legtöbbnél, kik inkább biztak a meghódolásban, mint Velence pártfogásában. L. igy visszavonult. Ez évre esett még a tatárok leverése Lackfi András székely ispán által. Alig indult haza L., Velence a boszu művéhez látott, első sorban Zára hűtlenségét akarta megtorolni. 1345. Zára követei térdenállva kértek L.-tól segítséget. L. hajlott kérésökre. Közbe jött Endre meggyilkoltatása. Zára ügye háttérbe szorult. A segítségére küldött Kotromanits István bosnyák királyt és Lendvai Miklós tótországi bánt állítólag a velenceiek megvesztegették. L. Albert osztrák herceget küldte Velencéhez, hogy tűrhető viszonyt teremtsen. A köztársaság sokat kivánt, keveset igért. L. kénytelen volt 1346 jun. 25. a velenceieket Zára mellett levő erősségükben körülzárni. De az állítólag megvesztegetett magyar vezérek nem védték a tulnyomó számu velenceiek ellen a záraiakat, s igy kudarccal tért vissza. 1345 szept. 19. ölték meg Endrét. L. rémülettel hallotta a halálhirt. Elhatározta, hogy sereggel indul Olaszországba Sziciliát elfoglalni. A pápa nem ajánlotta a boszut, inkább az igazság rendes útját. Nem merte L.-nak megmondani, hogy nem adhatja neki Sziciliát és annak elfoglalását gátolni fogja. Diplomáciai tollharc fejlődött közöttük, meghidegült a benső viszony. 1347 nov. L. útra indult. Az olasz városok örömmel fogadták. 1348 jan. Johanna ijedtében elvitorlázott Nápolyból, férje Tarantói Lajos hasonlóan. Aversában L. leszámolt Durazzó károllyal s jan. 23. megölette őt. A másik két durazzói és tarantói herceget, s a kis Martell Károlyt, a megölt Endrének fiát, Visegrádra vitette. 1348 tavaszán, miután Szicliai nagyjaitól s a városok képviselőitől hűségi esküt vett, helytartóul pedig Wolfhardt Ulrikot nevezte ki, május végén vissza indult; seregét megtizedelte a járvány. L. király távoztával egyidőre Johanna pártjának ege derülni kezdett, de L. ennek láttára Lackfi Istvánt Sziciliába küldte 1349 elején. Ez sikeresen járt. Erre L. 1350 tavaszán újra áthajózott a sziciliai királyságba s ott dicső diadalokat aratott. Vakmerő vitézségének is több példáját adta. Johannát újra elűzte. Aversa bevétele után szeptember 17. haza indult. Rómába ment a fekete halál járványa után következő nagy jubileumra, szept. 30-án a pápai palotába szállott; zeneszóval, feldíszített várossal fogadták, több napig ájtatoskodott itt, feloldozást nyert s négyezer arany frtot tett szt. Péter oltárára. Okt. 25. érkezett haza. Még Sziciliából elmenetele előtt fegyverszünetet kötött 1351-ig. Ez idő alatt békeközvetítésre kérte fel a szentszéket. 1352. követei békét kötöttek a magyar hadak kivonásával s a fogoly hercegek szabadon bocsátásával. L. megbánta tettát s a követeknek szerinte nem volt ily nagy kiterjedésü megbizatásuk. De mégis, midőn ügyét kellőleg biztosítva látta, 1353 januárban szabadon bocsátotta a hercegeket. A nápolyi hadjárat befejezése után kezdődött a lengyel politika. 1351. a litvánok támadása ellen Kázmér lengyel király segítséget kért és nyert L.-tól. Az egyesültek győztek. 1352. újra a litvánok ellen indul Budáról. Belcz várát nem sikerült bevenni. Ez alkalommal az ostromnál egy sulyokkal ugy fejen ütötték, hogy elalélt s hátán vitte ki Perényi Miklós a sáncárokból. Fegyverszünetet kötött s visszafelé tért. A galiciai folyókon s a beregvármegyei hegyeken át keserves útja volt, s utána hálaadásul Váradra Szt. László sírjához zarándokolt 3 napra. A következő évben házasságra lépett Erzsébettel, a bosnyák király leányával, s ezután megint Dalmátország ügyei foglalták el. Háborut indított a szerbek ellen. 1353-54. szerencsésen folyt e háboru. A szerb cár békét kért. A katolikus vallás felvételét igérte, de kétszinüsége kitünt s 1355. ő kezdett háborut. 1356. már látszott, hogy a sor Szerbia után Velencére kerül. L. hatalmas szövetséget létesített Velence ellen s 1357. oly szerencsésen harcolt, hogy egész Trevisóig nyomult s kényszerítette Velencét az 1358. velencei békekötésben, hogy egész Dalmátországról lemondjon. Ezután, mintha érezte volna L., hogy Magyarországot dél felől fogja érni a legkegyetlenebb csapás, hazánk alsó vonalait igyekezett megerősíteni. E végre Bolgárországnak Viddin körül eső részeit elfoglalta s eleinte bánok által kormányoztatta, utóbb a fogságba vitt, de most szabadon bocsátott Sztraczimir cárnak, mint hűbéresének visszaadta. Ez alkalommal harcolt L. serege első ízben a törökökkel s a nyert diadal emlékére építteté L. a mária-celli egyházat. Vlajk oláhországi vajda ellen indított háboru nem volt ily szerencsés, de annyi haszon volt ebből is, hogy Szörény várát (Turnu Severin) a magyarok visszaszerezték s megerősítették, s maga Vlajk is a királynak hűbérese lőn. 1370. Kázmér lengyel király halála után L. a lengyel királyságot is megkapta s igy elérte, hogy birodalma 3 tengerig ért. Ennek következménye lőn az is, hogy Galicia és Lodoméria legalább egy időre megint Magyarország kiegészítő részei lettek. A hatalom tetőpontján még egy diadalmas hadjáratot vívott Velencével s azt majdnem porig alázta, a torinói békében (1381) pedig egyebek közt évi adófizetésre kötelezte. Idejének többi részét az egyházak, iskolák (a pécsi egyetem), jótékony intézetek fölvirágoztatására, az örökösödés ügyeinek elrendezésére s ájtatos gyakorlatokra szentelte. Székesfehérvárt temették el. Kétségtelen, hogy a magyarok legnagyobb fejedelmüket vesztették el benne. Vitézsége, igazságossága, vallássosága még tán nagyobb nevet szereztek neki, mint szerencsés fegyverei. (L. obulusának, arany forintjának és széles garasának képét l. az Érmek mellékletén.) V. ö. Küküllei János és János ferencrendi szerzetes tudósításai, Fontes Hist. Hung. Dom. III.; Pór Antal, Nagy Lajos.

2. L. (II.), magyar és cseh király, II. Ulászló és Candalei Anna francia hercegasszony fia, szül. 1506 julius 1., megh. 1526 aug. 29. A koránszülött és fölötte gyenge szervezetü csecsemőt csak nagy fáradsággal és az akkori orvosi tudomány minden válogatott eszközével lehetett életben tartani. 1508 jun. 4. magyar, 1509 máj. 11. pedig Prágában cseh királlyá koronáztatott. 1515. eljegyeztetett Máriával, Miksa német-római császár unokájával és Fülöp ausztriai főherceg s kasztiliai király leányával a II. Ulászló királytól 1491. kötött és 1506. megújított házassági szerződés értelmében. Ulászló halálos ágyán L. gyámjaivá Bakócz Tamás bibornokot s esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és György brandenburg-ansbachi őrgrófot tette. A gyámok (különösen György) teljesen elhanyagolták a király szellemének kiművelését és a gyönge ifjut pusztán semmitevésre vagy testet és lelket rontó pazar mulatságokra szoktatták. Az udvar esztelen fényűzése, a királyi javak elzálogosítása, a kincstartók és pénzügyi kezelők hallatlan hűtlensége, a Fugger-cég és a velük szövetkezett Thurzó testvérek káros visszaélései, a hivatalosan folyó hamispénzverés az országot pénzügyi nyomorba sodorták. A főnemesség, élén Báthory nádorral és Szalkay primás-kancellárral (kikhez a nádorságra vágyó Szapolyai János is csatlakozott), élet-halálharcot folytatott a hatalomért a köznemességgel, melynek élén Werbőczy István állott. Az amazoktól Budára, ezektől pedig Tolnára és Bácsra összehivott gyülések szintén jelei a heves küzdelemnek. A király egészen erőtlenül állott szemben a hatalmaskodó oligarkiával és a vele versengő köznemességgel. 1521 dec. 11. nagykoru lett és 1522 jan. 13. egybekelt Máriával, régi jegyesével, kivel forma szeirnt, képviselői útján, már 1520 dec. 11. esküdött meg Innsbruckban. Időközben mind előbbre nyomult a török is. L. 1521-ben oktalanul megsértette Szulejmán szultánt, letartóztatva Behrum vagy Berham nevü követét. E könnyelmüség következménye az volt, hogy Sabác, Nándorfehérvár, Zimony, Titel és Szalánkemén a hadat indító török kezébe kerültek. És ebben az időben, midőn a haza létele forgott kockán, még mindig nem hagytak fel a rendek a kicsinyes hatalmi kérdésekben való elkeseredett harccal. Az 1525-iki rákosi gyülés lefolyásával elégedetlen köznemesség a király tiltakozása ellenére Hatvanon jő össze. A megrettent király kénytelen eddigi kormánya (Báthory, Sárkány, Szalkay stb.) elbocsáttatásába és Werbőczynek nádorrá választásába beleegyezni. Ámde titokban az u. n. «kalandosok» (l. o.) pártján maradt, kik a főnemességnek vissza akarták szerezni az elvesztett hatalmat, ami nekik az 1525-iki budai gyülésen a király beleegyezésével és némi támogatásával sikerült is. Annál rosszabbra fordultak a török állapotok. Szulejmán 1525. követeket küldött Budára, hogy békét ajánljanak a királynak, ha megengedi a török seregnek (a Habsburgok országainak megtámadása céljából) a Horvátországon való átvonulást. L. ezt megtagadván, megindult az 1526-iki végzetes háboru. Nem lévén pénz - a VII. Kelemen pápától küldött 50 000 arany nem nyomott a latban - nem lévén elegendő és szervezett, begyakorolt sereg, a végső percig folyó pártviszályok és az urak elkövette törvénytiprások közepette, a köznemesség és a városok majdnem teljes közönyössége folytán, a fejvesztett királytól a végveszélyben fővezérnek megtett, ily nagy feladatokra tapasztalatlan és erélytelen Tomory Pál alatt a magyarok ügyének el kellett buknia. A rövid hadjárat a szerencsétlen mohácsi ütközettel végződött. A király futás közben a Csele patakba fult. (Szerémi György szerint Szapolyai György ölte volna meg Szekcsőn.) Holttestét okt. közepén megtalálták és Székesfehérvárt temették el. Benne magva szakadt a Jagellók Magyarországon uralkodó ágának. (Aranyforintjának és hármastallérjának képét l. az Érmek mellékletén.) Állítólagos törvénytelen fiát l. János (IX. kötet 824. lap).

Forrás: Pallas Nagylexikon