Lángmadár
(Phoenicopterus L.), az úszók rendjébe, a lemezescsőrüek
csoportjába és a Phoenicopteridák családjába tartozó egyetlen madárnem. Csőre
hosszabb mint a feje, különben vastag, inkább magas, mintsem széles,
térdalakulag meghajlott és harántlemezekkel ellátott. Az orrnyilások a csőr
tövén találhatók, nyaka hosszu és vékony. Hosszu lábai gázlókéra emlékeztető,
csakhogy három előre irányzott ujja úszóhártyával van összekötve. Farka rövid,
12 tollu; szárnyai középnagyságuak, az elsőrendü evezőtollak közül a 2. a
leghosszabb. Körülbelül 8 faja ismeretes, melyek leginkább az újtrópusi és
étiopiai regióban a tengerpartokon, csekély vizekben ritkán, édes vizekben
társaságban élnek, ahol gázolva keresik apró vizi állatokból álló eledelüket.
Egylábon állva alusznak. Legismertebb faja a közönséges L. (Ph. ruber L., Ph.
roseus Pall., Ph. antiquorum). Felnőtt korában szép rózsaszinü tollazata és
biborvörös szárnyai vannak. A csőr tövén rózsavörös, vége feketés. Lábai
vörösek. A him 125 cm. nagy, szárnyhossza 39 cm., a farkhossza 14cm. A nőstény
valamivel kisebb (110 cm.). A Közép-tenger, Fekete-tenger és a közép-ázsiai
nagy tavak környékén él, elvétve a Rajna vidékén is található, 1811. Bamberg
környékén lőttek egy példányt. Vizben fészkel. Fészkét vagy iszapból és vizi
növényekből készíti és mint kúpalaku rakás 30-40 cm.-nyire áll ki a vizből, v.
pedig valamely sziget növénydús partján öbölszerüen kikaparva készíti. A
nöstény 2 fehér tojást tojik, melyeket a szülők 30-32 nap alatt költenek ki. A
fiókok fészekhagyók. Tollaikat ékességül használják. Húsát eszik. Nyelvét és
agyvelejét már a rómaiak is mint csemegét ették. Fogságban eltartható.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|