az ókori rómaiak házi istenei, elköltözött jámbor emberek lelkei, akik a tulvilágról őrködnek a hátrahagyottak és különösen a ház felett (l. Házi szellemek). Ez utóbbi különböztette meg őket a házi istenek másik fajától, a penates-ektől, kik első sorbana családnak védőszellemei, egyébként a L.-ekkel közös szekrényben (lararium) állottak. Költözéskor a L.-ek a házban maradtak, holott a penatesek elkisérték a családot. Tiszteletök visszanyult a római őskorba; lakomák alkalmával kis tányérkákon az ételből nekik is juttattak; a szent napokon (kalendák, nónák és idusok) és családi ünnepségek alkalmával kivették őket a larariumból és virágokkal megkoszoruzták. Nekik áldozott az ifju, ha a férfiui tógát legelébb felöltötte; nekik a fiatal menyecske, mikor új otthonában elhelyezkedett. Ezért cserében a L.-ek őrködnek a család minden tagjának testi épsége felett utazásokon, tengeren, háboruban és gazdaságnál (L. viales, permarini, militares, rurales). Ezen magán L.-ek (L. privati) megkülönböztetendők a L. publici. Ezek, hasonlóan a görög héroszokhoz a város és az egész állam üdve felett őrködnek (urbani, hostiles), s az ellenséget távol tartják (praestites). Hozzájuk tartoztak Romulus, Remus, Tatius, de különösen Acca Larentia, kinek a Larentaliák ünnepén (dec. 23.) áldozatot mutattak be. Egyes utcáknak is voltak külön szentélyeik, kivált keresztutakon (L. compitales). Ezeknek ünnepe (compitalia) dec. 2-án volt. V. ö. Hertzberg, Die diis Romanorum patriis (1840) és Schömann, Die diis manibus, laribus et geniis (Opuscula Acad. I. Berlin 1856).