László

1. Ede, kémikus, szül. Simontornyán 1859. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárt és Budapesten végezte. Münchenben és Budapesten a műegyetemet látogatta. Ugyanitt megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. 1881-84. tanársegéd volt a budapesti műegyetemen. 1884. két évi tanulmányútra Franciaországba küldetett, ahol a borászat gyakorlati részével foglalkozott. 1886-94. a műegyetemen adjunktu svolt. 1894. középiskolai tanárrá neveztett ki és szolgálattételre a műegyetemhez lett beosztva, ahol 1890 óta a borászati kémia magántanára. Számos dolgozata jelent meg a külbönöző szaklapokban. Fontosabb dolgozatai: Magyarországi agyagok (a term.-tud. társulat által koszoruzott pályamű); Bestimmung der Phosphorsäure im Süssweine; Indirecte Bestimm. des Extractes im Weine.

2. L. Fülöp, képiró, született Budapesten 1869 jun. 1. Mint a mintrajztanoda kitüntetett növendéke állami ösztöndíjat kapott, s ezt három évig Budapesten, két évig külföldön élvezte; idehaza Lotz Károly tanár, Münchenben Liezen-Mayer Sándor oldala mellett. Ez utóbbi helyen két ezüst érmet és diplomát nyert. A képzőművészeti társulat kiállításán 1891. a Regélő öreg asszony címü képe a kritika elismerését s a műbarátok körének 1500 frtnyi díját szerezte meg számára. L. müncheni tartózkodása alatt két ízben is megfordult Párisban, hol mestere a hires Lefevre volt. A fiatal festő főleg jellemzetes arcképeivel szerzett elismerést képességének. Festette a bolgár fejedelmi családot s legutóbb a szász udvarnál is dolgozott.

3. L. József, szinész, szül. Vásárhelyen 1808., megh. Kolozsvárt 1878. Kolozsvárt tanult, hol előkelő családoknál nevelő is volt. Szép tehetsége fényes jövőt jósolt neki; ő azonban hajlamait követve, 1827. szinész lett. Alig egy évi szinészkedés után jóakarói «meg akarták menteni» L.-t s a kir. táblánál szereztek neki állást. De L. csakhamar ismét visszatért a szinpadra, s 1829. tagja lett az erdélyi részvényes társaságnak, mely Kolozsvárról járt terhes vándorútjára. L. is fölváltva játszott Debrecenben, Kassán, Miskolcon, Balaton-Füreden, s igy történt, hogy mikor a budapesti nemzeti szinházat 1837. megnyitották, ő már mint kész művész léphetett annak deszkáira. L. az intézet elsőrendű tagjai közé tartozott, s különösen a könnyed, francia szalon-vígjátékokban annyira kivált, hogy kitünő utódja, Szerdahelyi Kálmán is csak némely szerepben tudta utolérni. Művészete delelő pontján állott, mikor makacs torokbaj vette elő, mely miatt kénytelen volt a szinpadtól megválni. 1859. lépett fel utoljára s azután Kolozsvárra vonult vissza. V. ö. Vasárnapi Ujság, 1877. és 1887. évf.

4. L. Mihály, novellairó, szül. Istensegítsben (Bukovina) 1849 aug. 26., csíki székely családból. A középiskoláit Esztergomban, az egyetemi tanulmányokat (jog és filozofia) a budapesti és bécsi egyetemeken végezte. 1872-78. belmunkatárs volt egyes napilapoknál, miközben (1875) kormány megbizásából a bukovinai magyarok viszonyait is tanulmányozta. A Vasárnapi Ujságnál segédszerkesztő, majd ismét belmunkatárs volt. 1878 őszén alapította a ma is fennálló dr. László Mihály-féle nyilvános főgimnáziumot és nevelőintézetet. 1884. a bukovinai u. n. csángók betelepítését kezdeményedzte Somssich Pállal és herceg Odescalchi Arturral. 1887. Udvarhely vmegyében képviselővé választották s jelenleg Székely-Udvarhelyt képviseli. Első elbeszélése: Az oláh leány 1869. jelent meg a Magyarország és Nagyvilágban, s feltünést keltvén, attól fogva számos elbeszélést, kisebb regényt, rajzot, ismeretterjesztő és kritikai cikkeket közöltek tollából a napi- és hetilapok (elbeszélései: A nyigusztini lipován pap, Isten országa, Világ szép leánya, Borulat, Küzdelmek, Éji látogatás, Péter, Jelenések, Hinság, A kalugyer, Eljegyzés a koporsó előtt, Dunbar Fanny prózában, Az utolsó pont, stb.). Keleti testvéreink c. munkája hosszu idők után elsőként hivta fel a figyelmet a moldvai és bukovinai csángó magyarokra. A napisajtónak most is munkatársa, névtelenül; egyes kiválóbb politikusokról élet- és jellemrajzokat irt.

Forrás: Pallas Nagylexikon