Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lavotta... ----

Magyar Magyar Német Német
Lavotta... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lavotta

János (izsépfalvi), zenész, szül. Puszta-Födémesen (Pozsony) 1764 jul. 5., megh. Tályán 1820 aug. 10. Szülei id. Lavotta János és Szveteney Klára voltak. Apjától, ki elég képzett zenész volt, már korán elsajáított egyet-mást, ugy hogy 10 éves korában már hegedült is. Első tanítója azonban Zavadi Bonaventura, Esterházy Miklós József herceg egykori udvari zenésze, a Haydn zenekarának tagja volt; később Glantz, a Pozsonyban állomásozó gr. Károlyi-ezred katonai karmestere lett oktatója. Az ezred eltávozván, Cziczler hegedü-virtuóztól, Batthyány József g. esztergomi érsek karnagyától tanult; ez utóbbit az ifju L. kiválólag bálványozta. Iskoláit Poszony és Nagyszombatban folytatta. Anyja korán elhalt és mostohája, Névesi Katalin, kiméletlen bánásmódja következtében - kire egyszer még kést is emelt - 1784. elszökött a szülői háztól és bújában Ferdinánd herceg gyalogezredébe katonának állt s mint besorolt katona két hétig a pozsonyi kaszárnyában tartózkodott. Apjának sikerült őt - miután egyetlen figyermeke volt - kiszabadítani, mire azonnal Bécsbe küldte, hogy ott magát a hegedün teljesen kiképezze. Egy év alatt ott oly rohamos haladást tett, hogy Bécs akkori legfényesebb köreinek termeiben közbámulat és tisztelet tárgya lett. 1786-ban elhagyta Bécset és Fürchtenstein kis ausztriai városban telepedett le. Kedélyhangulata egyszerre oly irányt vett, hogy minden társaságot került és legszivesebben szabadban, erdőn, mezőn szeretett hegedülni. Fürchtensteint is nemsokára odahagyva, az ennek regényes vidékén levő kolostorokat látogatá; a hallgatag természetü vándor ifju a szervitáknál mint u. n. civis néhány hónapot el is töltött, szándéka lévén barátnak beállani; nyugtalan természete azonban nem engedé, hogy egy helyen sokáig időzzön, búcsut vett hát a barátoktól és Pestre utazott, hol mint hegedüvirtuóz nagy diadalokat aratott. Már Pesten adott hangversenyeiben bemutatta néhány magyar szerzeményét és ez volt az első eset, hogy a magyar zene muzsája hangversenyteremben megszólalt. E művek eredetisége és még addig nem igen hallott virtuózi előadása egészen felvillanyozta a főváros közönségét és L. hire oly gyorsan emelkedett, hogy Sándor Lipót nádor a művészt ebédre hivta magához, mi ritka kitüntetés volt azon időben. 1788-ban anyjától rá maradt kis vagyonkáját eladta és újból vándorlásnak indult, felkereste a vendéglátó magyar házakat, s habár mindenhol nagy örömmel fogadták, egy helyen sohasem időzött sokáig. 1792. a Protasevitz igazgatása alatt levő első magyar szinészeti társulat zenekar-igazgatóul nyerte meg. Havi 15 váltó forintnyi díjat kapott, a «muzsikáknak directiójáért», megigérték azonban, ha szorgalmasan fogja betanítani a muzsikusokat, ugy később a fizetése is nagyobb lesz (L. szerződése megvan Pest vmegye archivumában). 1794-ig neki is kínlódnia kellett, mint a társaság többi tagjainak. E két sanyaru év alatt több énekes darabhoz zenét is irt, valamint L. első szerelme címü felséges hallgató magyarját. A társulat mebukott és L. ismét csak vándorútra ment; meglátogatta a kiválóbb családokat, hol mindig szivesen látták; rendes tartózkodási helye azonban sohasem volt. Időzött Szőllősön Elek Istvánnál, Terényen Gyürky Pálnál, Nógrádban Benkő Jánosnál és Szabolcsban Eördög Alajosnál; ez utóbbi annyira szerette, hogy kedvenc Stradivarius-hegedüjét is neki ajándékozta. Azok között, kik L. tanításában részesültek, volt Papszász Ignác tisza-igari földbirtokos is, ki - mint mondják - leginkább elsajátította mesterének magyaros és szivhez szóló játékát. Minden helyen, ahol csak időzött, hálából az illető vendégszerető család tiszteletére egy-egy szép zenedarabot szerzett, igy keletkeztek a Homoródi nóta, Muravölgyi emlék, Hevesi nóta, Mezei álom c. művei. 1794-1816. élete folytonos ide-oda vándorlásból állott; ez időben adta magát a borivásra, melynek tulságos élvezete káros hatással volt egészségére. 1803. Debrecenbe hivták karmesternek, el is ment oda, hogy e helyet elfoglalja, de említett szenvedélye már akkor lehetetlenné tette, hogy ez állásban megmaradhasson: megint nyakába vette a világot, útjában két hű barátja, kedvenc Stradivarius-hegedüje és «Servus humillimus»-a - amint L. kedves borocskáját nevezni szokta - kisérte. E kóborlások és a rendetlen életmód aláásták egészségét és mégis ez időben irta legszebb szerzeményeit. Szemere Pál - ki L.-t 1811. Gyürky Pál házában Terenyén hallotta játszani, hol L. örömest időzött - azt irja, hogy már akkor zeneszerzeményeinek száma 98-ra terjedt. 1816. mint műárus és zenetanító akart letelepedni Debrecenben, de krónikus betegsége (vizkórság) már akkor oly mérvben súlyosodott rá, hogy e terve is dugába dőlt. Megint csak Igarra és Szőllősre tért vissza. Vándorlásait és nyugtalan természetét még napról-napra nagyobbodó fájdalmai se valának képesek legyőzni. 1819. Hevesből Zemplénbe vitette magát, hol hónapokon át ágyban fekve kínlódott. Az ottani orvossal nem lévén megelégedve, a szomszéd Tálya városban lakó barátjához, Eőri Fülöp Gáborhoz vágyott, kihez nagyon ragaszkodott. Nagy betegen érkezett 1819-ben Tályára, hol orvos barátja gondos ápolása alatt annyira fel is lábadozott, hogy a rendelt gyógyszerért személyesen ment el a patikába; alig vette át azonban az orvosságot, midőn nagymérvü konvulzió vett erőt rajta s rövid idő mulva meghalt. Tályán is van eltemetve; emlékkövet tisztelője, Ujfalussy Mihály emeltetett hamvai fölé 1831.

L. mint zeneszerző nem mindennapi tehetség volt, a nemzeti dalokba új életet tudott önteni, gyakran vett témául népdalokat lakodalmas táncaiba és egyéb műveibe, melyeket mesterileg feldolgozott s variált nagy virtuózitással, s oly magyarosan játszta azokat, hogy sok régi népdal csak az ő mesteri keze által lett hiressé, s mai nap az ő szerzeménye gyanánt szerepel. Egyik legszebb szerzeménye az említett L. első szerelme c. magyar fantáziája, melyet még a mult század 90-es éveinek elején irt: e mű dallamát később kortársa, Csokonai Vitéz Mihály Földiekkel játszó égi tünemény költeményére alkalmazta. Csokonai verseti nagyon szerette s többekhez szép zenét írt; e dalok még e század elején közszájon forogtak s néhány a mai napig is fennmaradt; igy az Édes kedves galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám, az Ama fehér nyárfák alatt a part felé és a Felfogadtam száz meg százszor, nem fogok szeretni másszor.

[ÁBRA]

Műveiben ő alkalmazta legelőször az u. n. magyar skálát, mely egyrészt (a) a lágy A és E hangnemből van összealkotva, másrészt pedig (b) a lágy D és A hangnem menetéből. E skálát mint újítást 70 ével később Tappert Vilmos német zeneiró Liszt Ferencnek tulajdonítja, ki azt a Rákóczi-induló átiratában és Magyar rapszodiájában használja. Tény azonban, hogy ez újítás egyedül L.-nak - a magyar Orpheusnak, mint őt országszerte nevezték - köszönhető. Ő használta először a fentebbi hanglépcsőzetet, mely most is mint «magyarische Scala» ismeretes a külföldön, hol a zeneszerzéstan újabb műveibe fel is lett véve. Egyik nagyobb szabásu műve a Nobilium Hungariae Insurgentium Nota insurrectionalis Hungarica. Anni 1797. op. sub Nro. 66. In memoriam perpetuam composita et reducta in Nro. 18. per Dominum Joannem Lavotta de I. F. et ad clavicordium deducta per B. S. (eredeti címe). L. e műve életteli tábori kép a magyar inszurrekció idejéből, zenéje végig magyaros és karakterisztikus. E műve, melyet teljes joggal az első magyar «programmzenének» lehet nevezni, utánzása a mult században divatban levő zenei csataképeknek. Eredeti műve még a Vadászat, Fantázia, Nro. 3., Opus sub Nro. 119. 1815 Igar. a clavicembalo Del Sign. J. Lavotta (eredeti címe). E zene «dráma-ideál»-t (mint L. nevezi) összes műveinek 119. száma alatt szerzé Papszász József úrnál, Tisza-Igaron 1815. Már majdnem dalmű számba mehet az Égi háboru, Fantázia Nro. 4., Opus sub Nro. 120. anno 1818., mense april 14. D. Tisza-Füred a clavicembalo del Sign. Lavotta. E három zenemű alkotása, menete és stiljéből kitünik, hogy L. már a mult században nemzeties jellegü magyar operán eszmélkedett. Az öreg Bernát Mihály (Bernát Gazsi apja) L.-val barátságban élvén, megirta a művész életét: A hires virtuosus s diletánt L. János életének leirása, leginkább a téli szabad óráiban kidolgozta . . . . . . . Tisza-Füred mezővárosában, 1818 április 22. címmel (az eredeti kézirat megvan a nemzeti muzeum kézirattárában). Műveinek nagyobb részét Káldy Gyula adta ki Régi magyar zene kincsei címü gyüjteményében.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is