Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Láz(lat. febris, gör. pyr, pyretos, magyarul forróság, hideglelés helyesebb kifejezéssei), általában a test hőmérsékletének emeledett volta, hozzátartoznak azonban ezen fogalomhoz még mindazon zavarok, amelyekről alább lesz szó, amelyek azonban, úgy látszik, csak a hőemelkedés másodlagos következményei. Régebbi orvosok a lázt betegségnek vették s a szerint amint egy vagy más tünet is csatlakozott a forrósághoz, különféle lázakat vettek föl (febris gastrica, f. biliosa, typhosa, neurosa, hectica stb.); ma a lázt nem tekintjük önálló betegségnek, hanem csak egy számos betegséghez csatlakozó tünetnek. A fölfogásnak ezen átalakulása főleg Broussais és a francia iskolának érdeme. Broussais és iskolája lázas betegségben elhaltak boncolásánál mindig bizonyos szervi elváltozásokat tudtak kimutatni, mint alapbajt. A legújabb időkig aztán ezen szervi elváltozásokat, mint a különféle gyuladásokat, tekintették a láz okául, sőt egyesek ugy is vélték, hogy a fokozott hőtermelés a gyuladt szervben van s ez fűti a vért s általa az egész szervezetet; mig a tudomány mai álláspontján ki van mutatva, hogy a lázt bizonyos kémiai anyagoknak, amelyeket a szervezetben szaporodó mikróbák termelnek, az ily rendszerre való hatása okozza. Az is kétségtelennek látszik, hogy minden láz az idegrendszer útján támad, de mig egyesek ezen reakcióban a szervezetre káros befolyást látnak, addig mások - még a legújabb időben is - a lázt üdvös ellenhatásnak tekintik, amely által a szervezet a bele jutott káros tényezők ellen hatni törekszik. Ez utóbbi felfogást azonban nem helyeselhetjük, mert tudjuk, hogy ugy a baktériumok, mint azoknak mérgező termékei az ilyen magasabb hőmérsékeket jobban tűrik mint az emberi szervezet s továbbá azt is látjuk, hogy lázellenesen kezelt betegségek éppen nem tartanak tovább, mintha a lázat szabadjára engedjük. A szervezet normális hőmérséke az idegrendszer hőszabályozó működése alatt igen állandó. Az ember hőmérséke ép állapotban, a hónalj alatt mérve 36,5-37,4 °C. közt van s az egyes egyéneknél alig variál többet fél foknál. Ezen ingadozás ugy foly le, hogy legalacsonyabb a hőmérsék a reggeli órákban, mig d. u. 5 óra tájban a legmagasabb. A hőszabályozásnak két fontos tényezője van: a hőtermelés és a hőkisugárzás. A láz alatt s annak kezdetén főleg a hőtermelés igen fokozott, mig a hőkisugárzás csak a legelső időben mutatkozi kissé csökkentnek, a láz végével az utóbbi tényező igen megnagyobbodik, mig a hőtermelés csökken. A tényezőknek ezen változása onnan ered, hogy a beteg szervezetben támadt bizonyos anyagok az idegrendszer hőszabályozását más fokra állítják be, aminek következtében a szervezet azonnal iparkodik a megfelelő hőfokot elérni; amig erre nem emelkedett, a beteg fázik, jóllehet ilyenkor már belső hőmérséklete a 39-40 °C.-t is elérte (hidegrázás, hideglelés). A beállott magas hőmérséken aztán a szervezet, amig a hőszabályozás megkivánja, állandóan maradni is akar s ha mesterségesen leszállítjuk is a hőt, nemsokára ismét felemelkedik az. Ha ellenben a hőszabályozás visszaáll a normálisra, ugy a beteg eleinte igen nagy forróságot érez (mert hőmérséke több, mint amennyi megfelel) s megindul a fő hővesztő tényező: az izzadás. Nagy változásokkal járó hőmérsékek ezért fázással kezdődnek s izzadással végződnek. A lázas hőemelkedést gyakran már kezünkkel is megérezzük, főleg ha ruhával fedett testrészeket tapintunk, de megbizható adatokat csak a hőmérés adhat. Az ezen célra készült hőmérők (l. o.) nálunk Celsius szerint vannak 1/10 fokokra beosztva, helyenkint még a Réaumur-, sőt az angolok a Fahrenheit-hőmérőt is használják. (1 ° Celsius = 9/5 ° Fahrenheit + 32 °, 37 ° = 98,6 F.) A hőmérőt többnyire a hónaljárokba helyezzük, ámbár pontosabb s gyorsabb mérési eredményt adnak egyes hozzáférhető üregek (végbél, száj stb.) A lázas hőmérsék tulajdonképen 37,4° felett kezdődik, de a súlyosabb betegségek végén a 37 °C. felett álló hőmérsék már emelkedettnek veendő, miután ilyenkor 36-ra, sőt az alá is sülyed a normális mérséklet. 38,5 °C.-ig enyhe, 39,5 °C.-ig mérsékelt lázról beszélünk, mig 40-41 igen magas láznak nevezhető, e fölé csak ritkán hág a hőmérsék s 42 ° körülbelül a legfelsőbb határ, amely fölé csak néhány betegségben a beállott halál után közvetetlenül emelkedik a testmeleg (tetanus, gerincvelő-sérülés stb.). Heves lázzal járó betegségek után gyakran látunk 35, sőt az alászállott hőmérsékletet, mig kollapszusnál, kolera és más betegségek vége felé még lejebb száll a hőmérő, ilyen hőleesés 27 °C.-ig van feljegyezve. A lázas hőmérsék ingadozása szerint megkülönböztetünk: állandó lázt (febris continua), midőn a láz egyész napi ingadozása nem több 1 °C.-nál, alábbhagyó lázt (febris remmittens), ha a napi ingadozás nagyobb, de a legalacsonyabb állása is a hőmérsékletnek nem éri el a normálist, s a félbenhagyó lázt (febris intermittens), amidőn a nap bizonyos szakában, többynire reggel, a rendes hőmérséklettel találkozunk. Természetesen ezen lázalakok megkülönböztetésénél nem szabad tekintetbe venni a lázellenes szerek okozta hőleeséseket. Általában a láz alakja, sőt foka sem ad határozott mértéket a betegség súlyosságáról, hasonló kóralakoknál azonban, ha nem is abszolut, de relativ értéke ezen irányban is van a forróság hevességének. A lázas betegségek kezdetén vagy hirtelen emelkedik a hőmérsék s ekkor hideglelésről szólunk, amidőn a betegek arca elhalványodik, körmeik, orruk kékes lesz, dideregnek, foguk vacog, vagy csak lassankint emelkedik a hőmérsék, kevés borzongás kiséretében, vagy anélkül s a betegek gyakran csak akkor veszik észre forróságukat, amidőn már tetemes magasságot ért el az. A lázas bántalom vége is lehet kétféle, vagy lassankint marad el a láz s ekkor lázoldódásról (lysis) szólunk, vagy hirtelen esik le a hőmérsék: krizis, amidőn rendesen a rendes alá, a subnormálos értékre sülyed. Néha a látszólagos krizis után még kisebb emelkedés támad s csak azután marad el végleg a láz (pseudokrizis). [ÁBRA] 1. ábra A lázas hőmérséklet járását az egyes betegeknél grafikailag szokás feltüntetni az u. n. láztáblákban, amidőn a vizszintes vonalak a hőfokokat, a függőlegesek pedig a napokat, napszakokat jelzik. Az ilyen feljegyzések kimutatták, hogy az egyes betegségeknél a hőmérsék járása különböző s igen gyakran jellegzetes lefolyást mutat. Példaképen felhozzuk a tüdőgyulladás (1. ábra) lázjárását, amelynél a hirtelen felszökött hőmérséklet 5-7 napig csaknem egyenlő fokon marad s aztán hirtelen aláesik; a tifusznál (2. ábra) a hőmérséklet csak lassankint emelkedik s az első hét végével éri el magaslatát, amelyen 2-3 héti marad, amidőn ismét lassankint visszatér a rendesre. [ÁBRA] 2. ábra A hideglelésnél (malária) a hőmérséklet többnyire a délelőtti órákban hirtelen felszökik s 4-6 óra mulva ismét hirtelen alászáll (3. ábra) s 2-3 napi időközben ezen roham megismétlődik; végül a visszatérő láznál (febris recurrens, 4. ábra) az egyes lázrohamok néhány napig tartanak s csak több napi időközben térnek ismét vissza. A láz járása néha eltérést is mutat a rendestől, kevesebb jelentőségü az, midőn a hőmérsék reggel magasabb mint este (typus inversus), sokkal fontosabbak azonban a hirtelen emelkedések a betegségek lefolyása alatt, mivel azok rendesen szövődésekre utalnak. A láznál a hőemelkedéssel együtt még számos működési eltérés észlelhető. Ezek között első sorban áll az érverés szaporasága, amely általában a hőmérsék fokával szokott lépést tartani, 39 °C.-ig 100, 40 °C.-ig 120 pulzus felel meg a rendes viszonynak, amely alól azonban kivételek is vannak. Jellegzetes eltérésképen felemlítjük a skarlátot, amelynél az érverés szaporább, mint az a hőmérséknek megfelelne s az agyhártyagyulladást, ezen bántalomnál ugyanis gyakran feltünő ritka pulzussal találkozunk. [ÁBRA] 3. ábra. A bőrön két jelenség érdemel figyelmet: a pirosság, ami első sorban az arcon jelentkezik, nem jellegző, bár ismeretesek a tüdőbajosok arcrózsái; néha a testen is kipirosodik a bőr s ezt gyakorlatban észlelő bőrkiütéssel tévesztheti össze; az izzadás, ez utóbbi a hőmérséklet leszállásának fő tényezője s olyan lázalakoknál fordul elő, amelyeknél a láz intermittál. A tüdőbajosok izzadásának rossz hire nem jogosult, az izzadás maga nem gyöngít, csak az előrement lázroham, amelynek szüntével érzi a beteg a levertséget s ezért az izzadást okolja. A szervezetnek anyagforgalma is jelentékenyen megváltozik a láz alatt és pedig a hőmérsék magasságával arányban nő az anyagforgalom, az égés gyorsabb a testben s miután a lázas beteg rendesen alig képes táplálékkal felérni a tulelhasználást; veszít súlyából, fogy, soványodik, sorvad. Erős lázak után egy ideig csökkent anyagforgalmat látunk, bár a láztalanság első napjaiban az égési termékek főleg a vizeletben (megtört, lázas vizelet) még nagyobb mennyiségben távoznak el s azért ezen napok anyagforgalma nehezen itélhető meg. Az emésztő szervek és lélekző utak nyálkahártyája is nehezebben működik a láz alatt. Súlyos zavarok állanak be, főleg erősebb láz kiséretében az idegrendszerben: fejfájás, gyöngeség, általános levertség, bágyadtság, de sőt az öntudatnak elhomályosodása, nyugtalanság, deliriumok, félrebeszélés, őrjöngési rohamok s főleg kisebb gyermekeknél rángató görcs: ekklampszia is támadhat. Az ilyen komoly, ideges zavarokkal járó lázt régebben idegláznak hivták; ezen esetek legnagyobb része a tifusznak felelt meg. Az ilyen ideges jelenségek nagy felügyeletet kivánnak, mert már megtörtént, hogy a betegek deliriumban az ablakból kiugrottak. A deliriumok ugyan általában csak magas lázak mellett támadnak, de iszákosoknál már a legenyhébb hőemelkedés is előidézheti azokat. A láz gyógyításánál első sorban az oki tényezőt kell tekintetbe venni. Igy maláriánál képesek vagyunk kininnel a hideglelést előidéző okot megszüntetni s a láz kezelése ez esetben külön beavatkozást nem kiván. Hasonlóan vagyunk némileg a sokízületi csúznál is. A lázas betegségek legtöbbjénél azonban nem ilyen egyszerüek a viszonyok s nem tudván rövidesen megszüntetni az okot, a láz kezelése fontos kérdéssé válik. Ezen tárgyban szem előtt tartandó az a tapasztalati tény, hogy még a legtökéletesebben keresztülvitt lázellenes kezelésnél sem rövidítjük meg a bántalom lefolyását, de hosszabbá sem lesz az általa. A halandóság is csak kis mértékben javul a lázellenes kezelés mellett. Az is bizonyos, hogy idült lázas betegségeknél, igy a tödővésznél, a lázellenes kezelés több kellemetlenséget mint jót okoz s ilyenkor elejtendő. A hevenyés lázas bajokban ellenben igen megkönnyíti a betegek szenvedését s az ilyen bajok többségében valóban áldást hozó a befolyása. Tehát nem az orvosok statisztikájával javul ezen orvoslási módnál, hanem a betegek szenvedése kevesbbedik. Talán ezért elégedetlen némely orvos ezen eljárással s aki nem eléggé tekinti betege szenvedését, az kevésre becsüli ezen kezelést. A lázellenes kezelésnek két módja van: a hőelvonás hidegvizes fürdő által s a hőcsökkentő szerek hatása által. Az előbbinél 10-20 °C. fok hőmérsékü vizbe helyezzük - az orvos jelenlétében - a beteget s ott mindaddig hagyjuk, amig a beteg fázni kezd. Némelyek melegebb vizzel kezdik s mialatt a beteg fürdik, hűtik le lassankint a vizet. Fürdő után a beteg ágyába visszahelyeztetik s ha nagyon fázik, erősebben betakarjuk. Minden fürdő számára a viz megújítandó; ha a beteg hőmérséke ismét emelkedik, az eljárás újból előveendő. Igy bizony néha egy 24 óra alatt 15 fürdő is válik szükségessé, ami ugy a környezetnek, mint a betegnek nem csekély fáradságot okoz, bár a betegnek aktiv részt nem szabad vennie a dolgokban. Másik módszer szerint a betegek csak nedves lepedőbe burkoltatnak s ha megmelegedett, másikba tétetnek át. Egyes betegek jól tűrik a fürdetést, másoknak nehezére esik ezen eljárás, rendesen azonban ugy a közérzetre mint az általános állapotra kedvező hatásu. A lázellenes orvosságok hatása alatt a hőszabályozó idegműködés mélyebbre állíttatik be s ennek megfelelőleg sülyed a hőmérsék s tünnek el a láz összes kellemetlen melléktünetei. Ezen szerek között régebben a digitalis, veratrin s más növényi mérgek is szerepeltek, amelyek ma már mint lázellenes szerek elhagyandók, a kinin is lassabban hat s több kellemetlenséget okoz mint a jelenleg legjobb szerünk: a fenacetin és antipirin. Hasonló hatásuak még az acetanilid, a laktofenin, a szalicilsavas nátrium stb. Jelenleg legcélszerübbnek látszik ezen szerekkel csökkenteni a hőmérséket, de közbe-közbe a hűvös fürdők éltető hatását is felhasználni. A lázellenes szerek adatát nem szabad igen szűkre szabni, annyit kell adni, amennyi elég a hőmérséknek teljes leszállítására a rendes határra. [ÁBRA] 4. ábra. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|