Lázár

1. Béla, iró, szül. Nagyváradon 1869 febr. 8., u. o. járt gimnáziumban, az egyetemet Budapesten, Berlinben, Münchenben, Párisban végezte, 1893. a budapesti VII. kerületi állami gimnázium helyettes tanárának nevezték ki. Két kötet novellát adott ki: Elbeszélések 1894, Myria 1895, továbbá irodalmi tanulmányokat közölt főleg a XVIII. és XIX. sz. költői irányairól, realista szellemben.

2. L. György, az oláhországi nemzeti iskoláztatás első, komoly kezdeményezője, szül. Erdélyben 1779., megh. u. o. 1822. A szász Bruckenthal báró vette pártfogásába és segélyezte tanulmányai bevégzéséig. Kolozsvárt végezte a bölcsészetet, jogot; Bécsben, hol hosszasabban időzött, a bölcsészet, jog és teologia doktorává avatták fel, a hallei egyetem pedig tiszteletbeli tagjává választotta. A francia háboru idején katonai tereptani munkálatokat végzett a hadseregnél. A háboru után fölszenteltetvén magát pappá, a szebeni teologia tanára lett. Nemsokára a temesvári püspöki székért pályázott, de elbukott. Ekkor keserüséggel telve átment Oláhországba s Bukarestben megalapította a Szent Száva nevü iskolát 1816. Iskolájából került ki sok, később elsőrangu kitünősége az oláhságnak. A görögök részéről sok üldözésnek volt itt is kitéve. Végre 1821. akaratereje megtört s visszatért Erdélybe. Munkája, a Conducatorul tinerimei (Az ifjuság kalauza). Budán jelent meg, s az oláhországi társadalmi és politikai viszonyokat illetőleg igen becses. Egyéb művei máig kéziratban hevernek.

3. L. Gyula, történetiró, szül. 1841 jul. 11. régi székely családból. Atyja mint kamarális tisztviselő, sokat utazott s fia már korán megismerte Magyarország nagy részét és a tengermelléket. Tanulmányait Szegeden, Fiuméban, Komáromban és Pozsonyban végezte; két évet töltött a bécsi és müncheni egyetemen, hol Carrieret és Giesebrechtet is hallgatta. Azután nevelő volt a báró Wenckheim-családnál s beutazta Európa nagy részét. 1872 óta több helyen mint tanár működött, Szabadkán, Budapesten és Temesvárt. Jelenleg a kolozsvári állami tanítóképző intézet tanára. Kisebb-nagyobb történelmi művei egész kis könyvtárt képeznek; emlékbeszédei, tanulmányai, tárcacikkei, melyeket magyar és német nyelven irt, százakra mennek. 1872-82-ig szerkesztette Áldor Imrével a Történelmi könyvtárt, melyben 25 kötet jelent meg tőle. Nagyobb művei: Az ozmán uralom története Európában (1877, 2 köt.); Az orosz birodalom történelme (1891, 4 köt.); Angolország történelme (1894, 4. köt.). Német nyelven megjelent: Deutschland u. Europa nach dem Kriege (München 1871); Regirung u. Opposition (Budapest 1872). E lexikon munkatársa.

4. L. Jakab (tordai), erdész, született Alvincen 1824 jan. 19., megh. Bécsben 1895 febr. 1. Középiskoláit Gyulafehérvárt és Kolozsvárt, erdészeti tanulmányait a selmecbányai akadémián végezte kitünő sikerrel. 1846-ban a budai udvari kamarához nevezték ki erdészgyakornokká s itt találta őt 1848 márc. 15. is, melynek mozgalmaiban tevékeny részt vett. A független magyar minisztérium felállíttatván, a selmeci akadémia ifjuságának kérelmére L. lett segédtanári minőségben 1848 nov. kiküldve, hogy az előadásokat magyar nyelven tartsa meg. Ő volt tehát az első, aki ez akadémián magyar nyelvü előadást tartott. A szabadságharc lezajlása után az akadémia bezáratván, L. mint bélabányai erdész gyakorlati szolgálatba lépett s ettől kezdve gyorsan haladt elő pályáján. 1851. mint csász. kir. főerdész a fogarasi erdőhivatal főnökévé neveztetett ki, 1861. zalathnai erdőmester lett, 1867-ben pedig már ismét a selmeci akadémián látjuk, mint tanárt, aki Wagner Károly tanártársával az erdészeti akadémia előadásainak megmagyarosítását három évi ciklus alatt befejezte. E minőségben irta az első, magyar nyelven megjelent erdészeti szakkönyvet Erdészeti kézikönyv címen (Pest 1871). 1872. az erdélyi kincstári erdők újjászervezése alkalmából a fogarasi uradalom élére került, majd a ménesbirtok kihasítása után ennek igazgatójává nevezték ki, mint jószágigazgatót, mig aztán 40 évi szolgálat után 1886. nyugalomba vonult.

5. L. L. Pál, gépész-mérnök, műegyetemi nyilvános rendes tanár, szül. Nagybajomban 1856. Tanult Budapesten. 1880. nyerte el a gépész-mérnöki oklevelet. 1880-92-ig Vidats István gazdasági gépgyárában szerkesztő és gyárvezető mérnök volt. 1883. a földmivelésügyi minisztérium a mezőgazdasági gépipar, ugyszintén a gépkisérleti állomások berendezésének és munkakörének beható tanulmányozására három évre külföldre küldte. Ezen időt Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország és Angolország legelőkelőbb gazdasági gyáraiban töltötte és hallei tartózkodása alatt egyúttal az ottani gépkisérleti állomáson Wüst dr. egyetemi tanárral együtt különböző gépekkel kisérleteket végezett. 1886-87. a mezőgazdasági üzem gyakorlati megismerésére az állami ménes-uradalmakban tett tanulmányokat. 1888. újból Németországban járt az ottani gazdasági szeszgyárak és az ezek berendezését készítő gépgyárak tüzetes tanulmányozása céljából. 1886-tól kezdve az országos gazdasági egyesülethet megpróbálás végett beküldött gépek és eszközök megbirálásával, ezen egyesület által rendezett gépversenyeken pedig a versenyeljárások megállapításával, a versenyek műszaki vezetésével és az eredmények referálásával van megbizva. Az 1885-86. iskolai évben a lokomobil és cséplő gépkezelők tanfolyamán mint tanár működött. 1886-87. tanévben a műegyetemen a műszaki mekanika és elméleti géptan tanársegéde volt, 1886 januárban lett a műegyetemen a mezőgazdasági géptan magán tanára, 1889-ben neveztetett ki nyilvános rendkivüli tanárrá, 1890-ben nyilvános rendes tanárrá. Irodalmi működése: Geräthe und Maschinen zur Boden- und Pflanzenkultur Lipcse, 1885); Talajművelés gőzgépekkel (Budapest 1885); Talaj- és növényművelő gépek és eszközök (u. o. 1886); A lokomobilok kezelése (u. o., Országos gazdasági egylet, 1887); A fogatos ekék birálási szabályzata (u. o. 1887); Behandlung der Lokomobilen (Berlin 1888); A mezei vasút (Magyar-Óvár 1888); A gazdasági szeszgyártás kézi könyvei (Kossutánnyal, Budapest 1891); Az arató-gépek (1885, 1890 és 1892); Az aratás és betakarítás segédeszközei (u. o. 1893); Néhány szó a leggazdaságosabb mótorokról és igen számos cikk az Építész- és mérnök-egylet Közlönyében, a Gazdasági Lapokban, a Mezőgazdasági Szemlében, a Szesztermelők Lapjában, Köztelekben stb. Alapította az első magyar varrógép-gyárat s ezáltal egészen új iparágat honosított meg hazánkban. E lexikonba a gazdasági gépészet cikkeit irja.

6. L. Vilmos, honvédezredes, az aradi vértanuk egyike, szül. Nagybecskereken 1815. Kivégezték Aradon 1849 okt. 6. Fiatalon katonai szolgálatba lépett s előbb a 34-ik gyalogezredben szolgált mint tiszthelyettes, később mint hadnagy az 1. huszárezredben. A hadnagyi rangnál feljebb nem is vitte, kilépett a katonaság kötelékéből s a polgáréletbe vonult vissza s zempléni birtokán gazdálkodva élt 1848-ig. Ekkor újra a hadsereg kötelékébe lépett, s itt előbb mint százados, később mint ezredes és 1849 márciustól fogva mint a 9. hadosztály 2. dandárának parancsnoka részt vett az északi megyék védelmi hadi műveleteiben s később a temesvári ütközetben. Aradi fogságban irt emlékirata függelékül van Matolai Etele: Visszaemlékezéseim honvéd életemre cimü művéhez.

Forrás: Pallas Nagylexikon