Lebrun

(ejtsd: löbrön) 1. Antal Péter, francia költő, szül. Párisban 1785 november 29., megh. u. o. 1873. máj. 27. Az austerlitzi csata után a hadseregről irt ódájáért Napoleon 1200 frank évi járadékot adott neki, melyet Napoleon halálára irt ódája miatt (1822) ismét elvesztett. Ezenkivül még néhány hazafias ódát és tragédiát irt klasszikus szellemben; majd Marie Stuart (1820) c. tragédiáját hozta szinre, melyben a fejlődő romantikus iránynak hódolt, illetőleg ennek hatása alatt dolgozta át Schiller hasonló c. tragédiáját. Az ifjabb nemzedék elismerését Voyage en Grece költeményével (1828) vívta ki, melynek megjelenésekor az akadémia is tagjává választotta. L. a juliusi kormány alatt (1829) pair, III. Napoleon alatt (1853) szenátor volt, s Hugo Viktor az ő befolyásának köszönhette, hogy (1841) bekerült az akadémiába. L. összes művei (Oeuvres) Párisban jelentek meg (1844-63) öt kötetben.

2. L. Erzsébet Lujza (családi nevén Vigée), francia festőnő, szül. Párisban 1755 ápr. 16., megh. u. o. 1842 márc. 30. Briard tanítványa, Doyen, Greuze és Vernet józsef hatása alatt állott, 1783. az akadémia tagja lett, a forradalom elől a külföldre menekült; fejedelmek, hires emberek és hires szépségek kedvelt festője volt s csak 1801. tért vissza hazájába. Modora még egészen a XVIII. sz.-ra vall; könnyed, tetszetős, de meglehetősen üres. Hiresek a Mária Antónia királyné képmása Versaillesban, saját képmásai a párisi Louvreban. Legtöbb képe magántulajdon. V. ö. önéletleirását: Souvenirs de ma vie (Páris 1835); Pillet Ch., Madame Vigée-L. (Páris 1892).

3. L. Károly, francia festő, szül Párisban 1619 febr. 24., megh. u. o. 1690 febr. 2. Séguiez kancellár bőkezüsége folytán Vout iskoláját látogatta, azután pedig 200 tallér évi ösztöndíjjal 1642-46. Rómában élt, hol Poussinnek volt tanítványa és rendkivüli lelkesedéssel tanulmányozta az ókori szobrokat. Hazatérése után főleg az ő érdeme, hogy a francia kir. akadémia megalakult, melynek ő egymásután tanára, rektora és kancellárja, 1683. igazgatója, «a király első festője», a királyi gobelin-gyár igazgatója lett. Mikor Louvois lépett Colbert helyébe a kormány élére, szerencsecsillaga letünt. Nagy fal- és mennyezetfestményei közül a legfontosabbak: Herakles története Lambert de Thorigny (most Czartorisky hg) palotájában; mitologiai mennyezetképek a Vaux-le-Vicomte kastélyban; az Est és az Éjnek, a viz és a föld diadalának képei a Louvre Apolló-csarnokának mennyezetén, melynek díszítését csak 1851. fejezték be; végül a versaillesi kastélyban festett hatalmas dekorativ képei, melyek elkészítésében tanítványai is segédkeztek és melyek közül legszebb a XIV. Lajos életét ábrázoló 9 nagy és 18 kisebb kép a nagy csarnok mennyezetén. Mint a királyi gobelingyár igazgatója festette talán legszebb képeit, melyek falszőnyegek szövéséhez szolgáltak mintául. Olajfestmények: a Nagy Sándor életéből vett hatalmas, rendkivül stilszerü, dekorativ hatásu képek; kartonok a XIV. Lajos életéből vett képek, a királyi székhelyek, az Elemek, Évszakok. A vezetése alatt álló gyárban azonkivül az ő tervei szerint készítették a királyi háztartáshoz való legfényesebb butorokat és eszközöket. A párisi Notre Dame-, a Sorbonne-, Szt. Pál-, Szt. Sulpice-, a Szt. sír- és a Karmelita-templomot többé-kevésbbé sikerült oltárképekkel látta el. Ezek jelenleg többnyire a Louvreban vannak. Festményei a külföldi gyüjteményekben ritkák. A budapesti orsz. képtárban levő képe (692 sz.) csekélyebb terjedelme dacára is fogalmat adhat dekorativ erejéről; ugyancsak jellemző ugyanott a követőitől való három kép (702, 706, 709. sz.). V. ö. G. de St. Georges, Mémoires historiques des principaux ouvrages de Charles L. (Páris 1693); Genevay, A., Le style Louis XIV. Charles L. (ugyanott 1886); Jouin, Charles L. et les arts sous Louis XIV. (u. o. 1889).

4. L. Károly Ágost, német szinész és szinműiró, szül. Halberstadtban 1792 okt. 8., megh. 1842 jul. 25. Hamburgban, hol 1817 óta működött és 1827-37. a szinház igazgatója is volt. Már 1809. lett Dessauban szinész, utóbb Memelben, Würzburgban (1812-15) és Mainzban (1815-17) volt szerződtetve. Jeles szinész volt, főleg finomabb, komikus mellékízü jellemekben remekelt. Darabjai (p. Nummer 777, Die Drillinge, Die Wette stb.) többnyire idegen művek többé-kevésbbé szabad átdolgozásai, igen szinszerüek és gazdagok hálás szerepekben. Első gyüjteménye: Kleine Lustspiele u. Possen (1816), az utolsó: Lustpiele und Possen (1839).

5. L. Károly Ferenc, Piacenza hercege, francia államférfiu, szül. Sauveur-Landelinban (Coutances mellett) 1739 márc. 19., megh. St. Mesme birtokán (Dourdannál) 1824 jun. 24. Párisban végezte a jogo tés azután Maupeau tanácsos (majd kancellár) házába került mint nevelő. Maupeau megbizásából több rendbeli brosürt is irt a parlamentek ellen, de XVI. Lajos trónralépése után kegyvesztessé lett. A forradalom küszöbén a La voix du citoyen c. röpiratot tette közzé, mely oly feltünést keltett, hogy Párisban a nemzetgyülésbe választották, 1791-ben pedig Seine-et-Oise départementban a közigazgatási tanács elnöke lett. Az 1792 aug. 10. felkelés folytán börtönbe került, melyből csak a rémuralom bukása után szabadult ki. 1795. az ötszázak tanácsában kapott helyet, mely testületnek 1796 febr. 20. elnöke lett. A brumaire 18. államcsiny előestéjén Bonaparte tábornok zászlajához szegődött, aki azután hálából L.-t mint harmadik konzult maga mellé emelte. Ebben az állásban a pénzügy javítása és a legfelsőbb pénzügyi tanács szervezése körül szerzett érdemeket. A császárság megalapítása után Napoleon főkincstárnokká nevezte ki és Liguria élére állította, melyet azután 1806. francia départementvá alakított át. Erre Napoleon Piacenza hercegévé tette. Midőn Bonaparte Lajos Hollandia trónjáról 1810. leköszönt, L. lett Hollandia kormányzója. Ebben az állásban megmaradt 1813-ig, amidőn a szövetségesek elől Párisba menekült. Itt a Bourbonok restaurációja érdekében működött, amiért XVIII. Lajostól a pair-méltóságot kapta. De mivel a 100 napi uralom alatt Napoleonhoz pártolt (akitől a párisi egyetem nagymesterének címét elfogadta), a visszatérő Bourbonok állásától elmozdították. Csak 1819. sikerült neki a pair-kamarába jutni, ahol a mérsékelt alkotmányos párt soraiban foglalt helyet. L. az akadémiának is tagja volt és ifju korában több rendbeli műfordítással tette nevét ismeretessé. Lefordította többek között Tassónak Megszabadított Jeruzsálemét (Páris 1774, 2 köt., 2. kiad. 1840) és az Iliászt (1776, 3 köt., 2. kiad. 1809). Coutancesban 1847. szobrot emeltek emlékének.

6. L. Ponce Denis Ecouchard, melléknéven L.-Pindar, francia költő, szül. Párisban 1729 aug. 11., megh. u. o. 1807 szept. 2. Mint Conti herceg titkára 1760. lett ismertté egy ódája által, melyet Voltairehez intézett, hogy Corneille kisasszonyt,a nagy tragikus költő utódját, vegye pártfogásába. L. a magasabbra és fenségesre törekvő művészetet akarta képviselni korának irodalmában, s nyelvezet és formai tökély tekintetében kortársai fölött is áll, de eszmékben, ha figyelmen kivül hagyjuk természet-bölcseleti gondolatait, szegény és fölületes; epigrammjait maró szatira jellemzi. Midőn nyomorba süllyedt, XVI. Lajos évjáradékot adott neki; a forradalom után L. Robespierret dicsőítette, s pár évre rá Napoleont is megénekelte, ki mint konzul 6000 frank évi járadékot adott neki. L. műveit (Oeuvres completes) Ginguené adta ki (1811) Párisban, 4 kötetben.

7. L. Tivadar, német szinész, szül. Königsberg közelében 1828 jan. 14.; előbb orvos akart lenni, de 1848. Thornban szinész lett; 1865-68. a rigai szinház igazgatója volt; azután 1886. a berlini Wallner-szinházat igazgatta, mely alatta nagy virágzásnak indult; 1886-93. a hamburgi Thalia-szinház rendezője volt. Most nyugalomban él Hirschbergben, Sziléziában.

Forrás: Pallas Nagylexikon