Legelőkezelés

a legelők használatánál követetett eljárás, mely egyrészt a legelők gondozására, másrészt tulajdonképi használatukra vonatkozik. A legelők gondozásához tartozik, hogy tavaszkor megfogasoltassanak, a gyomoktól megtisztíttassanak, hogy az állatok ürülékei időközönként elteríttessenek s hogy tulnedvességben szenvedő legelőkről a viz levezettessék. A legelők használatánál első sorban figyelembe veendő, hogy a legelőre csak annyi állat bocsátandó, amennyi a legelő termőképességének megfelel, mert a legelő tulterhelése a termő erő kifogyására, a jobb füvek kiveszésére vezet és a legelésző állatokra is hátrányos hatással van; továbbá hogy a legelő megfelelő pásztákra osztassék; melyek felváltva legeltendtők; nehogy folytonosan az egész legelő tiprattassék; végül, hogy a különböző állatnemeknek megfelelő területek osztassanak ki, mert más legelni valót igényel a szarvasmarha és a ló, máson megélhet a juh s a sertés. A juh után a marha legelőt nem talál. A sertés fölturja a legelőt s ezért külön területet igényel, a liba után pedig sem a ló, sem a szarvasmarha nem legel. A legelők tökéletes kihasználása szempontjából szükséges, hogy a legelő kutakkal, itatókkal, delelőkkel és védhelyekkel legyen ellátva, állategészségügyi szempontból pedig fontos, hogy az állatok egészségtelen helyektől távol tartassanak. A közös legelők használatát a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-c. szabályozza. V. ö. Balázs Ál., Rétmívelés és legelőkezelés (Budapest 1876).

Forrás: Pallas Nagylexikon