Legelőváltó gazdaság

másként mezőfüves gazdaság, a földbirtok használatának azon módja, melynél a gazdasági terület felváltva néhány éven át szántóföldnek s aztán néhány éven át legelőnek használtatik. Állandó szántófölddel e rendszer nem rendelkezik. A L. első átmenetnek tekinthető a legelőgazdaságról a földmívelésre, mire az egyes nemezeteket főképen a népesség szaporodásával fokozódó szükségletek indították. Eredetileg csak abból állott a L., hogy a legelőnek a lakhelyekhez közel eső részeit törték fel és néhány éven át gabonatermelésre fordították s ha ez kimerült, legelőnek hagyták, más legelőt hasonló használatnak vetvén alá. Ez a L.-nak legrégibb ugynevezett ős alakja, mely primitiv volta dacára maiglan sok helyütt fentartotta magát, nevezetesen a közlekedéstől távol eső, ritka népességü vidékeken. Nagyon elterjedt e rendszer különösen Szibériában és Ausztráliában, de hazánkban sem ismeretlen, nevezetesen Erdélyben és az északkeleti felföld több részein találkozhatni vele. Nem szorul bővebb megokolásra, hogy a L.-nak ezen külterjes alakja csak gyér népességü vidékeken tarthatta fenn magát. A népesség szaporodásával s a kultura emelkedésével helyét átengedte a rendszeres L.-nak, de csak ott, hol a csapadékos éghajlat a legeltetési rendszernek kedvez. A L. ezen javított alakját az jellemzi, hogy a gazdasági terület bizonyos számu szakaszokra van fölosztva, melyek tervszerüen előre megállapított vetésforgó szerint, felváltva, bizonyos számu éven át szántóként s aztán bizonyos számu éven át füvelőként (kaszálóul vagy legelőül) használtatnak. A rendszeres L. eredeti alakjánál a szántóföldön csak gabonát termelnek s a füvelőt nem vetés útján létesítik, hanem a befüvesedést a természetre bizzák. Ezen rendszerrel találkozunk még jelenleg is Ausztria, Dél-Németország és Svájc csapadékban gazdag hegyes vidékein, ahol «Egartenwirtschaft»-nak mondják, továbbá Németország északi tengermellékén, ahol «Koppelwirtschaft» nevet visel. Az L.-nak ezen nemét a következő vetésforgók jellemzik: 1. búza, 2. rozs, 3. zab, 4-6. legelő; 1. ugar, 2. őszi, 3. tavaszi gabona, 4-6. legelő, 7. zab új törésbe. Nagy hátránya e rendszernek, hogy gabona után következik s hogy a befüvesedés a természetre bizatik, minélfogva belterjesebb viszonyok között a javított L.-ra vezetett, melynél a szántóföldön gabonán kivül kapás- és ipari növényeket is termelnek, a füvelők létesítése pedig fűkeverékek elvetése által történik. Ezen rendszer átmenetet alkot a rendszeres váltógazdaságra, melytől csak abban tér el lényegesen, hogy a szántóföldnek néhány szakasza felváltva legelőül szolgál. Ezen hazánkban sem ismeretlen üzemmód jellemzésére a következő vetésforgók szolgálhatnak: 1. ugar, 2. búza, 3. tengeri, 4. árpa fűkeverékkel, 5-6. kaszáló, 7-8. legelő, 9. zab fél ugarba vetve. Továbbá: 1. ugar, 2. rozs, 3. tengeri vagy burgonya, 4. árpa füves baltacimmel, 5. kaszáló, 6. legelő. A javított L. egyike legokszerübb rendszereknek, mely különösen csapadékdús éghajlat alatt bir nagy fontossággal s ilyen viszonyok között az uralkodó üzemrendszert képezi, p. Mecklenburgban és Schleswig-Holsteinban. Azonkivül szárazabb éghajlat alatt is sikerrel alkalmazható, nevezetesen silányabb, a majortól távol eső területeken mint mellékes rendszer, ugyszintén megfelelő természetes legelőkkel nem rendelkeő gazdaságokban a legelők pótlására. V. ö. Hensch Á., Jószágberendezés- és kezeléstan (Magyar-Óvár 1895).

Forrás: Pallas Nagylexikon