másként mezőfüves gazdaság, a földbirtok használatának azon
módja, melynél a gazdasági terület felváltva néhány éven át szántóföldnek s
aztán néhány éven át legelőnek használtatik. Állandó szántófölddel e rendszer
nem rendelkezik. A L. első átmenetnek tekinthető a legelőgazdaságról a
földmívelésre, mire az egyes nemezeteket főképen a népesség szaporodásával
fokozódó szükségletek indították. Eredetileg csak abból állott a L., hogy a
legelőnek a lakhelyekhez közel eső részeit törték fel és néhány éven át
gabonatermelésre fordították s ha ez kimerült, legelőnek hagyták, más legelőt
hasonló használatnak vetvén alá. Ez a L.-nak legrégibb ugynevezett ős alakja,
mely primitiv volta dacára maiglan sok helyütt fentartotta magát, nevezetesen a
közlekedéstől távol eső, ritka népességü vidékeken. Nagyon elterjedt e rendszer
különösen Szibériában és Ausztráliában, de hazánkban sem ismeretlen,
nevezetesen Erdélyben és az északkeleti felföld több részein találkozhatni
vele. Nem szorul bővebb megokolásra, hogy a L.-nak ezen külterjes alakja csak
gyér népességü vidékeken tarthatta fenn magát. A népesség szaporodásával s a
kultura emelkedésével helyét átengedte a rendszeres L.-nak, de csak ott, hol a
csapadékos éghajlat a legeltetési rendszernek kedvez. A L. ezen javított
alakját az jellemzi, hogy a gazdasági terület bizonyos számu szakaszokra van
fölosztva, melyek tervszerüen előre megállapított vetésforgó szerint,
felváltva, bizonyos számu éven át szántóként s aztán bizonyos számu éven át
füvelőként (kaszálóul vagy legelőül) használtatnak. A rendszeres L. eredeti
alakjánál a szántóföldön csak gabonát termelnek s a füvelőt nem vetés útján
létesítik, hanem a befüvesedést a természetre bizzák. Ezen rendszerrel
találkozunk még jelenleg is Ausztria, Dél-Németország és Svájc csapadékban
gazdag hegyes vidékein, ahol «Egartenwirtschaft»-nak mondják, továbbá
Németország északi tengermellékén, ahol «Koppelwirtschaft» nevet visel. Az
L.-nak ezen nemét a következő vetésforgók jellemzik: 1. búza, 2. rozs, 3. zab,
4-6. legelő; 1. ugar, 2. őszi, 3. tavaszi gabona, 4-6. legelő, 7. zab új
törésbe. Nagy hátránya e rendszernek, hogy gabona után következik s hogy a
befüvesedés a természetre bizatik, minélfogva belterjesebb viszonyok között a
javított L.-ra vezetett, melynél a szántóföldön gabonán kivül kapás- és ipari
növényeket is termelnek, a füvelők létesítése pedig fűkeverékek elvetése által
történik. Ezen rendszer átmenetet alkot a rendszeres váltógazdaságra, melytől
csak abban tér el lényegesen, hogy a szántóföldnek néhány szakasza felváltva
legelőül szolgál. Ezen hazánkban sem ismeretlen üzemmód jellemzésére a
következő vetésforgók szolgálhatnak: 1. ugar, 2. búza, 3. tengeri, 4. árpa
fűkeverékkel, 5-6. kaszáló, 7-8. legelő, 9. zab fél ugarba vetve. Továbbá: 1.
ugar, 2. rozs, 3. tengeri vagy burgonya, 4. árpa füves baltacimmel, 5. kaszáló,
6. legelő. A javított L. egyike legokszerübb rendszereknek, mely különösen
csapadékdús éghajlat alatt bir nagy fontossággal s ilyen viszonyok között az
uralkodó üzemrendszert képezi, p. Mecklenburgban és Schleswig-Holsteinban.
Azonkivül szárazabb éghajlat alatt is sikerrel alkalmazható, nevezetesen
silányabb, a majortól távol eső területeken mint mellékes rendszer, ugyszintén
megfelelő természetes legelőkkel nem rendelkeő gazdaságokban a legelők
pótlására. V. ö. Hensch Á., Jószágberendezés- és kezeléstan (Magyar-Óvár 1895).
Forrás: Pallas Nagylexikon