Legeltetési tilalom

(erdészet). Az erdei legelő az erdőre nézve több-kevesebb veszéllyel jár. A hátrányok, melyek az állabokat legeltetés folytán érhetik, nevezetesen a talaj tápláló erejének gyengítéséből és fizikai tulajdonságaik hátrányos megváltoztatásából, a csemetéknek a marhák által való letaposásából, de különösen azok lerágásából állnak. Ezenkivül még megemlítendő, hogy a marha által járt utak többé-kevésbbé megrongáltatnak, a pásztorok pedig minenféle kihágásokat szoktak elkövetni. Mindezek közül a legnagyobb kár az, melyet a marha a fiatal csemeték lerágása által okoz, mert ha ez évenkint hosszabb időn keresztül ismétlődik, nemcsak a fák növekedése van akadályozva, de egész fiatalosok léte is veszélyben forog. A L., de főképen az utótilalom (t. i. az újra erdősítés után a fiatal állabokban következő L.; megkülönböztetésül az előtilalomtól, mely az öreg erdő levágatása előtt könnyebb erdősítés kedveért néhány évig betartatik), tartamának helyes megállapítása tehát fontos körülmény és tulajdonképen esetről-esetre külön állapítandó meg, mert a fiatalosok gyorsabb v. lassubb fejlődése s e szerint azoknak a marha szája alól való korábbi vagy későbbi kinövése a termőhelytől, a fanemtől, az állabok keletkezésének módjától (vajjon vetés, ültetés, sarjadzás útján jöttek-e létre?) és végre a marhanemtől is függ. Az utótilalomidő következőleg állapítható meg: a vágásos szálerdőre nézve és pedig a tölgy, bükk és jegyenyefenyő számára, aszerint amint a viszonyok többé-kevésbbé kedvezők, 15-25 év; lúc-, erdei- és vörösfenyő számára 10-20 év. A magasabb szám különösen a lúcfenyőre vonatkozik. A sarjerdőre nézve és pedig a bükk, gyertyán és tölgy számára 8-16 év, az akác, éger, juhar, kőris, szil, a nyárfák és füzek számára 5-10 év. V. ö. Szécsi Zs., Erdőhasználattan kézikönyve (II. kiad. Budapest 1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon