(lat., a. m. olvasni való), egy-egy szentnek élettörténete, vagy élete egy-egy csodás mozzanatának előadása, melyeket a régi kereszténység korában a templomokban a hivők épülésére felolvastak. Innen általában minden egyházi mondát L.-nak neveztek, ellentétben egyrészt a világi mondával, másrészt az egyháztörténettel. Ily mondákat kiválóan a Szűz Mária és az első keresztény századok mártirjainak életéből költöttek, s a Mária és a szentek tiszteletének virágkorában rendkivüli tömegre felszaporodtak. E L.-kat már a középkorban gyüjteményekbe foglalták, melyek közül legnevezetesebb Voraginei Jakab dominikánus iró (megh. 1298.) gyüjteménye, az Aurea L. Később a XVII. sz.-tól kezdve a jezsuiták vették kezökbe a L.-k összegyüjtését, nevezetesen Boland János és a bollandisták, Hollandiában és Belgiumban, kiknek gyüjteménye az Acta sanitorum 1643-1794. 53 kötetben jelent meg; ezt 1845-től ismét folytatják. E L.-k a középkorban a különféle keresztény nemzetek költészetébe is behatoltak, viszont a nemzeti legendákkal gyarapodtak. Nálunk is ápolt a nemzeti szentek kultusza legendákat, ilyenek a szt. Istvánról, szt. Imre hercegről, szt. Lászlóról és szt. Margitról szólók. Ez utóbbiról középkor magyar szövegü legendánk is maradt fenn, s ez legtisztább magyar eredetü legendánk; legkevésbbé magyar a szt. Imre legendája, mig a szt. Istváné és szt. Lászlóé közös külföldi forrásokkal, de bennük sok a nemzeti szellem. Középkori nyelvemlékeinkben sok a L., ezek egy része közvetlenül Voraginei Jakab után van dolgozva, más része azonban Temesvári Pelbártnak Pomeriumából van véve. A középkori vallásos magyar epika legnagyobb és legérdemesebb alkotása Alexandriai szt. Katalin verses legendája. A középkor legvégén ád alkalmat egy pár külföldi eredetü L. magyar fordítása (szt. Elek élete; Barloám és Jozafát) a magyar szépprózai elbeszélés első törekvéseire. A reformáció idejével a nemzeti irodalmakban nagyot csökkent a legendák divata. Később, a mult század vége felé Herder utalt ismét a legendák költői értékére, s azóta mind ő, mind más költők a németeknél újra fölelevenítették a legendát, mint költői műfajt. Azóta működik nálunk is, Kanisay már fordította Pyrker legendáit prózában, majd eredet legendákat irtak vallásos költőink: Tárkányi, Mindszenti, Garay J., és mások is, p. Arany J., Tompa stb. Több fordításban kézen forog a középkori értelemben vett prózai legendás könyv is, a Szentek Élete.

L. néven értik továbbá az érmek, városrajzok, térképek feliratait, ugy a XV. sz. végéig a rézmetszeteken előjövő mondatokat, melyek az alakok szájából kifutó szalagokra vannak irva. Az érmeken a L. a középkorban rendesen kereszttel kezdődött, később e helyen pont, levél, rózsa vagy más alak állt.