Legfőbb jó
erkölcsi kifejezés, mely a görögöktől származik s azt a
legfőbb célt jelenti, mely felé az emberi cselekvésnek irányulnia kell. Hogy
miben áll a L., arról már az ókori filozofusok közt is szétágaztak a
vélemények. Abban egyetértenek, hogy a L. a boldogság. De miben van a
boldogság? Platon az erényben keresi. Csak az erény teheti boldoggá az embert,
az erény pedig nem egyéb, mint a lélek helyes mivolta, belső rendje,
harmoniája, egészsége. Aristoteles szerint is a boldogság a L.; ő szerinte is
az erényes cselekvés adja meg a boldogságot, de a legfőbb erényes cselekvés
szerinte a tiszta gondolkodásban van; az erény nem egy a puszta belátással,
mint Sokrates tanítja; az erény az a készsége az akaratnak, mely a
természetünknek megfelelő középúton marad. (V. ö. Platon és Aristoteles,
Szemelvények, kiadta Alexander Bernát.) Mind e fejtegetések abból az
alapfelfogásból indulnak, hogy egy L., mely magában feltétlenül értékes és
kötelező, létezik; ezzel ellentétesek azok a nézetek, melyek az erkölcs terén
is mindent viszonyosnak, idővel változónak tekintenek, melyek szerint tehát
abszolut L. nincsen. Aszerint, hogy miben keresik a L.-t, tisztán a
boldogságban (endemonismus), vagy mindenek fölött az erényben válnak szét az
etikai rendszerek, melyek azután mind az erény, mind a boldogság fogalmának
megalapításában külön utakon járnak. L. Erkölcstan.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|