Legitimitás

(a lat. lex szóból), általánosan a jog és törvény uralmát jelenti; vonatkozásban valamely tulajdonnak, igénynek, viszonynak stb. törvényes, jogos voltát. De már a rómaiak is főleg a közjogban használták és pedig mind ama hatóságok, hivatalok jellemzésére, melyek törvényes alapon keletkeztek, lettek betöltve és gyakorolták hatáskörüket. Innen azután a főhatalom legitim birtokosainak azokat tekintik, kik azt monárkiában vitatlan örökösödési szabályok vagy alkotmányos választás útján, köztársaságokban pedig az alkotmány által meghatározott módon nyerik el; minden egyéb bitorlás. De századunk elején a L. kifejezését szűkebb, politikai értelemben kezdik használni. Értik alatta a régi fejedelmi családoknak történeti fokozatos fejlődéssel keletkezett uralmi jogát, illetve ennek fentartását, vagyis visszaállítását a forradalmak és a napoleoni háboruk által történt változtatásokkal szemben; más szóval a régi uralkodó családok megerősített hatalmát.

A L.-t ilyen értelemben Talleyrand herceg hozta forgalomba az 1814-iki bécsi kongresszuson és csakhamar politikai jelszó lesz, valamint a megzavart európai állami rend restaurálásának alapelve. Metternich herceg, Ausztria mindenható kancellárja, nagy hévvel karolja fel, mint az a hatalmakhoz 1821 máj. 12. irt körleveléből kitünik: «Conserver c"est, qui est légalement établi, le point de départ et l"objet final de toutes leurs (a kormányok) résolutions». A L. elveinek uralma azonban nem volt hosszu életü. Megtámadják már e század harmincas éveinek mozgalmai, a győztes görög forradalom a legitim uralkodó török szultán ellen; a francia juliusi győztes forradalom a legitim Bourbon-házzal szemben és a győztes belga forradalom. Végleg megtörték pedig az 1848. 1866 és 1870-72-iki évek eseményei, Olaszország egyesülése, a német birodalom keletkezése, Poroszország területi terjeszkedései és a Keleten bekövetkezett események. Századunkban sokat vitatott kérdés volt az is, hogy mikor változhatik valamely, bitorlás alakjában kezdődő uralom legitimmé. Erre nézve ma sincs teljes egyetértés, de az uralkodó felfogás ezt akkor tekinti bekövetkezettnek, ha a régihez való visszatérés már lehetetlen (p. a dinasztia kihalt), vagy egyáltalán nem valószinü, amennyiben a népnél megszünt az ellenzés, a passziv ellenállás és az alkotmányos életben pedig bekövetkezett, legalább a nagyhatalmak részéről az elismertetés. De az elméletet a legitimisták pártja nem fogadja el. Szerintök a közjogban nincs helye az elévülésnek és a főhatalom legitim gyakorlására alapot pusztán az erőszak és hódítás soha nem képezhet. - Legitimásták, az a párt, mely a L. elveit vallja magáénak. Ez elnevezést először is Franciaországban alkalmazták arra a politikai pártra, amely X. Károly, illetve a régi Bourbon-dinasztia uralmának fentartása mellett küzdött és a juliusi forradalom után is csak a Bourbonokat tekintette Franciaország egyedüli törvényes uralkodóiank.

Forrás: Pallas Nagylexikon