Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
légkör ambience
légkör atmosphere
légkör flavor
légkör flavour
légkör sky
légköri meteoric
légköri beh... weathering
légköri zav... bump
légköri zav... statics
légköri zav... strays

Magyar Magyar Német Német
légkör & at... Atmosphäre ...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Légkör

(atmosphaera), az a levegő-réteg, mely földünket burkolja s részt vesz ennek tengely körüli és Nap körüli mozgásában. A Napnak és más égi testnek is van L.-e, de ez más összetételü mint a Földé. A Földet körülövező légtengert éppen ugy mint a Föld felületén levő bármely testet a Föld vonzása köti le. E vonzás küzd meg a levegő terjedékenységével (l. Aeromechanika) s mivel e vonzás a Föld középpontjától való távolság négyzetével fogy, egy bizonyos magasságban már nem képes egyensúlyt tartani a terjedékenységgel; itt van a légtenger határa. E vonzás következménye a levegő súlya és az a nyomás, amelyet valamely légréteg az alatta levő rétegre s az egész légtenger a Föld felületére s az itt levő testekre gyakorol. E nyomás mértéke az a nyomás, melyet a levegő egy cm2-re kifejt s amely nyomást kilogrammban kifejezve légnyomásnak nevezzük. (L. Aeromechanika.)

A L. alakja - hasonlóan a Földéhöz - ellipszoid, csakhogy egyenlítői dudorodása és sarki lapulása nagyobb mint a Földé. A L. niveau-felületei követik ezt az alakot és az a határfelület mely az egész L.-t körülveszi, azokat a helyeket köti össze, melyeken a földvonzó- és központfutó erők egyenlők. A légburok felső határát nem ismerjük szabatosan, bár elméletileg sok féleképen meg lehet határozni a levegő vertikális távolságát a Föld szinétől, vagyis a L. magasságát. Az első kisérlet Alhazen arabs tudóstól ered, ki a lenyugvó nap utolsó sugarát visszaverő felhő magasságát határozta meg; ugyanazt tette Keppler, de az igy nyert adatok fölötte kicsinyek. A mekanika elvei szerint, a végső léghatáron a gravitációt a központfutó erő egyensúlyozza és ez úton Laplace kapott a L. magasságául 5682 földrajzi mérföldet. Csillagászati meghatározások nagyobb adatokat szolgáltatnak. Schiaparelli a hulló csillagok égési jelenségeiből következtetve, 200 000 m.-nél többre becsüli a magasságát; sőt az északi fény magasságmérései szerint még 30 miriaméterre is tehető.

A L. hőmérséklete. Mielőtt a napsugarak a Földhöz érnek, a légkörön át veszik útjukat, mely melegségök egy részét elnyeli. A Földre nézve ezen meleg nem vész el teljesen, mert a levegőben lebegő vizrészecskék és porszemek mindenfelé reflektálják a napsugarakat és igy a Föld felé is, miáltal maga a L. is lesz a melegség egyik forrásává. A levegő tulajdonképi felmelegedése azonban alulról indul meg, amennyiben a talaj hőmérséklete a besugárzás folytán emelkedik és a talajból kiinduló meleg részint közvetetlen vezetés, részint sugárzás által közöltetik a legalsóbb légrétegekkel. Csupán szárazföldet és páramentes levegőt tételezve fel, a melegségi viszonyok is egyszerüek volnának: minden helyre nézve a geográfiai fekvésénél fogva őt megillető besugárzás és kisugárzás mennyisége adná meg a hőmérsékletét és a szélességi körök egybeesnének az izothermikus vonalakkal. De a valóságban a viszonyok bonyolultabbak. A Föld felszinének felmelegedése ugyanis a talaj minősége szerint váltakozik (a szárazföld jobban melegszik fel, mint a tenger) és a kisugárzása is függ a talaj minőségétől (a szárazföld erősebben hül le, mint a tenger). Továbbá nagyban befolyásolja az inszolációt a L. átlátszósága. Nappal a borultság ellene működik a felmelegedésnek, éjjel pedig korlátozza a lehülést. Mivel a párásabb levegő és a felhősebb ég a partvidék sajátossága és a tenger jelenléte amugy is mérséklő hatással van a hőmérsékletre, e két körülmény egyesül az oceáni éghajlat előidézésében (l. Éghajlat). Hozzájárul még, hogy ugy a levegő, mint a tenger áramlása a különböző hőmérsékletü helyek között folytonos melegcserét okoz. Nevezetesen ott, hol a talaj és következésképen a fölötte levő légréteg erősen felmelegszik, felszálló légáramlások keletkeznek; ilyenek az egyenlítő közelében felszálló u. n. equatoriális áramlások, melyek a magasban a sark felé tartanak és melyek megint azt okozzák, hogy a hidegebb, nehezebb levegő alul a sark felől az egyenlítő felé tóduljon (poláris áramlat). Ezen általános keringés a légkörben a hőmérséklet kiegyenlítésére törekedik, de vannak az általános keringés keretén belül még különféle más zavarok, melyek kisebb területen a levegő egyensúlyának megzavarodásából erednek és melyeknek okozata gyanánt a légáramot, illetve a szeleket (l. o.) érezzük. Ismeretes, hogy a L. hőmérséklete függélyes irányban csökken. A felső légrétegek a napsugarak tulnyomó részét áteresztik és csak kis mértékben melegszenek át, ellenben a Föld felszinével érintkező légrétegek legjobban melegszenek fel. Ha a melegedés csak vezetés útján terjedne, a felső rétegek csak kevés meleget kapnának, tekintve a levegő rossz hővezető képességét. De vertikális irányban a hőközlés sokkal inkább felszálló légáramlatokban történik; az emelkedő légtömeg azonban folyton kisebb nyomás alá kerül és terjeszkedik. A terjeszkedés a melegség rovására történik, tehát a felszállott levegő hülni kezd s száraz levegőt feltételezve, 100 m.-nyi emelkedésnek 1 C°-nyi hőcsökkenés felelne meg, mit a vizpárák jelenléte azonban lassít. Az első méréseket Saussure végezte, ki 1788. 14 napig volt a 3405 m. magas Col du Géant hegyen és hőmérsékleti összehasonlításokat tett. Azóta számos újabb adat áll rendelkezésünkre, melyekből kitünik, hogy a hőcsökkenés független a földrajzi szélességtől és átlagban 100 méterenkint 0,48 C°-ot tesz. L. még Levegő.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is